A magasabb légköri rétegekben a Kárpát-medence felett egy önálló hideg légörvény alakul ki, ami az ország keleti felében továbbra is felhős időt és szórványos záporokat okoz.
Tegnap sem született megegyezés a görög adósságrendezéssel kapcsolatban, a tárgyalások viszont ma folytatódnak. Ezek fényében az európai tőzsdék többnyire eséssel nyitottak, a délelőtt folyamán...
Határozatlan idejű blokádba kezdtek csütörtökön a francia taxisok valamennyi szakszervezet felhívására: országszerte lezárták a repülőtérre vezető utakat és a nagyvárosok legfőbb kereszteződéseit. A taxisok az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás ellen tiltakoznak, amelyet az év eleji betiltás ellenére egyre többen vesznek igénybe.
A házigazda chileiek mindent, és ezt most szó szerint értem, mindent bevetettek a ritka mocskos meccsen, amit két uruguayi kiállítása után is csak 1:0-ra nyertek meg hazai pályán.
Áll a bál Párizsban, az Uber ellen tüntető taxisok lezártak egy csomó utat, köztük a Charle de Gaulle repülőtérre vezetőt, így azt csak vonattal lehet megközelíteni. A rohamrendőrök könnygázt is bevetettek a helyzet rendezésére. A helyzet azután fajult el, hogy a … Folytatás
Megalapozottnak nevezte a kedden elfogadott jövő évi költségvetést, és annak főbb számait Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
A brüsszeli magyar követ szerint a kerítés terve még nem végleges, az csak egy szimbolikus reakció, amellyel kormány szeretné felhívni a nemzetközi közösség figyelmét bevándorlók problémájára.
Van egy dolog, ami egyforma jelentőséggel bír az üzleti szférában, a párkapcsolatokban, és a társadalom bármely összetartó szegmensében. Ami nélkül elképzelhetetlenek lennének a sikeres kapcsolatok. Az építkezést ezzel a tényezővel kell kezdeni, ez a folyamatok beindítója és mozgatója. De miről is van szó?
Ugyan hivatalosan egyikük sem az ország first lady-je, de az tény, hogy mindhárman ott vannak Magyarország legtöbbet emlegetett hölgyei között. Most közösen szórakoztak a Balatonnál.
A tegnapi sikertelenség után csütörtökön sem sok jóval kecsegtetnek a tárgyalások a görögök és a hitelezők között. Hihetetlen összegbe kerültek a görögök Európának 2015.06.25 11:55Az elmúlt 34 évben...
Buenos Aires – Egy argentin napilap azt állítja, fizetett a helyi futballszövetség az ír válogatott játékosainak, hogy ne sérüljön meg a legnagyobb sztárja.
Az elmúlt időszakban folyamatosan esik a nagy áruházak forgalma, mivel egyre többen inkább az interneten vásárolnak. A helyzeten még az is ront, hogy a kisebb, piac jellegű boltok egyre nagyobb...
Egy magánszemély bírósághoz fordult, mert a közjegyző úgy engedélyezte ingatlanja végrehajtását, hogy a szerződés tisztességességét nem vizsgálta meg. Az Európai Bíróságon jár az ügy.
Több fordulót követően megszületett a megállapodás szerdán a Liget Budapest fejlesztésért felelős Városliget Zrt. és a Néprajzi Múzeum tervpályázatán győztes francia tervezőcsapat, a Vallet de...
A román képviselőház megszavazta szerdán a kormány által beterjesztett adótörvényt, amely szerint január 1-jével 19 százalékra csökken az áfa a jelenlegi 24 százalékról.
Cápa harapott meg egy 8 éves kisfiút az észak-karolinai Surf City partjainál. A város ezután több vízi mentőt küldött a partra, de nem tervezi, hogy megtiltsa a fürdőzést.
Czunyiné Bertalan Judit előző héten egy háttérbeszélgetésen azt mondta: szakmai konszenzus látszik kialakulni abban, hogy meg kell erősíteni az iskolák alsó tagozatait és az alapkompetenciák minden szintjét.
Az egyre erősödő migrációs nyomás és az azt enyhíteni hivatott csomag részletei lesznek az európai állam-, illetve kormányfők csütörtökön kezdődő, kétnapos ülésének központi témái. A Bruxinfó értesülései szerint a bizottság már nem ragaszkodik a kötelező befogadási kvótához, viszont valamilyen biztosítékokat szeretne kapni az egyes országoktól.
A Demokratikus Koalíció szerint 5 és fél milliárd forintos kárt okozhat, hogy nyílt pályázat és verseny nélkül választották ki a dohány-nagykereskedelmet ellátó cégeket.
Budapest – Összeesküdtek Demcsák Zsuzsa ellen szomszédai, legalábbis ezt állítja a Story. A lakóparkban mindenkinek elege van a műsorvezetőből és a pereiből.
Amikor Kovács úr megvette első lakását 1990-ben, még nem tudta, hogy 25 évvel később a lányának könnyebb dolga lesz-e a lakásvásárlásnál. Horváth Áron és Sápi Zoltán, az ELTINGA és a Magyar...
Tegnap sem született megegyezés a görög adósságrendezéssel kapcsolatban, a tárgyalások viszont ma folytatódnak. Ezek fényében az európai tőzsdék többnyire eséssel nyitottak, a délelőtt folyamán volt...
Cápa harapott meg egy 8 éves kisfiút az észak-karolinai Surf City partjainál. A város ezután több vízi mentőt küldött a partra, de nem tervezi, hogy megtiltsa a fürdőzést.
A bíróság megalapozottnak találta az ügyészség holokauszttagadás miatt beadott indítványát. Egy másik, konkrét cikk ügyében valamivel előrébb jár az igazságszolgáltatás.
Közeli megoldásban bízik az NMHH a Telekom és a Telenor július 1-jétől tervezett kétoldalú szerződésmódosításainak ügyében. A szolgáltatók már megkezdték önkéntes vállalásaik végrehajtását - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön.