Naponta kell szednie Molnár Anikónak az orvosok által felírt pirulát. Azt mondja: már beletörődött, hogy pánikbetegként kell leélnie az életét.
A görög hivatalos kormányközlönyben hétfő hajnalban meg is jelent a bankszünnapról és készpénzfelvétel korlátozásáról szóló kormányzati döntés. Az Európai Bizottság hétfő reggel hivatalosan is...
A Kosnak most minden erejére szükség lenne, de nehezen szedi magát össze, az Oroszlánt csalódás érheti, a Szűznek sürgősen vissza kell venni a tempójából.
A négyszeres Forma–1-es világbajnok Sebastian Vettel elôször égetett gumit a Hungaroringen egy Ferrari versenyautóval és ha már Mogyoródon járt, kipróbált egy tűzpiros sportkocsit is.
Nyílt napot szerveznek a külföldön élő magyaroknak a Gyere haza fiatal! program keretében Londonban, az eseményen több magyar munkáltató is megjelenik - mondta Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna délutáni műsorában szombaton.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége megelégedéssel fogadja a kormánynak a jövő évi minimálbér-emeléssel kapcsolatos várakozását - reagált a munkavállalói érdekvédelmi szervezet arra, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön 5,5 százalékos minimálbér növekedést helyezett kilátásba 2016-ra.
A közmunkaprogramok felfutása mellett a versenyszféra javuló mutatóinak is köszönhetően emelkedett több éves csúcsra a foglalkoztatottak száma Magyarországon az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Az 1970-es években önálló egységgé tett munkaügyi bíróságok példája megmutatta, hogy "szakszerűségében megsínyli a gondozatlanságot, mellőzöttséget" a nem kellően sok embert foglalkoztató és ügyet kezelő ügyszak - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke egy pénteki, budapesti szakmai fórumon.
"Szardíniasztrájkba" kezdett vasárnap az izraeli szülők egy része, a hét első tanítási napjának számító napon nem engedték iskolába gyermeküket tiltakozásul a nagy osztálylétszámok miatt.
Exportra is jut az idei görögdinnyetermésből, amely 220-240 ezer tonnányi is lehet - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke vasárnap az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
Több mint tízezren kapták meg az idei év első felében a dengue-lázat Mianmarban, és a csonttörő lázként is emlegetett betegség eddig több mint negyven halálos áldozatot szedett a délkelet-ázsiai országban.
Sok befektetőt megleptek a hétvégi görög események, ennek hatására világszerte szórják a részvényeket. Bár az ázsiai tőzsdék nagy részén egyelőre mérsékelt a hatás, Európában 3-5 százalék közötti...
Az országban ma hajnaltól tőkekorlátozás lépett érvénybe: maximum 60 eurót vehetnek fel a görögök naponta a bankautomatákból, a bankok pedig egy hétig ki sem nyitnak. Alekszisz Ciprasz és kormánya az után döntött így, hogy az Eurogroup minden tárgyalást megszakított a görög kormánnyal, az Európai Központi Bank pedig nem emelete tovább a Sürgősségi Likviditási Támogatást.
Sokkos állapotban van az a galgahévízi nő, akinek mindkét fia füstmérgezésben halt meg. Az asszony magára hagyta a gyerekeket, akik a parázsló kályha mellett aludtak. Állítólag nagyon féltékeny volt, állandóan párja után koslatott.
Derbit rendeztek az MLS-ben vasárnap, ugyanis New York City FC a városi rivális Red Bulls csapatát fogadta, a pálya szélén pedig Frank Lampard mellett feltűnt a Juventus játékosa is.