2015. június 25. csütörtök

jún. 25
22:10
510 lóerővel érkezett meg az Alfa Romeo Giulia – minden információ (Auto Pult)
Az Alfa Romeo lehetséges utódjával, a Giuliával kapcsolatos találgatások lassan már évtizedesek, így sokan pesszimisták voltak a középkategóriás érkezésével kapcsolatban. Az idő végre eljött: az olaszok lerántották a leplet az újdonságról, és komoly meglepetésről is gondoskodtak. Nem kevesebb, mint 510 lóerőt préseltek be a motortérbe.
jún. 25
22:12
A Palesztin Hatóság először adott be iratokat az izraeli jogsértések bizonyítására (Infostart)
A Palesztin Hatóság első ízben nyújtott át csütörtökön olyan dokumentumokat a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), amelyek a palesztin fél szerint bizonyítékkal szolgálnak az Izrael által a tavaly nyári gázai konfliktus során állítólag elkövetett visszaélésekre.
jún. 25
22:12
Koltai Tamás a bajnok Videotonhoz igazolt (Infostart)
A bajnok Videoton labdarúgócsapatához igazolt a 12-szeres válogatott Koltai Tamás. A Győrből érkező középpályás három évre kötelezte el magát a klubhoz.
jún. 25
22:12
Átadták a szombathelyi kórház felújított központi sterilizálóját (hirado.hu)
Több mint 210 millió forintos beruházással újították fel a szombathelyi Markusovszky-kórház központi sterilizálóját, amelyet csütörtökön adtak át az egészségügyi intézményben.
jún. 25
22:12
De Gea eladja manchesteri házát (Sport365)
Az interneten árulják a Man. United spanyol válogatott kapusa, David De Gea dél-manchesteri házát - írja az Independent című brit lap csütörtöki cikkében.
jún. 25
22:14
Adataik rögzítése miatt tiltakoztak a migránsok Röszkén (Infostart)
Az ujjlenyomatvétel és a fényképkészítés miatt tiltakoztak az illegális bevándorlók Röszkén, továbbá kifogásolták, hogy nem kapnak európai vízumot - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök este.
jún. 25
22:14
Az árvízvédelem mellett a vízhasznosítást is segíti majd a beregi tározó (hirado.hu)
Az év végéig elkészül a több mint 33 milliárd forintból, uniós támogatással épülő beregi árapasztó tározó a Tiszán. Az építmény jelentősen csökkenti majd az árvizek veszélyét.
jún. 25
22:15
Koltai Tamás a bajnok Videotonhoz igazolt (Blikk)
jún. 25
22:21
Orosz agresszió Ukrajnában (ProfitLine)
Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése olyan határozatot fogadott el csütörtökön az ukrajnai fegyveres konfliktusban eltűnt személyekkel kapcsolatosan, amelynek szövegében "ukrajnai orosz agressziót" emlegetett - s ezzel az ukrán sajtó értelmezése szerint hivatalosan "agresszor államnak" minősítette Oroszországot.
jún. 25
22:21
Lekonyultak az amerikai részvényárfolyamok (Portfolio)
Csakúgy mint a Görögországról szóló tárgyalások, az amerikai részvénypiacok sem találtak határozott irányt a csütörtök kereskedés első óráiban, de aztán elromlott a piaci hangulat.Csúnya lett a vége...
jún. 25
22:30
Hospice otthonba került Bobbi Kristina Brown (Infostart)
Hospisce otthonba került szerdán Bobbi Kristina Brown, a néhai Whitney Houston lánya, aki öt hónapja szenvedett visszafordíthatatlan agykárosodást, közben a fiatal nő barátját fizikai bántalmazás és lopás miatt beperelték.
jún. 25
22:30
Kiadta jelentését az amerikai külügyminisztérium az emberi jogok állapotáról (hirado.hu)
Sok ember számára a szenved és bántalmazás éve volt 2014.
