Július elsejétől több százezer munkavállaló fizetése emelkedik, még több adókedvezményt lehet igénybe venni, drágul a mobilozás, és állami támogatást lehet igényelni lakásra - derül ki a Napi Gazdaság összeállításából.
A két világelső közül Novak Djokovic címvédésre készül, Serena Williams pedig idei harmadik Grand Slam-tornáját nyerheti meg a hétfőn elrajtoló 129. wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, amelynek Babos Tímea révén egy magyar résztvevője lesz.
Az isztambuli rendőrök vasárnap vízágyúkkal és gumilövedékkel akarták feloszlatni a melegfelvonulást, de a természet törvényei nem az ő oldalukon álltak (imgur).
A MOL megerősítette a Gulf Keystone bejelentését, miszerint az Irak Kurdisztáni Régiójában fekvő Shaikan mezőn sikeresen lezárultak a termelés szűk keresztmetszetének feloldását célzó munkálatok, a termelés napi 40.000 hordó kőolaj egyenértéket meghaladó mennyiséggel folytatódik.
A Frankfurti Autószalon csak szeptemberben kezdődik, de már most záporoznak az újdonságai. A premierek között az egyik legnagyobb az Audi A4 új generációjának bemutatkozása. Bár kívülről jóformán a lámpatestek V-alakú törése hoz csak izgalmakat, belbecs tekintetében nagyon odateszi magát az új generáció.
Ha a görögök hajlandók újra tárgyalni a hitelprogram esetleges meghosszabbításáról, vagy új feltételekről, akkor mi készen állunk és eddig is nagyfokú rugalmasságot mutattunk az elvárt feltételekben...
Vezess mindannyiunkat, harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden” – mondta beiktatásán. Fontosnak nevezte, hogy az államfő egyetértsen a miniszterelnökkel.
A korábbi, sok vért igénylő májtranszplantációs műtétekkel szemben már 40 esetből 21 alkalommal semmilyen vérkészítményt nem kellett a betegeknek adni.
Calais - Három kilométer hosszú kerítést húznak fel a britek Franciaországban, ezzel védve a Csalagút francia végét az illegális bevándorlók próbálkozásai ellen – írja a Daily Mail.
A papírforma beigazolódott: az időmérőn brillírozó Rhys Millen győzedelmeskedett elektromos autójával a Pikes Peak-i hegyi felfutón. Mögötte az ugyancsak elektromos gépet hajtó Nobuhiro „Monster” Tajima futott be, több mint 20 másodperces lemaradással.
Ügyészségi vizsgálatot kért Bárány Balázs ideiglenes elnök a VDSZSZ Szolidaritás szakszervezet Gaskó István vezetése alatti gazdálkodása miatt, mert "érthetetlen" dokumentumokat talált - írta a Magyar Hírlap.
Amikor egy cégvezető a gazdaságos és rugalmas diákmunka mellett dönt, azt is tudnia kell, hogy a diákmunkás milyen sajátosságokkal csöppen be vállalata életébe és ezt hogyan használhatja ki, valamint hogyan kezelje a korosztályok közötti együttműködés nehézségeit.
Egyszázalék körüli gyengüléssel kezdte a minden bizonnyal rendkívül izgalmasnak ígérkező hetet a forint az euróval szemben annak hírére, hogy szombaton megszakadtak a tárgyalások a nemzetközi...
Dél-amerikai források szerint az Arsenal igencsak közel áll ahhoz, hogy Alexis Sánchez mellé megszerezze a chilei válogatott másik ászát, a Juventusban futballozó Arturo Vidalt.
A magyar állampapírok piacán is intenzív eladói hullámmal indult a hétfői kereskedés, a hosszú papírok hozamai 20-25 bázisponttal emelkedtek - tudta meg a Portfolio piaci forrásból. Azóta viszont...
Az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság felhívja ügyfelei figyelmét, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 93. § (2) bekezdésének rendelkezései szerint július 1. napja a közszolgálati tisztviselők napja.