Négy év után először látogatott dél-koreai külügyminiszter Japánba. Jun Bjung Sze vasárnap japán kollégájával, Kisida Fumióval egyeztetett egy esetleges japán-koreai csúcstalálkozóról.
Hétfőn folytatják a Hortobágy-Berettyó főcsatornában Karcagnál eltűnt férfi keresését - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
A felelősség megosztását szorgalmazta az Európai Unió tagállamai között a migránsok befogadásában Francois Hollande francia elnök vasárnap Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatójukon az Expo2015 milánói világkiállításon.
A Fidelitas azt várja az Európai Bizottságtól, hogy bontsa fel a szerződését a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tulajdonát képező Altus Zrt.-vel, és fizettesse vissza a céggel az eddig felhasznált összeget - mondta Böröcz László elnök vasárnapi fővárosi sajtótájékoztatóján.
Budapest — A Balkan Fanatik mostanában egyik fellépésről megy a másikra, hiszen Csókolj, babám! címmel megjelent a hatodik nagylemezük, amelyen visszatértek az elektronikus fűszerezésű magyar népdalfeldolgozásokhoz.
Egyiptom új nagykövetet küld Tel-Avivba, három évvel azután, hogy a 2012-es gázai háború alatt visszarendelte külképviseletének ottani vezetőjét - jelentette a MENA egyiptomi hírügynökség vasárnap.
Harlow — A Harry Potter-filmek brit sztárja, Rupert Grint (26) már régen kinőtt a helyes szeplős varázslótanonc szerepből, de csak most derült ki, hogy a színészet mellett egy igen különös zenei eszközt is jól fúj.
Az aerobikcsapat a 15. érmét szerezte meg a magyar csapatnak, mely eddig nyolc első, két második és öt harmadik helyezést ért el a bakui Európa Játékokon.
Bár az eurózónás periféria országok kötvényhozamai is szemmel láthatóan emelkedtek, amióta a görög kilépés egyre közelebbinek tűnik, a földrajzilag közelebb elhelyezkedő közép- és kelet-európai...
Élesen bírálta Európát és az ENSZ-et Recep Tayyip Erdogan török elnök, mivel úgy vélte, nem nyújtanak elegendő segítséget a szíriai menekültválságban - jelentette vasárnap az Anadolu török hírügynökség.
Megugrott a hétvégén az országba érkező illegális bevándorlók száma, csak szombaton 661 határsértőt fogtak el a rendőrök - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti Híradójában.
Házem Heirat három évvel azután foglalja el állomáshelyét, hogy Egyiptom a 2012-es gázai háború alatt visszarendelte külképviseletének ottani vezetőjét.
Athén — Nem csak Görögország jövője és az eurózóna egysége, de családi boldogsága is nagyban függhet Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök döntésétől a több milliárd eurós hitelcsomaggal kapcsolatban.
Az Osztrák Nagydíj versenybírái úgy ítélték meg, hogy egyik versenyző sem okolható a Kimi Räikkönen és Fernando Alonso első körben történt ütközéséért, így büntetés kiszabása nélkül lezárták az ügyet. Tovább »
Európa-bajnoki erősségűnek nevezte az Európa Játékok mezőnyét a birkózó Sastin Marianna, aki a 60 kilogrammos súlycsoportban szerzett aranyérmet Bakuban.
A tanodák támogatását célzó új pályázati kiírást úgy módosítják, hogy minden településtípuson lehessen tanoda, nagyvárostól az egészen kicsi faluig, és az elvárásokat is a települések igényeihez szeretnék igazítani - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.