2015. június 2. kedd

jún. 2
15:51
Konyhafőnököt igazolt a Fradi (Blikk)
Budapest - A Ferencváros vízilabdacsapatában folytatja pályafutását Tóth Márton (29).
jún. 2
15:51
Deja vu Fesztivál Szegeden (Metropol)
A csütörtökön kezdődő rendezvényen három helyszínen a 90-es évek hazai és külföldi kedvencei idézik vissza az egykori házibulik hangulatát.
jún. 2
15:51
Cégek konkurenciaharca miatt volt csőbomba a bolgár buszon (ATV)
Nem köthető terrorszervezethez az a pokolgép, amelyet egy bolgár buszon találtak Magyarországon május végén, az ügy hátterében cégek közötti konkurenciaharc áll - tájékoztatta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát a testület keddi, zárt ülésén, az ülésről távozó képviselők szerint.
jún. 2
15:54
MNB: az elszámolás és a forintosítás példátlanul javította a háztartások helyzetét (ProfitLine)
A fogyasztói kölcsönszerződések elszámolása és forintosítása példátlan mértékben javította a háztartások pénzügyi helyzetét, miközben az ország és a pénzügyi rendszer egyik legjelentősebb kockázata is megszűnt, az MNB közleménye szerint ebben egyetértettek a Magyar Nemzeti Bank vezetői és a bankszövetség tagjai, amikor kedden bankárreggeli keretében megvitatták a pénzügyi rendszer legfontosabb…
jún. 2
15:57
Kósa tarthatatlannak nevezte a menekültügyi helyzetet (hirado.hu)
Ezt Kósa Lajos mondta, miután a honvédelmi bizottság meghallgatta a belügyminiszter beszámolóját.
jún. 2
15:57
150 millió euróért lehet vinni a Barca hátvédjét (Sport365)
Három évvel meghosszabbítja szerződését Jordi Alba, a Barcelona spanyol labdarúgója.
jún. 2
15:59
Varga Mihály: szeptemberben indul a szakképzés új rendszere (hirado.hu)
Ezt mondta a nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért keddi átadó ünnepségén Budapesten.
jún. 2
16:00
Az Európai Bizottság cáfol: semmit sem küldött Ciprasz? (Privátbankár)
Egyelőre senki sem ismeri el, hogy a görögök átfogó tervet küldtek volna hitelezőiknek. Források szerint azonban már a megegyezést simítják.
jún. 2
16:00
Jövő héten kiderül, mi lesz a fertőzött lovak sorsa (Infostart)
Jövő héten lesz végleges eredménye az első körben fertőző kevésvérűséggel diagnosztizált lovaknak, ezután még 90 napig fenntartják a karantént az érintett helyeken - mondta az InfoRádiónak Nemes Imre, a Nébih főigazgató-helyettese.
jún. 2
16:00
Kiszivárgott képen tetszeleg a frissített Kia Cee'd (Auto Pult)
A Kia és a Hyundai kéz a kézben próbálja meghódítani az autóipart, és bár kétségtelen, hogy van még hova fejlődniük, már most is kiváló alternatívákat nyújtanak, és hatalmas léptekkel haladnak a fejlődés útján. A dél-koreaiak kompaktjaik éppen modellciklusuk felénél járnak, ennek megfelelően a Hyundai már be is mutatta a frissített i30-at, így nem férhetett hozzá kétség, hogy hamarosan érkezik a…
jún. 2
16:01
Már több mint háromezer kilométert tett meg a Solar Impulse-2 (hirado.hu)
A meteorológusok szerint néhány napot várniuk kell a folytatásra.
jún. 2
16:02
Június 13-án ismét Autók és kávé - 6. alkalommal, a Kultmobil szervezésében (Auto Pult)
Veterános partnerünk, a Kultmobil szervezésében június 13-án kerül megrendezésre az immár 6. Autók és kávé találkozó, amely ezúttal is tökéletes helyet jelent majd az autórajongók számára. Legyen szó veteránokról, youngtimer járművekről, sportkocsikról, vagy akár különféle tuningautókról, minden benzingőzzel fertőzött kilátogató garantáltan találni fog ínyére való finomságokal.
