Kártyás vásárlásnak minősül, így a befizetőknek ingyenes a bankkártyás csekkbefizetés júniustól a postákon, az eddigi költséges készpénzfelvételi tranzakció helyett
Kártyás vásárlásnak minősül, így a befizetőknek ingyenes a bankkártyával történő csekkbefizetés júniustól a postákon, az eddigi költséges készpénzfelvételi tranzakció helyett.
A gyógyszereket szabályozó testület, az FDA megadta a támogatást a Palatin Technologies egyik készítményére, amely a női egészségért felelős. A gyógyszeripari cég részvényei elszálltak, az árfolyam...
A Magyar Suzuki (MS) Zrt.-nél 156 millió eurós tőkecsökkentést hajt végre a tulajdonos, aminek következtében a jegyzett tőke 30 százalékkal csökken. A Suzuki Motor Corporation (SMC) a tőke átcsoportosításával más gyáregységeiben kíván fejlesztéseket megvalósítani - jelentette be pénteken a Magyar Suzuki.
Micsoda fordulat: Benkó Barbara (25) már-már "barátkozik" azzal a férfival, akiről korábban állította, hogy elgázolta kerékpáros edzése közben és cserbenhagyta őt.
2014 óta több titkos egyeztetésre is sor került Szaúd-Arábia és Izrael között az iráni nukleáris fenyegetés miatt. Csütörtökön pedig az amerikai Külügyi Tanácsban, a nyilvánosság előtt fejtette ki álláspontját két magas rangú, izraeli és szaúdi diplomata, hogy látják Irán szerepét.
Az olasz bajnok, kupagyőztes Juventust és a spanyol bajnok, kupagyőztes Barcelonát is skandáló tömeg fogadta, amikor megérkezett szálláshelyére másfél nappal a szombat esti Bajnokok Ligája-döntő előtt, Berlinben. Leo Messi ismét Kim Dzsong Un-frizurával. Videók!
Végre eltűnik a hazai bankkártya-használat egyik anomáliája: nem minősül majd pénzfelvételnek, ha a postákon sárga csekk ellenértékét fizetnénk a plasztikkal. A Miniszterelnökség államtitkára a pénzügyi rezsicsökkentés részleteiről nyilatkozott.
Ronaldo nyaral, de szemmel láthatóan ettől nem igazán boldog. És ha már szeretett rajongói nem láthatják őt a szombati BL-döntőben, hát küldött nekik egy érzelgős videóüzenetet.
Megsemmisítette Szilvásy György, a volt titokminiszterrel szemben hozott elmarasztaló ítéletet tegnap Fővárosi Ítélőtábla a kémkedés vádjával 2008-ban indult büntető perben. Jogerős határozatában új eljárásra kötelezte az első fokú bíróságot, így elölről kezdődik a már eddig is sokat vitatott per, s vélhetően újabb évek telnek el a jogerős döntésig.
Nulla százalékos bérfejlesztést helyezett kilátásba a főpolgármester abban az esetben, ha a BKV-s szakszervezetek nem fogadják el a menedzsment 2,4 százalékos béremelési ajánlatát. Tarlós emellett tegnap arról is beszélt, hogy amennyiben a dolgozók sztrájkba kezdenek, csak idő kérdése lehet a buszos üzletág kiszervezése.
Meghalt Egyiptom legrégebben rács mögött ülő politikai foglya, akit még 1981-ben börtönöztek be a néhai államfő, Anvár Szadat meggyilkolásával kapcsolatos vádak miatt, s azóta mindössze két évet töltött fegyházon kívül.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal visszavonta a West Tour Holiday Utazási Iroda utazásszervezői és utazásközvetítői engedélyét és az utazási vállalkozót pénteken törölte a hatósági nyilvántartásából, továbbá a tevékenysége folytatásától egy évre eltiltotta - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Hetvenkilenc éves korában meghalt pénteken Tárik Azíz, aki Szaddám Husszein iraki diktátor külügyminisztere, kormányának "arca" volt a nemzetközi porondon - jelentette a BBC.
A svájci Stan Wawrinka jutott be először a francia nyílt teniszbajnokság férfi döntőjébe, miután pénteken négy szettben legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Jo-Wilfried Tsongát.
Egész Európában pesszimista volt a hangulat, a görögök ugyanis kitolták a ma esedékes IMF-hitel törlesztőrészletét június végére. A vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adat miatt kissé mérséklődött...
Megszületett a bérmegállapodás pénteken a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között, így nem lesz sztrájk a közlekedési társaságnál - tájékoztatta a cég az MTI-t.
Magyarország érdekelt Egyiptom sikerében, mert stabil Egyiptom nélkül nincs stabil mediterrán térség és nincs stabil Európa sem - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. által Egyiptom üzleti környezetének megismertetésére rendezett üzleti fórumon.
Gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon pénteken, délután öt órakor az eurót 312,65 forinton, a dollárt 281,38 forinton, a svájci frankot 297,24 forinton, a japán jent pedig 2,2398 forinton jegyezték.
Az esést jelentő piros szín öntötte el a tőzsdéket Európában, a magyar papírok viszont kissé emelkedtek, főleg az OTP. Az OTP-ről és a Richterről lepottyant az osztalékszelvény. A forint ismét gyengélkedett, a dollár délután hirtelen nagyot erősödött. Nem változtat az OPEC, rángatják az olajat.
A bezárást az indokolja, hogy olyan karbantartási és felújítási munkákra kerül sor a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az utasperonokon és az állomásépületen, amelyek elvégzése halaszthatatlanná vált, de a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehet elvégezni