SZÚSZA – Több Tunéziában nyaraló magyar turistát is elértek telefonon az M1 aktuális csatorna munkatársai szombaton, beszámolójuk szerint többen már összecsomagoltak és a britekhez hasonlóan szeretnének hazajönni a terrortámadás után, de a repülőterek zsúfoltak.
BUDAPEST – Összefogtak a hazai női tenisz korábbi meghatározó játékosai, hogy együtt népszerűsítsék a sportágat, ennek érdekében Gubacsi Zsófia (34), Kapros Anikó (31) és Szávay Ágnes (26) közös programot indított.
Már a banki dolgozók sincsenek biztonságban? Egy hölgy ugyanis szinte biztos, hogy piszkos bankjegyekről szedett össze szexuális úton terjedő betegséget.
Valentino Rossi győzött MotoGP-ben a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei nyolcadik futamán, a Holland Nagydíjon. A vb-pontversenyben éllovas "Doktor" mögött másodikként a címvédő Marc Márquez, harmadikként pedig az előző négy futamot sorozatban megnyerő Jorge Lorenzo végzett.
Az Eurócsoport elutasította azt a görög kérést, hogy a július 5-ére tervezett népszavazásra tekintettel hosszabbítsák meg a görög pénzügyi mentőprogram június 30-án lejáró időbeli hatályát - közölte sajtótájékoztatóján Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereiből álló testület elnöke.
Több Tunéziában nyaraló magyar turistát is elértek telefonon az M1 aktuális csatorna munkatársai szombaton, beszámolójuk szerint többen már összecsomagoltak és szeretnének hazajönni, de a repülőterek zsúfoltak.
A kint élők legnagyobb félelme a hazatéréssel kapcsolatban az, hogy lesz-e itthon munkájuk, és biztosított-e a lakhatásuk. A program ebben akar segíteni.
MAGYARORSZÁG ‒ Kirobbanthatatlanok a nyaralóhelyekről és vízparti büfékből a hagyományos strandkaják: a lángos, a hamburger, a hot dog vagy éppen a sült kolbász.
Miután Charlie Sheen nyilvánosan megalázta volt nejét, két gyermekének anyját, rögtön azzal szembesült, hogy mindkettőjüket beperelték, mert nem fizették ki gyerekeik tandíját.
Nézem a balatoni strandbüfék ételtoplistáját, és nem értem a magyarokat. Valahol persze mégis, hiszen én is a fecskébe dugott ezressel lángosért vagy palacsintáért sorban álló, pocakos, izzadó férfiak között nőttem fel nyaranta a balatoni strandokon, szóval ismerem a magyar néplelket, de azért van, ami nem fér a fejembe.
Az euróövezeti pénzügyminisztereknek a hitelprogram sorsával kapcsolatos döntésétől függetlenül Görögország életben marad - közölte szombaton Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel.
Több Tunéziában nyaraló magyar turistát is elértek telefonon az M1 aktuális csatorna munkatársai szombaton, beszámolójuk szerint többen már összecsomagoltak és szeretnének hazajönni, de a repülőterek zsúfoltak.
A görög csőd látszólag nem nagy ügy: a görög állam nem fogja kifizetni a júniusban lejáró hiteleit az EU-nak és az IMF-nek. A görögöknek ez könnyebbség, a hitelezők meg kibírják. A görög csőd mégis...
Elutasították a kedden lejáró mentőprogram meghosszabbítására vonatkozó görög kérést az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszterei. Az uniós állásponttal összhangban nem változtatott Tunézia biztonsági besorolásán a pénteki terrortámadás után a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az afrikai ország továbbra is fokozott biztonsági kockázattal járó beutazási helyszínnek számít.
Már egy ideje nyilvánvalóvá vált, hogy csak nagyon szigorú költségvetési intézkedések révén lehet a görög gazdaságot pénzügyileg olyan helyzetbe hozni, hogy egy idő múlva fenntartható költségvetésből tudja fizetni a lejáró adósságot - nyilatkozta az MTI-nek szombaton Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének főmunkatársa, aki szerint Alekszisz Ciprasz…
A hiphopsztár New Yorkban lépett volna fel, amikor őrizetbe vették. A 44 éves Earl Simmonst (az Earl nem egy túl rapper név:/) több függőben lévő ügy miatt vette elő a rendőrség. Óvadékkal való trükközés és egy rablással kapcsolatos panasz (ebben nem … Folytatás
Lefokozzák vagy egyenesen elbocsátják az alulteljesítő kínai tisztségviselőket a kommunista párt központi bizottságának új szabályai szerint - jelentette szombaton a kínai állami média.
