A KDNP szerint üdvözlendőek az egyre javuló demográfiai adatok, ugyanakkor a helyzet továbbra is súlyos és javítása érdekében nemzeti konszenzusra van szükség.
A lélektanilag fontos 310-es árfolyam alatt kezdte a szerdai napot a forint az euróval szemben, vagyis a tegnapi újabb 15 bázispontos kamatvágás sem ingatta meg a befektetők bizalmát. Délelőtt...
A spanyol BBVA bankcsoport alapítványának A Tudás Határai elnevezésű díját vette át Madridban június 23-án. A 89 éves, évek óta Franciaországban élő művész élete első operáján dolgozik, Samuel Beckett Végjáték című művéből. A díjazottak tiszteletére hétfőn este koncertet adott az Orquesta … Folytatás
Ma folytatódnak a görög tárgyalások, nemsokára pont kerülhet a régóta tartó tárgyalás-sorozat végére. A befektetők optimisták, de egyelőre kivárnak, ezek fényében a nyugati tőzsdék visszafogott...
A görög válság megoldásának ügyében fontos állomás lesz szerdán: összeülnek az euróövezet pénzügyminiszterei, hogy kidolgozzák az esetleges megállapodás szövegét, amit a csütörtöki uniós csúcson...
Mivel az ígért egy hónap helyett csak 5-6 hónap alatt ismerték meg a cégek az ősszel benyújtott termelési kapacitásbővítési pályázatuk eredményét, így kedvező hír jelent meg erre hivatkozva a kormány...
Kétszázmillió forint értékű arany ékszert lopott el a vád szerint négy férfi egy fővárosi ékszerbolt falát kibontva, a VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt ellenük - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Tizenkilences keretét 16 fősre szűkítette Merész András, a világbajnokságra készülő és e hét végén hollandiai tornán résztvevő női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Magyarország továbbra is betartja a dublini rendeletet, ugyanakkor technikai türelmet kér a további illegális bevándorlók visszavételére, hiszen azokat már képtelen ellátni - mondta Tasnádi László rendészeti államtitkár szerdán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.
2014-ben havi 253 ezer forint volt egy tipikus, két felnőttből és két gyermekből álló háztartás és nem egészen 80 ezer forint egy egytagú nyugdíjas háztartás létminimumértéke – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Létminimum 2014 kiadványából, amelyet kedden ismertettek Budapesten.
A bécsi rendőrségen feladta magát az a 38 éves férfi, aki még vasárnap délelőtt, az osztrák főváros Hernals kerületében, több lövést adott le öccsére, akit súlyosan megsebesített.
Legalábbis erre biztat egy hatásos plus size fürdőruhareklám. Mármint hogy ne... Forrás: fotóBeach Body Not Sorry címmel indított kampányt egy nagy méretű fürdőruhákat forgalmazó cég. A swimsuitsforall márka Denise Bidot plus size modellt kérte fel az új kollekció arcának, és Bidot egy roppant hatásos videóban biztatja a nőket arra, hogy ők se féljenek megmutatni a testüket: „Minden apró…
Budapest – Az állam 400 millió forintot költött a miniszterek, államtitkárok utazásaira egy év alatt, a Népszabadság szerint olykor érthetetlenül drágán utaznak az állami vezetők.
Július elsejétől lehet pályázni az államilag támogatott mosógépcsere-programra - hívta fel a figyelmet budapesti sajtótájékoztatóján a háztartási készülékeket gyártó és forgalmazó cégeket tömörítő CECED Magyarország Egyesülés szerdán.
Szijjártó Péter külügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be a kormány szerdai ülésének bevándorlással kapcsolatos döntéseit. Itt kiderült, hogy a kormány 6,5 milliárd forintot különített el a...
A görög válság megoldásának ügyében fontos állomás lesz szerdán: összeülnek az euróövezet pénzügyminiszterei, hogy kidolgozzák az esetleges megállapodás szövegét, amit a csütörtöki uniós csúcson...
Nem fogadták el a hitelezők a görögök által hétfőn benyújtott új megegyezés tervezetet, amire a befektetők mindent elkezdtek adni Európában. A görög tőzsde több százalékot esett a hírekre.Rossz hírek...
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy a kormány döntött a szerb-magyar határra felállítandó, ideiglenes kerítésről. 6,5 milliárdot különítenek el rá és állami szervek fogják felépíteni. Szijjártó szerint semmilyen nemzetközi szerződést nem rúgtunk fel.
2014-ben havi 253 ezer forint volt egy tipikus, két felnőttből és két gyermekből álló háztartás és nem egészen 80 ezer forint egy egytagú nyugdíjas háztartás létminimumértéke – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Létminimum 2014 kiadványából, amelyet kedden ismertettek Budapesten
Magyarország továbbra is betartja a dublini rendeletet, ugyanakkor technikai türelmet kér a további illegális bevándorlók visszavételére, hiszen azokat már képtelen ellátni - mondta Tasnádi László rendészeti államtitkár szerdán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén
Átlagosan bruttó 700 forintos órabérrel számolhat a fiatal, ha dolgozni szeretne nyáron. A fővárosi mozikban és a mogyoródi víziparkban túljelentkezés van, de a fizikai munka, kérdőívezés, tolmácsolás stb., már kevéssé népszerű a diákok körében, írja a VS.hu.
Július elsejétől lehet pályázni az államilag támogatott mosógépcsere-programra - hívta fel a figyelmet budapesti sajtótájékoztatóján a háztartási készülékeket gyártó és forgalmazó cégeket tömörítő CECED Magyarország Egyesülés szerdán
A vs.hu információi szerint Czukor Józseftől is a konzultáció hiányát kérték számon. Szegény Czukor akkor még nem tudhatta, hogy a magyar kormány azóta ki is hátrált az egész ötletből, mintha soha fel sem merült volna. Mi, felrúgni egy uniós egyezményt, csak … Folytatás
Los Angeles – Minden idők legkedveltebb mozihősének a kalandvágyó régészprofesszort, Indiana Jonest választották, aki kiütötte a nyeregből James Bondot, és Batmant is. Nem kis meglepetésre a sokszor csetlő-botló Indaina Jones nyert. De lássuk csak, hogy kik kerültek még fel a listára!
Szerdán összeülnek az euróövezet pénzügyminiszterei, hogy kidolgozzák az esetleges megállapodás szövegét, amelyet a csütörtöki uniós csúcson elfogadhatnak a kormányfők. A délelőtti hírek alapján...
2014-ben havi 253 ezer forint volt egy tipikus, két felnőttből és két gyermekből álló háztartás és nem egészen 80 ezer forint egy egytagú nyugdíjas háztartás létminimumértéke – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Létminimum 2014 kiadványából, amelyet kedden ismertettek Budapesten.
Ma már nem Görögország, hanem az illegális bevándorlás a legsúlyosabb válság az Európai Unióban - mondta szerdán a brit alsóház belügyi bizottságának elnöke.
Ellentmondó várakozásokat láthatunk az olaj piacán, kitörési pont előtt a fekete arany árfolyama, a görög helyzet, a dollár mozgása és a részvénypiacok emelkedése befolyásolhatja mely irányba indul a kurzus. A kitermelési kapacitások és a kereslet változása is fontos mutató.