jún. 25
22:32
Pénzt kapnak, akiknek a földjén felhúzzák a 4 méteres kerítést (hirado.hu)
Több mint háromezer hektárnyi területet bérel majd a gazdáktól a magyar állam, hogy felépíthesse az ideiglenes határzárat.
jún. 25
22:33
Shia LaBeouf üvegbe esett (Blikk)
jún. 25
22:34
Nagyszabású sportversenyek megrendezéséről egyeztetett Balog Zoltán Azerbajdzsánban (hirado.hu)
Előnyök, hátrányok és esetleges kockázatok kerültek szóba a létesítmények utóhasznosítása, és infrastrukturális kérdések mellett.
jún. 25
22:45
A Fradi nyerte az El-indulók debreceni főpróbáját (Sport365)
Busai Attila és Varga Roland góljával 2-0-ra nyerni tudott a Ferencváros csütörtök este a Debrecen ellen a Nagyerdei Stadionban, felkészülési mérkőzésen.
jún. 25
22:48
Görögország állampolgárságot ad a második generációs bevándorlóknak (Infostart)
Görögországban elfogadták azt a törvényt, amelynek alapján állampolgárságot kaphatnak az országban élő külföldiek gyermekei, amennyiben görög iskolába járnak vagy jártak.
jún. 25
22:48
Befejeződött a Tisza-tó vízrendszerének első átfogó rekonstrukciója (hirado.hu)
A fejlesztés fellendíti a turizmust, és a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt hátrányos következményeinek csökkentésében is szerephez jut.
jún. 25
22:54
Négy magyar bank 108 milliárdot adott a betétbiztosítónak (ProfitLine)
Az MKB, az OTP, a Takarékbank és az Erste alkotta szindikátus jegyezte le az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) nemrég kibocsátott kötvényeit - mondta a Portfolio.hu-nak Orbán Gábor, az NGM államtitkára a csütörtökön beharangozott, pénteken megjelenő interjúban.
jún. 25
22:56
Görög adósság - egyelőre nincs kompromisszum (ProfitLine)
Egyelőre nincs kompromisszum, a felek tovább keresik a megoldást - mondta Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter az Eurogroup, az euróövezeti pénzügyminiszterek brüsszeli értekezletét követően. Megjegyezte azt is, hogy több kollégája egyaránt bírálta az athéni kormány és a hitelezők által előterjesztett javaslatot is.
jún. 25
23:06
Méheknek kialakított "autópályával" mentik a veszélyeztetett fajokat Oslóban (Infostart)
Egyfajta "autópályát" készülnek kialakítani Oslóban a méheknek, hogy megvédjék az ember számára fontos, de veszélyeztetett méztermelőket.
jún. 25
23:09
Nem emelik a pénzeket (Blikk)
jún. 25
23:11
Megfejtették a "hiányzó fejű" ősféreg titkát (Blikk)
jún. 25
23:15
Jogtalanul nyert kishantosi földet L. Simon László volt alkalmazottja (444.hu)
Vízi Dániel korábban még fideszes önkormányzati képviselőjelölt is volt.
jún. 25
23:17
Ez a trú szelfizés: 11 napig egyedül egy sosem volt szigeten (444.hu)
A brit milliomos Ian Stuart Argus 11 napot töltött el a Csendes-óceánon létrejött friss vulkáni szigeten, Hunga Tongán. És lehet, hogy egyben ő lesz az utolsó is, mert a geológusok szerint jó esély van arra, hogy a sziget hamarosan eltűnjön a … Folytatás
jún. 25
23:19
Agresszívebb ember lesz az új magyar EU-s nagykövet (444.hu)
Várhelyi Olivérről külföldi kollégái azt mondják, hogy szó szerint veri az asztalt.
jún. 25
23:21
Shabani, az ikemen – A japán lányok egy gorilláért vannak oda (444.hu)
Állat ennyi szerelmes üzenetet még nem kapott. Jóképű, nem?