Bár Tunézia biztonsági besorolása a merénylet után nem változott, az utazási irodáknál másik útvonalat választhatnak azok az utasok, akik foglalásuk ellenére mégsem szeretnének Tunéziába utazni.
BUDAPEST ‒ Elkapták Kállay-Saunders András támadóját (30)! A Blikk információja szerint S. Gergő egy héttel ezelőtt, szerdáról csütörtökre virradó éjszaka szokásához híven egy belvárosi szórakozóhelyen mulatott, ahol két hölgy az utcán egymásnak esett.
Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter szerint az athéni kormánynak nincs felhatalmazása se elfogadni, se visszautasítani a hitelezők javaslatát, ezért folyamodott a népszavazás eszközéhez.
Karsai Tamás gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár azt mondta, a 2007 és 2013 közötti ciklus 900 milliárdos forrásához képest a 2014 és 2020 közötti időszakban 2500 milliárd forint áll rendelkezésre gazdaságfejlesztésre és innovációra.
Az ügyben fordulok Önhöz, hogy szeretnék tájékoztatást kérni arra vonatkozóan, hogy 4 órás részmunkaidős foglalkoztatás esetén hogyan számítják a fizetett szabadságot. Jelenleg a KLIK alkalmazottjaként dolgozom. 2015. január 01-től június 15-ig részmunkaidőben, 4 órában voltam foglalkoztatva, június 16-tól pedig 8 órában dolgozom. A részmunkaidő szerződés lejárta után - mivel nem volt módom…
A problémám elég régóta tart. Három éve vagyunk együtt a párommal. Mikor először szeretkeztünk, nekem végig fájt, majd ezt követően még hetekig, ami aztán abbamaradt. Egy éve visszatért ez a fájdalom. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Egészen bravúros cselsorozatot mutatott be Leo Messi a Kolumbia elleni Copa América-negyeddöntő (0-0, büntetőkkel 5-4) véghajrájában. Az argentin szupersztár három védőn is túljutott az alapvonalnál, csak a negyedik játékos tudta megállítani a kapu közelében.
Nyílt napot szerveznek a külföldön élő magyaroknak a Gyere haza fiatal! program keretében Londonban, az eseményen több magyar munkáltató is megjelenik - mondta Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna délutáni műsorában szombaton.
Az ING Bank vezető elemzője szerint akkor lesz a legnagyobb gondban Görögország, ha az Európai Központi Banknak (EKB) esedékes, július 20-án lejáró fizetési határidőt nem tartja be, mivel ekkor az EKB abbahagyja a görög bankok likviditásának finanszírozását, így tőkekorlátozások várhatók az országban.
Már egy ideje nyilvánvalóvá vált, hogy csak nagyon szigorú költségvetési intézkedések révén lehet a görög gazdaságot pénzügyileg olyan helyzetbe hozni, hogy egy idő múlva fenntartható költségvetésből tudja fizetni a lejáró adósságot - nyilatkozta az MTI-nek szombaton Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének főmunkatársa, aki szerint Alekszisz Ciprasz…
A magyar női vízilabda-válogatott 14-10-re kikapott a friss világliga-bronzérmes házigazda holland csapattól az utrechti nemzetközi torna szombati, második fordulójában.
Megállapodás nélkül maradt abba az euróövezeti pénzügyminiszterek szombati rendkívüli találkozója, az eurócsoport elutasította a görög kormány kérését, hogy a július 5-i népszavazásig hosszabbítsák...
A Tunéziában lévő magyarok biztonságban vannak - mondta Abderraouf Betbaieb, Tunézia magyarországi nagykövete az M1 aktuális csatorna szombat esti Híradójában.
Az előzetes regisztráció szerint több mint tizenegyezer ember kezdett sportolni a fővárosban a Mozgás Éjszakája nevű rendezvényen, amelynek keretében a Városliget számos pontján hajnali négy óráig tizenkét sportágat próbálhatnak ki a mozgásra vágyók.