Mindenkinek a fantáziájára bízzuk, minek látja a tárgyat, de nem kell hozzá túl sok kreativitás, hogy rájöjjünk, mi is ez a kaktusz valójában. Ön szerint?
2015. június 18-án további kilenc telephelyről indul el a sugárzás az Antenna Hungária Zrt. ötödik digitális földfelszíni televíziós hálózatát illetően, ezzel országszerte tovább bővül a MinDig TV Extra szolgáltatás tematikus csomagjainak vételi lehetősége.
A görög kormányfő kifakadt az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hónapokig tartó eredménytelen tárgyalásai miatt, miközben feszültségek mutatkoznak a Sziriza párt vezette kormányon belül.
Magyarország június 4-étől ismét szállíthat baromfit és baromfihúst Dél-Afrikába és Japánba a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) 83. éves közgyűlésen folytatott tárgyalások eredményeként - közölte a Földművelésügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége hétfőn megtárgyalta a Nyíregyháza és a Pécs részéről az MLSZ elnökségéhez benyújtott, a Másodfokú Licencadó Bizottság döntését kifogásoló, törvényességi felülvizsgálati kérelmét. Az Elnökség részletesen áttekintette a beadványokat, és mivel nem találta törvénysértőnek, hatályban hagyta a Fellebbviteli Licencadó Bizottság május 26-án meghozott határozatait.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője álláspontjukat Walter Deffaa, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős főigazgatója Lázár Jánosnak küldött válaszlevelére alapozta.
Többféleképpen trükköznek az iskolák az országos kompetenciamérésnél, hogy jobb eredményt érjenek el - mondta az InfoRádiónak a T-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. munkatársa. A köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerint az Oktatási Hivatal kiszűri a torz adatokat.
Elnapolta a kairói büntetőbíróság a végleges ítélethirdetést Mohamed Murszi volt egyiptomi elnök börtönkitörési perében, amelyben két hete halálbüntetéssel sújtották az iszlamista exállamfőt.
Egy kanadai bíróság három dohánycéget 12 milliárd amerikai dollár (körülbelül 3300 milliárd forint, nagyjából a magyar GDP tizede) összegű bírság megfizetésére kötelezte, ez a legnagyobb összegű kártérítés, amelyet Kanadában valaha megítéltek – jelenti a BBC.
A kormány tervei szerint a bankok az általuk fizetett bankadó 30 százalékáig adókedvezményben részesülhetnek, ha 2009-től, a válság kitörésétől növelték hitelnyújtásukat - mondta Varga Mihály...
A Tasz kutatásából kiderül, melyik intézményben lehet együtt a szülő a beteg gyerekkel, hol kell ezért fizetni, és hol milyenek látogatásra vonatkozó szabályok vannak.
Berendelte magához a prágai orosz nagykövetet Lubomir Zaoralek cseh külügyminiszter, miután az orosz közszolgálati televízió leadott egy olyan “dokumentumfilmet”, amely Csehszlovákia 1968-os szovjet megszállásáról azt állította, hogy arra egy nyugati támogatású puccs letötéréséhez volt szükség. Közben Szlovákia is “hamisnak és … Folytatás
A McLaren csapata keményen dolgozik azon, hogy felülkerekedjen megbízhatósági problémáin, melyek miatt Fernando Alonso lehetséges pontszerzéstől esett el Monacóban. Tovább »
Nőtt a rendőrség létszáma, több a rendőr a közterületeken - mondta a múlt évről Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti meghallgatásán kedden.
A szocialisták pártalapítványa, a Szabad Sajtó Alapítvány a többségi tulajdonosnak, a Mediaworks Zrt.-nek értékesítette a lapban lévő tulajdonrészét. Kránitz László az alapítvány elnöke elmondta, az eladás az elmúlt napokban zárult le, a vételár már meg is érkezett az alapítvány számlájára, … Folytatás
Elnapolta a kairói büntetőbíróság a végleges ítélethirdetést Mohamed Murszi volt egyiptomi elnök börtönkitörési perében, amelyben két hete halálbüntetéssel sújtották az iszlamista exállamfőt.
Az Aston Martin már régóta ígéri nekünk a megújulást, amire elméletben már nem is kell sokat várnunk, de ettől függetlenül azért az angol gyártó a várakozás időszakában is igyekszik fenntartani az érdeklődést. A folyamatosan érkező tanulmányautók és felhergelt változatok mellett a Q névre hallgató, egyedi példányok készítésére életre hívott részlegük is aktívan tevékenykedik, most pedig egy igen…
A kormány célja a kötöttpályás közlekedés erősítése, ennek érdekében európai uniós forrásokból jelentős fejlesztéseket tervez a következő időszakban - mondta el Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési...
Az ingatlantulajdonosokat befektetőknek tekintjük, akik a befektetési termékükön hozamot akarnak realizálni. A célunk az, hogy a tulajdonosok befektetéseinek értékét növeljük, és minden üzemeltetési...
Véget értek a nemátalakító műtétek a 65 éves egykori olimpikonon. Bruce Jenner immár Caitlyn Jennerként, végre teljes értékű nőként élheti mindennapjait.
A jelenlegi 14-ről 16-ra nőhet a csapatok száma a magyar férfi vízilabda ob I-ben, ha a liga javaslatát elfogadja a sportági szövetség (MVLSZ) elnöksége.
Kétnapos hadgyakorlatot tart a Fekete-tengeren a USS Ross amerikai romboló és az ukrán haditengerészet zászlóshajója, a Hetyman Szahajdacsnij fregatt - számolt be róla kedden az ukrán sajtó.
Egy új videóban a Popsugar kaja video bloggere Brandi Milloy elárulta saját receptjét azok számára, akik otthon szeretnék elkészíteni a gyorséttermi hasábburgonyát. Azt nem állítja, hogy ez az igazinak a receptje – nagy valószínűséggel azt sosem tudjuk meg –, de a végeredmény ugyanolyan finom, ha nem finomabb lesz.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a halálbüntetés körüli vitáról, a Handelsblatt című üzleti lap pedig a halálbüntetés és a menekültek ellátása körüli vitáról közölt kommentárt kedden.
Nyíregyháza - Jogi lépéseket tesz az Magyar Labdarúgó-szövetség ellen a Nyíregyháza focicsapata. Révész Bálint szerint az MLSZ törvényt sértett, amikor nem adta meg a klubnak az NB I-es klublicencet.