jún. 2
16:03
Bajnokok Ligája - Iniesta játszhat a döntőben (Infostart)
A szombati spanyol kupadöntőt követően kérdésessé vált a játéka, kedden azonban Andrés Iniesta bejelentette: semmi akadálya, hogy pályára lépjen a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati berlini döntőjében, ahol csapata, az FC Barcelona a Juventusszal csap össze.
jún. 2
16:03
Fegyveresek támadtak meg egy repülőteret (Blikk)
jún. 2
16:03
Ez állati! Megérkezett a kutyatárskereső (Blikk)
Magyarország - Nincs többé boldogtalan, magányos kutya, elkészült ugyanis az első mobiltelefonos társkereső alkalmazását, kutyáknak.
jún. 2
16:03
Ütnek mindent Amerikában (Portfolio)
A vártnál nagyobb lett az infláció az eurózónában és a görög adósságrendezéssel kapcsolatosan is új hírek szivárogtak ki, mégis többnyire pesszimista a hangulat Európában. A rossz hangulat a hazai...
jún. 2
16:04
Megérkezett az első hivatalos kép az új 7-es BMW-ről (Auto Pult)
Egyelőre még csak egy kis homályos ízelítővel hangolnak rá a bajorok, de végre hivatalos képet is láthatunk az új generációs 7-es BMW-ről. Az új zászlóshajó különösen fontos szerepet játszik a márkánál, mivel ő nyit új fejezetet a külcsín és a belbecs tekintetében is a márkánál. Nem bízzák a véletlenre: az új 7-es az egész autóipar talán leginnovatívabb négykerekűje lesz, aminek technikája hosszú…
jún. 2
16:05
Alapozóban jók vagyunk (Blikk)
jún. 2
16:05
Hihetetlen! Leszbi kalandja volt Hillary Clintonnak és Yoko Onoval! (Blikk)
Los Angeles - Ártalmatlan kérdésnek indult, botrány lett belőle! John Lennon (†40) özvegye, Yoko Ono a kaliforniai metropolis Modern Művészetek Múzeumában nyitotta meg csészékből álló kiállítását, amelynek sajtótájékoztatóján egy újságíró kíváncsi volt a Hillary Clintonnal (67) kapcsolatos véleményére.
jún. 2
16:06
Van, amire nem sajnálják a pénzt az Országgyűlésben (444.hu)
Videókonferenciákra szakosodott cégtől vásárolt szuperscannert az Országgyűlés Hivatala. Nem volt olcsó.
jún. 2
16:06
Egy a hétből - egyedülálló modelleket készít az Aston Martin (Auto Pult)
Az Aston Martin már régóta ígéri nekünk a megújulást, amire elméletben már nem is kell sokat várnunk, de ettől függetlenül azért az angol gyártó a várakozás időszakában is igyekszik fenntartani az érdeklődést. A folyamatosan érkező tanulmányautók és felhergelt változatok mellett a Q névre hallgató, egyedi példányok készítésére életre hívott részlegük is aktívan tevékenykedik, most pedig egy igen…
jún. 2
16:07
Szörnyűség: 500 gyerekből csinálna öngyilkos merénylőt az IÁ (Blikk)
Az agymosás része, hogy próbaként nekik is babákat kell lefejezni, kivégzéseket végignézni
jún. 2
16:08
Ide kellene beereszteni a Pásztor fivéreket einstandolni (444.hu)
Hipnotikus videó egy masináról, ami üveggolyókat gurít. Konkrétan tizenegyezret.
