Habsburg Ottó, Richard Nixon és Andrew-Lloyd Webber után immár a magyar származású, Oscar-díjas operatőrről, Zsigmond Vilmosról is lakosztályt neveztek el a Danubius Hotel Gellértben
Lépcsőzetesen növekvő, 6 milliárd forintig terjedő koncessziós díjat ajánl a dohány-kiskereskedelmi ellátás működtetésére az Imperial Tobacco Magyarország Kft., a JTI Hungary Zrt. és a Philip Morris Magyarország Kft. támogatásával, és vállalja versenysemleges elosztási rendszer felállítását, csaknem 500 munkahely teremtése és a kiskereskedelmi árrés megemelése mellett.
Tovább dagad a menekült-ügy, nem fogadták el a hitelezők a görög javaslatot, fogy a magyar, jó a mérlegünk, kiderült, mennyibe kerül a kerítés. Napi hírösszefoglaló.
Az idén a tervek szerint 133 pályázati felhívást ír ki a kormány, összesen mintegy 2700 milliárd forint forrásra - közölte a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára szerdán Nagykanizsán.
Az elmúlt egy napban szünet nélkül lőtték a kelet-ukrajnai szakadárok a frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalán lévő katonai állásokat és településeket Donyeck környékén - állította Andrij Liszenko, a kijevi elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt egy napban szünet nélkül lőtték a kelet-ukrajnai szakadárok a frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalán lévő katonai állásokat és településeket Donyeck környékén - állította Andrij Liszenko, a kijevi elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.
Washington — A gízai nagy piramisra, illetve az Észak- és Dél-Amerikában különböző indián törzsek által emelt építményekre kísértetiesen hasonlító alakzatot fotózott a Curiosity Mars-szonda néhány hete, a különös felvétel csak a napokban járta be a világot.
A munkavédelmi akcióterv kiterjesztéseként a mezőgazdaságban foglalkoztatott 25-55 év közötti munkavállalók után is jár az adókedvezmény a munkaadóknak július elsejétől.
Binh Dinh – Többször is elengedte a távolsági busz kormányát az a vietnami buszsofőr, aki egy éjszakai távolsági járaton hajtotta végre a veszélyes öltözködést.
Míg mindenki a dzsihádistáktól félt a legjobban, addig 2001 óta kétszer annyi merényletet követtek el szélsőjobboldali terroristák, mint az iszlamisták.
Vlagyimir Putyin orosz államfő szerdán elrendelte a nyugati élelmiszerek oroszországi importjára elrendelt korlátozások egy évvel történő meghosszabbítását, amelyeket Moszkva az ukrán válság miatt Oroszország ellen bevezetett nemzetközi szankciókra válaszul léptetett életbe.
Elfogadta a román képviselőház szerdán az új parlamenti választási törvényt, amelynek értelmében Románia - kisebb módosításokkal - visszatér a 2008 előtt alkalmazott megyei pártlistás, arányos választási rendszerhez.
Egyre több gyerekes menekült érkezik Magyarországra. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője az InfoRádióban elmondta: a gyerekek napi ötször kapnak enni, orvosi ellátásban részesülnek és iskolába is járhatnak. Végh Zsuzsanna arról is beszélt, hogy az ideiglenes szálláshelyek teljesen tele vannak, ezért újabb épületeket nyitottak meg.
Nem lehet egyoldalúan felfüggeszteni az Európai Unió egyetlen rendeletét sem - nyilatkozta az InfoRádiónak az ELTE nemzetközi jogi tanszékének professzora. Nagy Boldizsár erről annak kapcsán beszélt, hogy kedden este a Belügyminisztérium közölte: Magyarország felfüggeszti a menekültek visszafogadását szabályozó Dublin III. rendeletet. Ezt azóta a kormány finomította.
Robert Fico a kabinet szerdai ülése után úgy vélekedett, hogy tiszteletben kell tartani Magyarország döntését, mert a szomszédos államot talán a legsúlyosabban érinti a jelenlegi migrációs hullám
Horvátországban májusban 17,1 százalékos munkanélküliséget regisztráltak, három éve a legalacsonyabbat, az áprilisinál 1,3 százalékponttal kevesebbet. A munkanélküliség tavaly május végén 19,5 százalékos volt.
A Renault egyáltalán nem bízta a véletlenre legújabb crossoverének megépítését. Fogták a kategória legsikeresebb autóját – a Nissan Qashqai-t –, és lefordították franciára. A végeredmény a Kadjar, amely a többcélú autóvezetés élményét fokozott méretekkel, és jövőbe mutató megoldásokkal tálalja.
Új üzemcsarnokot épít és növeli dolgozóinak létszámát az olasz érdekeltségű palackgyártó és -töltő Farmol Hungary Kft. Nyírbátorban - közölte a cég integrált irányítási vezetője szerdán az MTI-vel.
Havonta átlagosan 1000 kilométernyi út megtételére elegendő gázolaj tűnik el flottánként egy-egy közepes méretű szállítmányozó vállalatnál a különböző, üzemanyaggal kapcsolatos visszaélések miatt. A lopásokon túl az üzemanyag hígítása akár esetenként 1,5 millió forintos kárt is okozhat a járművekben.
Chicago – Dale Walter (50) 125 ezer dollárt, azaz 35 millió forintért szerezte meg a Mad Max-filmek legendás izomautóját, a 8-hengeres, 450 lóerős Ford Interceptort.
Észtország, Lettország és Litvánia mellett Lengyelország, Románia és Bulgária is beleegyezett abba, hogy tankokat, tüzérségi fegyvereket és más katonai felszerelést is ide telepítsen az Egyesült...
Milánó – Élete végéig luxusban élhet Silvio Berlusconi exneje, Veronica Lario, mivel az olasz havi 1,6 millió euró (500 millió forint) asszonytartást ítélt meg neki a bíróság.
Péntektől bruttó 4 forinttal csökkenti a Mol a benzin és 2 forinttal a dízel nagykereskedelmi listaárát. A mostani árcsökkentés azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 367,6, a...
Szerdán este összeülnek az euróövezet pénzügyminiszterei, hogy kidolgozzák az esetleges megállapodás szövegét, amelyet a csütörtöki uniós csúcson elfogadhatnak a kormányfők. A délelőtti hírek alapján...
Csongrád megyében szerdán délután 4 óráig 781 határsértőt fogtak el a rendőrök - közölte a megyei főkapitányság szóvivője rendkívüli sajtótájékoztatóján.
A Magyarországra nehezedő migrációs nyomásról és a kormány által kezdeményezett, a nyugat-balkáni migrációs helyzettel foglalkozó nemzetközi konferencia megrendezéséről is szó lesz a Európai Unió állam- illetve kormányfőinek csütörtök-pénteki tanácskozásán - tudatták egybehangzóan nevük mellőzését kérő uniós források.
A hungarikumokra és a főváros kreatív arcának bemutatására helyezi a hangsúlyt a második Színes Város Budapest művészeti fesztivál, amely augusztus 24-től egy hónapon át falfestésekkel és színes kulturális programokkal várja a látogatókat városszerte