jún. 25
23:23
Az összes Holmi szám a neten (444.hu)
Az 1989-ben Réz Pál alapította lap összes száma felkerült az internetre. Az irodalmi újság 25 évet élt, tavaly decemberben adták ki az utolsó számát.
jún. 25
23:24
Teljes útzár Balatonakarattyánál (Alternatív Energia)
Teherautó és kamion ütközött, egy ember szenvedett fejsérülést.
jún. 25
23:25
A kormányszóvivő szerint a regisztráció ellen tiltakoztak Röszkén a menekültek (444.hu)
Mások úgy tudják, hogy az élelmiszer fogyott el az ideiglenes állomáson.
jún. 25
23:27
Kínai közreműködéssel hozzák létre Brüsszelben a 'jövő campusát' (ProfitLine)
A Huawei kínai mobiltechnológiai óriáscég közreműködésével alakítják ki a Brüsszeli Szabadegyetemen (ULB-VUB) a "jövő campusának" nevezett informatikai központot, amely a legkorszerűbb műszaki megoldásokkal segíti az elkövetkező években az intézmény hallgatóinak tanulmányait.
jún. 25
23:27
Hatalmas eső mosta el Szocsit (444.hu)
A nagy mennyiségű csapadék, és a hegyről lezúduló megáradt patakok miatt a város egy része vízben áll. Több ezer turista ragadt a városban az időjárás miatt.
jún. 25
23:29
Orbánt, Tarlóst és Semjént is meghívták az idei Pride-ra (444.hu)
Levélben kaptak meghívót a szervező Szivárvány Misszió Alapítványtól. A huszadik budapesti pride megnyitója július harmadikán lesz, a felvonulás tizenegyedikén.
jún. 25
23:31
Horvátország kész menekülteket befogadni (444.hu)
Milanovic miniszterelnök nem csatlakozik a visegrádi négyek elutasító hozzáállásához, szerinte "van saját álláspontunk és saját fejünk".
jún. 25
23:33
Szelfibot miatt állították le a hullámvasutat Disneylandben (444.hu)
Ez a világvége: már májusban betiltották a szelfibotokat a kaliforniai Disneylandben, most valaki mégis magával vitt magával egyet a vidámparkba. Sőt, hullámvasutazás közben elő is vette, amikor amúgy sem szabadna előkapni semmit, mire a személyzet leállította játékot. Mindenki kiakadt a … Folytatás
jún. 25
23:42
A csehek fele egyetértene a homoszexuálisok házasságkötésével (Infostart)
Egyetértene a csehek fele azzal, hogy a homoszexuálisok házasságra léphessenek egymással és gyermekeket fogadjanak örökbe - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a CVVM akadémiai közvéleménykutató-intézet készített májusban.
jún. 25
23:48
Jó példát mutatott a kaposvári iskolaigazgató: felrúgta a biciklis lányt (444.hu)
Megrovást kapott az ügyészségtől.
jún. 25
23:50
Túlette magát tarajos süllel a piton, belehalt (444.hu)
A sül tüskéi egyszerűen kilyukasztották a kígyót. Drámai képek.
jún. 25
23:51
Videoton: három nap, három magyar válogatott érkező! (Sport365)
Tizenkétszeres válogatott középpályást igazolt a Videoton csütörtökön Koltai Tamás személyében. A 27 éves futballista 2018-ig írt alá - közölte a székesfehérváriak honlapja.
jún. 25
23:57
Nem meggyőzőek az orvosi marihuána fájdalomcsillapító hatására vonatkozó tanulmányok (Infostart)
Tudományos szempontból nem egyértelműek és korántsem meggyőzőek az orvosi marihuána fájdalomcsillapító hatására vonatkozó korábbi kutatási eredmények - állapította meg a Maastrichti Egyetem egyik kutatócsoportjának tanulmánya.

Keresés