jún. 2
16:08
Egyliteres motorral éhezik a Volkswagen Golf (Auto Pult)
A downsizing napjaink legnagyobb volumenű áramlata az autóipari fejlesztéseket illetően, aminek hozadékaként szinte minden gyártó egyre kisebb lökettérfogatú motorból próbálja meg a hétköznapi igényeknek megfelelő teljesítményszintet kicsikarni. Elsőként a Ford jelentkezett a kompakt szegmensben egyliteres, háromhengeres turbómotorral, ezúttal pedig a többi német márka, így a Volkswagen is a kék…
jún. 2
16:09
Lesittelték, mert túl hangosan szexelt (BorsOnline)
Az utca túloldaláról is hallani lehetett a nyögéseit és a sikolyait annak a nőnek, akinek végül bíróság előtt kellett felelnie a hangos együttlétekért.
jún. 2
16:09
Lezuhant egy segélyszállító helikopter Nepálban, halottak (ATV)
Legalább négy ember életét vesztette, amikor lezuhant egy segélyszállítmánnyal úton lévő helikopter kedden Nepál északkeleti részén, ahol a súlyos április földrengés utáni helyreállítás zajlik - közölték nepáli hivatalos források.
jún. 2
16:09
Több mint 300 új kötet az idei Könyvhéten (Metropol)
A könyvünnep mintegy 80 települést felölelő programját június 4-én délelőtt Győrben nyitja meg Dragomán György József Attila-díjas író.
jún. 2
16:10
Megsavanyodott tejet ivott a forint (444.hu)
Most fosik. A jegybank itatta.
jún. 2
16:11
Öngyilkos merénylő robbantott, több tucat halott Nigériában (ATV)
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a nigériai Maiduguri egyik zsúfolt piacán kedden, a halálos áldozatok száma az ötvenet is elérheti - jelentették kórházi források.
jún. 2
16:11
Ismét Budapesten lép fel Matisyahu (Metropol)
A haszid reggae királya tavaly megjelent Akeda című nagylemezét mutatja be június 3-án, a Millenáris Teátrumban.
jún. 2
16:12
Lezuhant egy segélyszállító helikopter Nepálban, négyen meghaltak (444.hu)
Az áprilisi földrengés utáni helyreállításban segítkeztek.
jún. 2
16:12
Altus - Lázár köti az ebet a karóhoz Brüsszelben (Kripto Akadémia)
"Az első kifizetett eurócenttel tiltott pártfinanszírozás valósul meg".
jún. 2
16:15
Lezárták a tompai határátkelőhöz vezető utat (hirado.hu)
Egy kisteherautó szenvedett balesetet.
jún. 2
16:17
Megmutatjuk: így lehet sikeres a startup (hirado.hu)
Nem elég az ötlet, pénz is kell hozzá: az M1 Summa műsorában sorra veszik, mire van szükség egy nyerő vállalkozáshoz.
jún. 2
16:18
Már vízum se kell, hogy mehessünk dőzsölni (Privátbankár)
A repülőjáratok után újabb könnyebbség a dubajozni indulóknak, már vízumra sem lesz szükség az Egyesült Arab Emírségekben.
jún. 2
16:18
Cégek konkurenciaharca miatt volt csőbomba a bolgár buszon (Infostart)
Nem köthető terrorszervezethez az a pokolgép, amelyet egy bolgár buszon találtak Magyarországon május végén, az ügy hátterében cégek közötti konkurenciaharc áll - tájékoztatta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát a testület keddi, zárt ülésén, az ülésről távozó képviselők szerint.
jún. 2
16:20
Baljós jelek és ellenérvek: akkor most összeomlik a világ vagy sem? (Privátbankár)
Egyre aktuálisabb a kérdés, hogy túl magasan állnak-e már a részvénypiacok, miután több mint 6 éve szakadatlanul emelkednek. A Goldman Sachs pesszimista a tőzsdéket illetően, ezért megkérdezett két nagytekintélyű szakembert, hogy ők hogy látják a dolgot. Két érdekes vélemény, eltérő megközelítésből.
