Szerda estétől csütörtök reggelig több fordulóban tárgyaltak magas, illetve szakértői szinten Athén és hitelezői a görög adósságkérdés rendezéséről, de nem tudni, hogy milyen eredménnyel.
Támogatásáról biztosította az Európai Parlament (EP) szerdán Brüsszelben az Európai Bizottság által tavaly novemberben bejelentett, 315 milliárd eurós európai beruházást ösztönző befektetési intézkedéscsomagot, az úgynevezett Juncker-tervet.
Magyarország az elmúlt években jelentős lemaradást hozott be és sokat fektetett kutatás-fejlesztésbe, innovációs teljesítményével azonban nem jutott feljebb az EU-s országok ranglistáján.
Minimálisan csökkentek csak a munkáltatói hozzájárulások az önkéntes nyugdíjpénztáraknál annak ellenére, hogy az idén a korábbinál is élesebb versenyben kell helytállniuk az intézményeknek a cafeteria-rendszerben az azonnali juttatásokkal szemben - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Pénteken indul a XVI. Körösvölgyi Sokadalom elnevezésű népművészeti fesztivál Gyulán, a Várkertben. A háromnapos rendezvényre mintegy 180 kézművest és 1500 fellépőt várnak.
A hallgatói összlétszámhoz képest csökkent a hagyományos diákhitelt felvevők aránya, ami részben a hitelek iránti általános ellenszenvnek tudható be, másrészt maga a Diákhitel2 konstrukció is nagy versenytárs - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. Bugár Csaba hozzátette: 12 ezer olyan ügyfél van, akinek az ügye a NAV eljárása alatt áll.
Az olaszok hiába verték igen meggyőző játékkal az angol U21-es válogatottat, a csoport másik meccsén egy döntetlen tökéletes volt Portugáliának és Svédországnak is a továbbjutáshoz. Ami az utolsó percekben történt, az finoman fogalmazva is arcpirító.
Csütörtökön 311-312 körül járunk az euró ellenében, ami hajszállal erősebb árfolyamot jelent az egy héttel ezelőttinél. Ezzel ugyanakkor a június eleje óta tartó kereskedési sávba került vissza a...
A Balkán kezd újra méltó lenni régi, nagy híréhez. Görögország és Macedónia mellett már Moldova is tartós politikai és pénzügyi válsággal szembesülhet. Erről gondoskodik egy olyan politikai osztály, amelynek védőernyője alatt nemrég egy pilótajátékban ellopták Moldova GDP-jének egy jórészét.
A hírek szerint az éjszaka sem pihentek sokat a görög kormány és a hitelezők képviselői, mivel több fordulóban tárgyaltak egymással az Athén által benyújtott reformcsomagról. A megbeszélésekről nem...
Magyarországon az álláskeresők 75 százaléka látogatja a közösségi oldalakat kifejezetten azért, hogy új munkát találjon, ami a Randstad Award globális kutatása alapján a legmagasabb arány a világon.
Az uniós tagállamok közül jelenleg Magyarországra érkezik a legtöbb illegális bevándorló, ezért az ország elvárja az európai szolidaritást, az EU segítségét az ügyben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
A felvételen egy kisgyerekét ölében tartó, fiatal anyuka elleni támadás látható, melynek során a bántalmazó a kicsivel mit sem törődve a földre rántja a nőt, majd hajánál fogva vonszolja és könyörtelenül ütlegelni kezdi - írja a mirror.co.uk.
A július közepén induló PET Kupa résztvevői PET-palackokból készült hajókon tesznek meg 100 kilométert és közben szemetet is gyűjtenek. Tizenöt PET-palackokból készült hajó fog versenyezni a Tiszán a július 17–25 között induló PET Kupán, derült ki a budapesti Újpesti-öbölben rendezett sajtótájékoztatón. A verseny egyben szemétgyűjtés is: a cél a Tisza holtágainak megtisztítása. Forrás: MTI /…
Noha már javában tart – naptár szerint – a nyár, az EuroNCAP szakemberei mégsem pihennek, ehelyett három újdonság töréstesztjét végezték el: fény derült a nemrég debütált, sokak által a kategória egyik nagy esélyeseként kikiáltott Škoda Superb, a tesztünkben is szereplő remek kisautó, a Hyundai i20, valamint a Fiat Panda Cross biztonságosságára.
Minden idők leghíresebb hegyi felfutó versenye a hétvégén kezdődik, de már javában dübörögnek a motorok. Elkezdődtek a Pikes Peak szabadedzései, mi pedig igyekszünk közelebb hozni a verseny hangulatát.
Elfogatóparancsot adott ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) egy 38 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint társtettese volt egy 1996-ban Csapiban történt gyilkosságnak. Bűntársát a rendőrök a múlt héten fogták el.
Tegnap sem született megegyezés a görög adósságrendezés ügyében, a hitelezők ugyanis nem fogadták el a benyújtott tervezetet, a tárgyalások azonban ma folytatódnak. Több vállalati hír közül is...