Egyszerre izgalmas és ijesztő, amikor valaki eszméletlenül jól néz ki és emellett még piszkosul ravasz is. Ezek a megvadult szépségek nem csak gyönyörűek, életveszélyesek is.
A látogatók olyan ritka geológiai képződményekkel ismerkedhetnek meg, mint a kazári riolittufa, a béri andezitoszlopok vagy a kishartyáni Kőlyuk-oldal.
Hivatalos oldalukon jelentették be a Vörösök, hogy leigazolták az angol U19-es válogatott játékost, így már négy új szerzeménnyel erősödött a nyár folyamán Brendan Rodgers csapata.
Készülnek a civil szervezetek a nyári gyermekétkeztetésre. Az önkormányzatok is már benyújtották a pályázatokat, összesen 3 milliárd forint áll rendelkezésre. A Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke szerint évről évre nő a szociálisan rászoruló gyerekek száma. A kormány azt tervezi, hogy a gyerekek hétvégi étkeztetésében is szerepet vállal.
A fiatal polgárőrökben tudatosítani kell, hogy rend nélkül nincs fejlődés és békés jövő - mondta Pintér Sándor szombaton Komló-Sikondán, a XXI. országos polgárőr napon.
Terepjáróval száguldozott szombaton az ausztriai Graz belvárosában egy ámokfutó, az osztrák rendőrség szerint legalább hárman meghaltak és 34-en megsérültek. Az elkövetőt elkapták.
Ha valaki azt gondolja, hogy egy 125-ös leginkább a városba való, akkor nagyjából igaza van. Ahhoz azonban, hogy ezt elhiggyem, le kellett tekernem egy rövid balatoni túrát a Honda CB125F-fel.
Hosszú Katinka egy első és egy második helyezést szerzett a Santa Clara-i úszóviadalon, a tavaly novemberben kezdődött Arena Pro Swim sorozat záróeseményének pénteki versenynapján.
Az Alibaba online fizetési megoldásokat kínáló leánycége, az Ant Financial Services Group tőzsdén kívül vont be forrást, a tranzakció árazása alapján a cég értéke mintegy 45 milliárd dollár körül...
A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a britek kétharmada azt szeretné, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon. A brit EU-tagság támogatottsága negyedszázada nem volt ilyen magas.
Jogerősen enyhítették az izsáki rendőrök büntetését. Ők voltak azok, akik - két éve - halálra vertek egy férfit a kihallgatásán. A Szegedi Ítélőtábla szerint mélyen elítélendő, amit tettek; de jogi értelemben nem emberölés történt, hanem "csak" halált okozó testi sértés. A rendőrök 10, és 12 év börtönbüntetést kaptak. Egyikük már 4 év múlva szabadulhat. Részletek a videóban.
Közös etikai kódexet fogadtak el a legnagyobb magyar online társkereső oldalak. A cél, hogy biztosítsák a felhasználók személyiségi jogainak védelmét - mondta az InfoRádiónak Weiler Péter, az ország legnagyobb társkereső oldalát működtető cég vezérigazgatója.
Több mint egymillió eurós pénzmozgás volt azokon a bankszámlákon, amelyeket zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a számlatulajdonos ellenőrzésekor megakadályozza az esetleges vagyonkimentést; hasonló vizsgálatok során idén már 4,4 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg a fővárosi revizorok - közölte a NAV az MTI-vel pénteken.
Rózsahercegnő-választás és futórózsa-félmaraton is lesz a Szeged melletti Szőreg Rózsaünnepén. A településen évszázados hagyománya van a rózsatermesztésnek.
Az elmúlt időszakban megállni látszik az orosz rubel "gyógyulása": a dollárral szemben úgy tűnik, hogy az 50-60-as sávba ragadt bele az árfolyam, ami még mindig több mint 50 százalékkal gyengébb,...
Tovább szedi áldozatait a hamisított szeszesital az indiai Mumbai egyik nyomornegyedében: a három nappal ezelőtt kezdődött mérgezési hullámnak már 84 halottja van - közölték a hatóságok szombaton.
Felhívásban fordult tagországaihoz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) pénteken, azt kérve, bánjanak emberségesen a menekültekkel, és tartsák tiszteletben emberi jogaikat.
Az idei, igencsak tétova kezdést követően határozott élénkülést mutatnak a tőzsdei kibocsátások, amiben jelentős szerepe lehet, hogy a korábbi tranzakcióknál az újonnan piacra érkezett részvények az...
Na, valljuk be, mindenki futott már bele tipikus autós sztorikba, és kapott már apróbb életvezetési tanácsokat is ilyen ügyben. Mi nem azt mondjuk, hogy ezek közt egy olyan sincsen, ami működne, de azért az tény, hogy bőven akad olyan autós mítosz, ami egészen egyszerűen nevetséges hülyeség.
Nőtt a kormánypártok támogatottsága júniusban: a Fidesz-KDNP fölénye stabil, a biztos pártválasztók 40 százaléka szavazna rájuk - derül ki a Századvég legfrissebb felméréséből. Az adatok szerint a választók többsége a kormány szigorúbb bevándorláspolitikája mellé állt.
Ki ne szeretné, hogy olcsóbban fialtassák a vagyonát magas hozamok mellett, úgy, hogy kevesebb adót kell fizetnie? Elég sokan vannak ezzel így, ezért egyáltalán nem véletlen, hogy a technológiai...