jún. 2
16:20
Maruzsa: nyolc gyakorlóiskolánál lesz változás szeptembertől (Infostart)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma áttekintette a gyakorlóiskolák átszervezésének lehetőségét, és három esetben összevonás, ötben pedig fenntartóváltás várható szeptembertől - mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón.
jún. 2
16:21
25 milliárd dollárt tendereztetnek éppen (Kreatív Online)
És tudják, miért? Átláthatatlanság, bónusz, átalakuló költések az Egyesült Államokban.
jún. 2
16:21
Ingyenes lesz a kártyás csekkbefizetés (Blikk)
jún. 2
16:21
Így néz majd ki az új Puskás Ferenc Stadion (Pénzcentrum)
Az építkezés jövőre kezdődik, az átadás pedig 2019-re várható....
jún. 2
16:23
Kamionversenytendert nyert a Just Creative (Kreatív Online)
A FIA ETRC Kamion EB hazai eseményét kommunikálják.
jún. 2
16:27
Tudtad? Betegséget okozhat a családon belüli tabu és hazugság (Blikk)
Idővel pszichés zavarokhoz, sőt pszichoszomatikus megbetegedésekhez is vezethetnek a kegyesnek hitt párkapcsolati füllentések.
jún. 2
16:27
Külföldi sajtó - Orbán provokációja (ProfitLine)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a halálbüntetés körüli vitáról, a Handelsblatt című üzleti lap pedig a halálbüntetés és a menekültek ellátása körüli vitáról közölt kommentárt kedden.
jún. 2
16:27
Lázár brüsszeli látogatása kudarcot vallott (ATV)
Az Altus-ügyben nem közeledett egymáshoz a kormány és az Európai Bizottság álláspontja - közölte kedden Brüsszelben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, miután megbeszélést folytatott Walter Deffaa regionális politikáért felelős uniós főigazgatóval.
jún. 2
16:29
Bővül a digitális földfelszíni televíziós hálózatok lefedettsége (ProfitLine)
Az Antenna Hungária Zrt. (AH) tovább fejleszti digitális földfelszíni televíziós hálózatát, ennek eredményeként országszerte tovább bővül a MinDig TV Extra szolgáltatás tematikus csomagjainak vételi lehetősége - közölte az AH kedden az MTI-vel.
jún. 2
16:30
Újabb brazil kulcsember marad le a Copa Américáról (Sport365)
Térdsérülése és operációja miatt kihagyja a jövő héten kezdődő Copa Americát Luiz Gustavo, a német bajnoki ezüstérmes, valamint Német Kupa-győztes VfL Wolfsburg brazil labdarúgója.
jún. 2
16:33
Progresszív adó? Kérdezze Depardieu-t! (hirado.hu)
Az ellenzék ismét progresszív adókulcsokkal állt elő. Miközben rendre a térségbeli országokhoz méricskélnek minket, azt már nem teszik hozzá, hogy ott szinte mindenhol az egykulcsos adó adott lökést a gazdaságnak. Olyan modellt akarnak ránk erőltetni, amely már nyugaton sem működik. Igazán megkérdezhették volna erről Gerard Depardieu-t!
jún. 2
16:35
Newt Scamander magizoológus szerepét nyerte el a filmszínész (hirado.hu)
A Roxfort varázslóiskola diákjainak tankönyvéből film készül, a főszerepben Eddie Redmayne látható.
jún. 2
16:36
Baljós jelek és ellenérvek: akkor most összeomlik a világ vagy sem? (Privátbankár)
Egyre aktuálisabb a kérdés, hogy túl magasan állnak-e már a részvénypiacok, miután több mint 6 éve szakadatlanul emelkednek. A Goldman Sachs pesszimista a tőzsdéket illetően, ezért megkérdezett két nagytekintélyű szakembert, hogy ők hogy látják a dolgot. Két érdekes vélemény, eltérő megközelítésből.

Keresés