A Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VKDSZ) Országos Elnöksége július elejére tervezi országos demonstrációját, amennyiben sikertelen lesz a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) a jövő heti konzultáció - derül ki a VKDSZ szerdai sajtóközleményéből.
Tavaly a GE közel 25 millió dollárt költött Magyarországon kutatási és fejlesztési (K+F) célokra, ami nagyjából négyszerese az öt évvel ezelőtti összegnek, a tervek szerint a következő években a cég tovább növeli a K+F kiadásokat, miközben 150-500 új kutató felvételével is számol.
A mindig jól értesült spanyol napilap, az AS szerint a Bajnokok Ligája döntője után befejezi európai pályafutását a Juventus olasz karmestere, Andrea Pirlo.
Tavaly a GE közel 25 millió dollárt költött Magyarországon kutatási és fejlesztési (K+F) célokra, ami nagyjából négyszerese az öt évvel ezelőtti összegnek, a tervek szerint a következő években a cég...
Jövő csütörtöktől szombatig tart a veszprémi ünnepi könyvhét, a programsorozatot Szakonyi Károly író nyitja meg - mondta a Művészetek Háza igazgatóhelyettese a városban tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Újraindították szerdán a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC). A kétéves karbantartás és fejlesztés eredményeként a 13 teraelektronvoltra (1 TeV ezermilliárd elektronvolt) megnövelt nyalábenergia eddig ismeretlen fizikai jelenségek feltárását teszi lehetővé.
Több mint 250 művész, festők, szobrászok, fotósok, képzőművészek választották témául az egykori magdeburgi börtönt, melynek falai között szombattól kulturális fesztivál keretében állítják ki az elkészült műveket.
Több magyar ügyben is döntött fellebbezési beadványokról a héten az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban. A törvényszék szerdai tájékoztatásából kiderül: egy trafikügyes perben elutasították a...
Jean-Claude Juncker bizottsági elnök meghívására szerda este Brüsszelben tárgyalt Alekszisz Ciprasz görög kormányfő, aki előtte általános meglepetésre bejelentette, hogy egy görög ellenjavaslattal...
Oroszországból kellett diftéria elleni szérumot kérnie Spanyolországnak, hogy kezelni tudjanak egy hatéves gyereket, aki 28 év óta az első ilyen beteg a dél-európai országban - derült ki abból a táviratból, amelyben Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök megköszönte a gyors segítséget Dmitrij Medvegyev orosz elnöknek szerdán.
A zöld-fehérek másodszor, és egyben utoljára hódították el a trófeát. A Magyar Labdarúgó Szövetség döntésének értelmében jövőre már nem rendezik meg a Ligakupát, így történelmi meccset vívott szerda este a Debrecen és a Ferenváros
A devizahitelekből visszamaradt adósság, vagy az elszámolás következtében visszajáró pénzösszeg ugyanúgy öröklődik, mint bármilyen más hagyaték, de ugyanúgy vissza is utasítható - hívja fel az érintettek figyelmét a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) az MTI-hez eljuttatott közleményében
Eltűnt egy 14 éves magyarországi fiú a székelyföldi Szent Anna-tónál szerda délután - közölte Dudu Ovidiu ezredes, a Hargita megyei katasztrófavédelem szóvivője.
A nyár és a hőség beköszöntével szervezetünk is egyre inkább igényli a folyadékot, és a nagy melegben gyakran jól esik egy hűsítő üdítőital. Ám a cukros frissítőkben található cukor nem éppen a legjobb barátja a kemény munkával megszerzett karcsú alaknak.