Hétfő reggel óta nincsenek nyitva a bankfiókok Görögországban és estére az is biztossá vált, hogy az ország nem fogja ma átutalni a szükséges 1,6 milliárd eurót a Nemzetközi Valutaalapnak. Ezzel...
A Vodafone Magyarország további egy évvel meghosszabbította a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) támogatásáról szóló szerződést - jelentette be Beck György, a cég elnöke, valamint Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke.
Tűrhetetlennek és felháborítónak nevezte a debreceni migrációs tábornál előző nap történteket Pósán László, a Fidesz debreceni országgyűlési képviselője.
Az egyéb ágazatokhoz hasonlóan az egészségügyben nem lehet életpályamodellt kidolgozni, mert annak egységes megvalósítása a különböző foglalkoztatási jogviszonyok miatt lehetetlen - mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.
Elérhető a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat új, ingyenes web alapú szolgáltatása, amellyel a kisgépes pilóták benyújthatják repülési terveiket - közölte a légi szolgáltató kedden az MTI-vel.
Egyre többen beszélnek arról, hogy ami jelenleg Európában zajlik, az már nem is bevándorlás, hanem egyfajta újkori népvándorlás. Egy ekkora méretű migrációs hullám azonban egyáltalán nem újkeletű, az elmúlt évtizedekben nem is egyszer volt hasonlóra példa. Összeszedtük, hogyan alakult a migráció Európában a második világháború vége óta.
Magyarországnak nincs jelentős pénzügyi és gazdasági kapcsolata Görögországgal, így a görög események miatt nem várható a forintárfolyam drasztikus változása - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.
Abu Dzabi – Halos ítéletet szabott ki az Egyesült Arab Emirátusok bírósága arra az arab nőre, aki tavaly decemberben egy Abu Dzabi-i bevásárlóközpont mosdójában minden előjel nélkül halálra szurkálta Ibolya Ryant (†47), egy kint dolgozó magyar nőt.
Mintegy 144 ezer gyerek kap a nyári szünet idején napi háromszori étkezést a települési önkormányzatokon keresztül – közölte Rétvári Bence, az Emmi államtitkára.
Újabb hozamcsökkenéssel, rekordalacsony hozamon értékesített a meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres, keddi aukcióján.
Az egyéb ágazatokhoz hasonlóan az egészségügyben nem lehet életpályamodellt kidolgozni, mert annak egységes megvalósítása a különböző foglalkoztatási jogviszonyok miatt lehetetlen - mondta az...
Egyes források szerint a Japan Post tőzsdére készül, amennyiben a tranzakció megvalósul, az Japán eddigi legnagyobb tőzsdei kibocsátása lenne, az állam ugyanis több tíz milliárd dollárnyi forrás...
A hamarosan életbe lépő Euro 6 szabvány a Peugeot is néhány modellje megváltoztatására késztette. Ezek közé tartozik a KKV-k körében is népszerű Partner, valamint a rekordra törő kisautó, a 208 is. A...
A német kancellár azt állítja, nem tud semmilyen utolsó ajánlatról a görög krízis kapcsán, de mindegy is: szerinte ilyenkor már úgysem lehet megállapodni.
A Magyarország uniós tagságának eredményeként kiépült, a fejlesztéseket 2004 óta szolgáló fejlesztéspolitikai rendszer 2020 után megszűnik, vagy jelentősen csökkenni fog a keretösszeg - mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden a SUPER - Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat egri állomásán.
Július 15-ig meghosszabbítja a kormány a bevándorlásról szóló konzultációs kérdőívek visszaküldésének határidejét - közölte a Kormányzati Információs Központ kedden az MTI-vel.
Egy vásárlás alkalmával átlagosan 20 ezer forintot költ el egy vásárló, ami 2 ezer forinttal kevesebb az egy évvel korábbi felmérésben szereplő értéknél.
Túlnyomórészt felfüggesztett börtönbüntetést kért a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban megvádolt rendőri vezetők perének vádlottjaira az ügyész kedden a Fővárosi Törvényszéken.
A Párbeszéd Magyarországért azt követeli, hogy EU-s forrásokból újítsák fel és azonnal nyissák meg a használaton kívüli laktanyákat, azokban helyezzék el a menekülteket, hogy a debrecenihez hasonló helyzetek ne fordulhassanak elő.
A tegnapi pesszimista hangulat után az európai tőzsdék ma is eséssel nyitottak, a fókuszban ma is a görög események vannak. A délutáni órákra azonban több nyugati index is ledolgozta délelőtti esését...
Kandrács Csaba július 6-i hatállyal lemond a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsában viselt tagságáról, a jövőben ugyanis a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt.-nél betöltött...
Ezt jelentette be az imént a görög miniszterelnök, Alekszisz Ciprasz hivatala. Az általuk ajánlott csomagban lenne adósságátrendezés, újabb hitelfelvétel az EFSF nevű európai mentőalaból, és már el is emailezték. Arról nem tudni egyelőre, hogy hitelezők mit mondanak erre. Angela Merkel … Folytatás
Kandrács Csaba lemond a Monetáris Tanácsban betöltött tisztségéről - jelezte az jegybank a Privátbankár.hu kérdésére. Ez a lépés azt jelentheti, hogy végre érdemben elindulhat a jegybank eszközkezelője, amit Kandrács irányít.
Túlnyomórészt felfüggesztett börtönbüntetést kért a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban megvádolt rendőri vezetők perének vádlottjaira az ügyész kedden a Fővárosi Törvényszéken.
Öngyilkos merénylő támadt robbanószerrel megrakott autóval kedden kora délután a NATO egyik katonai konvojára Afganisztán fővárosában alig egy kilométerre az Egyesült Államok nagykövetségétől. A merénylőn kívül egy polgári személy meghalt, legalább 22 megsebesült - adta hírül az afgán rendőrség.
Júliusban újabb 25 új, alacsonypadlós, környezetbarát, légkondicionált utasterű busz áll forgalomba Budapesten, a járműveket a VT-Arriva Kft. üzemelteti - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-t.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Debrecenben nincs helye a befogadótábornak, mert "a Fidesz gyűlöletkampánya oda vezetett", hogy a város lakói már nem fogadják el a migránsok jelenlétét.