A főpolgármester a miniszterelnökhöz fordul a BKV finanszírozása és a vizes világbajnokság kormány által kért területei miatt. Erről Tarlós István pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
Továbbra is ért Torgyán József ahhoz, hogy egy pillanat alatt magára vonja a figyelmet. Kárpátalja visszavásárlásáról, lengyel-magyar államszövetségről beszélt, illetve az országot újra Szűz Mária oltalmába ajánlaná.
Engedélyezte a Corvinus Zrt. 100 százalékos tulajdonszerzését a Budapest Bank Zrt.-ben a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
Az Inter megegyezett az Atléticóval a 30 éves, brazil válogatott középhátvéd, Joao Miranda átigazolásáról - közölték egybehangzó források, köztük a Sky Sport Italia és a goal.com.
Debrecen – Gyöngyösi András (47), a Debrecen férfivízilabda-csapatának korábbi, menesztett edzője több milliós elmaradt bérét várja a klubtól. A bíróság jogerős ítélettel neki adott igazat.
Aleksandar Vucic szerb kormányfő hamarosan beszélni fog Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy Magyarország fizikailag lezárná a magyar-szerb határt, és arra fogja kérni, hogy "ne építse fel azt a falat".
Az Európai Unió Tanácsa luxembourgi ülésén egy évvel meghosszabbította azoknak a büntetőintézkedéseknek a hatályát, amelyeket az unió azért vezetett be, mert Oroszország jogellenesen elcsatolta a Krím félszigetet és Szevasztopolt.
Budapest – Immár végleges: Petry Zsolt (48) lesz a Hertha BSC labdarúgócsapatának kapusedzője. Ezt maga a korábbi 38-szoros válogatott ismerte el a DigiSport Reggeli Start című péntek reggeli műsorában.
Végre beindult a strandszezon, szikrázik a nap és felmelegedtek az álló és folyóvizek is az ország területén. Most már bátran álmodozhatunk arról, hol is töltsük a nyári szabadságot és mit vigyünk magunkkal.
A görög tragédia kezd nagyon hosszúra, szinte már-már végeláthatatlanra nyúlni. Nehéz igazságot szolgáltatni az ügyben, talán ezt érzik is a felek, és ezért megy nehezen az egyezkedés.
Tegnap sem született megállapodás Görögország ügyében, a tárgyalások hétfőn folytatódnak. Ennek ellenére erősödnek az európai tőzsdék, a jó hangulat kezdetben a hazai részvénypiacra is átragadt, a...
Több mint két éve folyamatosan nő a reálkereset és a nettó kereset Magyarországon, ami mindenkinek jó hír - kommentálta Czomba Sándor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett adatait pénteken az M1 aktuális csatornán.
Több mint ötszáz intézmény töltötte már ki a közszféra korrupciós veszélyeztetettségét, kockázatait mérő integritásfelmérést, az igényekre való tekintettel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) július 10-éig meghosszabbította a visszaküldés határidejét.
Az Európai Unió Tanácsa luxembourgi ülésén egy évvel meghosszabbította azoknak a büntetőintézkedéseknek a hatályát, amelyeket az unió azért vezetett be, mert Oroszország jogellenesen elcsatolta a Krím félszigetet és Szevasztopolt.
Nem mindegy, milyen napszemüveget hordunk, hiszen az erős UV-sugárzás a szemedet is veszélyeztetheti. Dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemésze, kontaktológusa a szemvédelem jelentőségéről és a napszemüveg választásról beszélt.
Nem politikai, hanem a legalitás és az illegalitás közötti választóvonal a szerb-magyar határszakaszra tervezett határzár – ezt az EMMI parlamenti államtitkára mondta az ATV Start című műsorában.
A Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete (DDDSZ) szerint a 400 embert foglalkoztató központi trafikellátó létrehozásával egyidejűleg 1000-1200 ember munkája szűnik meg. A dolgozók aggódnak a jövőjük miatt - írja pénteki közleményében a szakszervezet.
Egy olcsóbb tükörreflexes vagy egy jól felszerelt kompakt gép lenne a jobb választás? A Canon magyar honlapja már a hasonló dilemmák eldöntésében is segíteni tud a látogatóknak.
Visszautasította és "képmutatónak" nevezte Benjámin Netanjahu miniszterelnök Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Izraelt bíráló nyilatkozatát, amelyben a világszervezet vezetője felszólította Izraelt a gyermekek védelmére a háború sújtotta övezetekben.
Csemő-Nagykőrös - A gyanús szerint V. János még 2012. október 20-án a láthatáson tapogatta és puszilgatta gyermeke nemi szervét. A férfi kereket oldott, a rendőrök pedig nagy erőkkel keresték - adta hírül a police.hu.
Olasz sajtóhírek szerint a Bajnokok Ligája-döntős Juventus labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Mario Mandzukic, az Atlético Madrid horvát csatára.
Santiago – A következő két találkozón biztosan nem játszhat Neymar (23), de előfordulhat, hogy a brazil fociválogatott csatára még súlyosabb büntetést kap, miután kiállították a Kolumbia elleni Copa América-csoportmeccsen.
Úgy tűnik, semmi akadálya nem lesz annak, hogy a parlament jövő héten elfogadhassa a 2016-os költségvetést. A Költségvetési Tanács pénteken megjelent véleményével ugyanis hozzájárulását adta a...
Kilenc és félmilliárd forintból épít új gyártócsarnokot az Eagle Ottawa Hungary Kft. autóipari beszállító társaság a Szolnoki Ipari Parkban, a beruházással 500 új munkahelyet teremt a cég - közölte a...
Aleksandar Vucic szerb kormányfő hamarosan beszélni fog Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy Magyarország fizikailag lezárná a magyar-szerb határt, és arra fogja kérni, hogy "ne építse fel azt...
1995-ig a tőzsde érdekes volt, de az első 5 év csak egy kis bevezető volt ahhoz képest, ami utána következett. A világban már 13 éve zajlott a hossz, és eljött az ideje, hogy a befektetők rákapjanak a volt szocialista országok részvénypiacaira, elképzelve a jövőbeli végtelen növekedést. Óriási hossz, hatalmas összeomlások: a legizgalmasabb időszak.
Nem véletlenül Észak-Korea a világ egyik legfejtettebb állama – legalábbis a rezsim propagandája szerint. Tudósaik olyan szerrel álltak elő, ami nem csak az AIDS kifejlődését előzi meg, hanem a MERS és a SARS vírusainak is ellenáll.