Több mint félmillió üveg szeszesitalt foglaltak le a NAV Fejér megyei végrehajtói annál az ital-nagykereskedőnél, amelyre korábban 100 millió forintos bírságot szabtak ki a NAV pénzügyőrei. A lefoglalt árukészlet a jövedéki bírság fedezetét biztosítja.
A 2024-es budapesti nyári olimpiai és paralimpiai játékok pályázatáról is dönthet a Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén, amelyen több mint nyolcvan előterjesztést tárgyalhatnak meg.
Két teljesítményszinten, alapos sportosítás után áll rajthoz a Peugeot sportkompaktja. A 308 GTi 250 és 270 lóerős kivitelben lesz elérhető, előbbi inkább a sportos vezetők, míg utóbbi a versenypályákhoz közel álló pilóta lelkületűek választása lesz.
Az amerikai versenyfelügyelet jóváhagyta a Nokia és az Alcatel egyesülését. A Nokia a tranzakciót jövő év elején fogja lezárni. A Nokia becslése szerint évi 900 millió eurós szinergia keletkezhet a két cég egyesüléséből. Amennyiben megvalósul az akvizíció 1999 óta az iparág legnagyobb egyesülése lenne.
Folytatódik a Mercedes-Benz nómenklatúra-váltása: a GLK helyett (a méretosztályt jobban beazonosítandó) GLC-t kapunk, hozzá pedig teljesen új modell társul. A közepes SUV ismert recept alapján készül.
Teljes mértékig a görögökön múlik, hogy az eurózóna tagjai maradnak-e, ugyanakkor ha nem születik politikai megállapodás, akkor az Európai Központi Bank sem finanszírozhatja tovább őket - jelentette...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aprócska skót sziget... Mesébe illő a történet, hiszen Cannán, ahol összesen húszan laknak, évtizedek óta nem történt bűntény. Egészen múlt péntekig.
Budapest-Gödöllő - Egy zsák pénzt, egész pontosan 306 milliárd forintot költene a főváros, hogy összehozza a gödöllői HÉV-et a 2-es metróval - írta a Népszabadság.
A hétvégi Múzeumok Éjszakája alkalmából a Magyar Posta a Bélyegmúzeum és az Emberi Erőforrások minisztériuma szokatlan túrára indít négy postakocsit, amelyik egy-egy óriási képeslappal 115 múzeumhoz látogat el. A gigantikus képeslapokra minden állomáson felragasztja az adott múzeum vezetője az intézményének kizárólag erre az alkalomra készített egyedi bélyegét. A küldeményt végül a…
A tudásalapú világban a nők lepipálják a férfiakat. Egyelőre inkább a háttérből irányítják a szálakat, mivel számtalan akadály (előítéletek, ellenállás, családi teendők) nehezíti előrejutásukat. De a pénzt és vele a hatalmat kezdik megszerezni. A nemek közötti egyenlőségre törekvő országok, vállalatok által hozott intézkedések révén egyre több nő bizonyíthat CEO szinten is. Közben megdőlni…
Cukorbeteg és cukorbeteg között nagy a különbség. Nemcsak az egyéniségek eltérésére gondolok, de a diabétesz különböző típusai mellett az érintettek kora, életvitele is meghatározó. Máshogy kell kezelni egy hetvenéves nyugdíjast, egy gyermeket, és megint másképp egy fiatal felnőttet. Alkalmazkodni kell a megváltozott életvitelhez.
Magyarországra nehezedik a legsúlyosabb és legjelentősebb nyomás menekültügyben, az adatok szerint több bevándorlót regisztrálnak nálunk, mint Olaszországban vagy Görögországban - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Magyarország - A valós után a virtuális kaszinó piacot is felosztja az állam - írta a Magyar Nemzet. A lap szerint az őszre tervezett módosítás szerint a jövőben csak az veheti ki a részét az online kaszinó bizniszből, aki korábban szerzett már kaszinó koncessziót.
Összesen 75 ezer embernek nő az illetménye, fizetése júliustól. A rendvédelmiseknek folyamatosan továbbképzésre kell majd járniuk, öt évig tart a vezetői megbízás, és folyamatosan mérik az egyéni és a szervezeti teljesítményt.
Santa Clara – A világklasszis magyar úszó egy egyesült államokbeli viadalon áll rajthoz, ám hiába esélyes a fődíj mellé járó BMW-re, az biztosan nem lesz az övé, mert nem amerikai állampolgár.
A Nemzetközi Év Motorja Díj teljes joggal kapott komoly kritikát az elmúlt években, de úgy tűnik, hogy 2015-ben néhány tekintetben reálisan látták a dolgokat az illetékesek. Lássuk kategóriák szerint, hogy mit választottak a szakírók!
Folytatódik a Mercedes-Benz nómenklatúra-váltása: a GLK helyett (a méretosztályt jobban beazonosítandó) GLC-t kapunk, hozzá pedig teljesen új modell társul. A közepes SUV ismert recept alapján készül.
Ma is rossz hangulatban indult a kereskedés Európában, a befektetők a mai luxemburgi eurózónás találkozóra figyelnek, megegyezés azonban nem várható a görög adósságrendezéssel kapcsolatban. A hazai...
A múlt héten kiírt két új gazdaságfejlesztési pályázat még azon cégek számára is tartogat kérdéseket, amelyek 2014-ben már indultak hasonló eszközbeszerzési pályázaton a GINOP keretében, így érdemes...
Aki azt állítja, hogy a menekültkérdés felvetése csupán belpolitikai figyelemelterelés, az vélhetően nem érzékeli a valóságot. Tény, hogy a kormánynak sok olyan ügye van, amit... &nbsp...
Ma este találkoznak az eurózóna pénzügyminiszterei, pár órája maradt a görög kormánynak, hogy ajánljon nekik valamit. Tegnap este a Fed elnök megnyugtatta a piacokat, hogy óvatos lesz a kamatemelésekkel, így aztán bele is vettek az amerikai papírokba. Ázsia azonban nem hatódott meg, és kontinensünkön sem tolonganak a vevők.
Több mint kétszáz fővel bővült idén a GE budapesti globális szolgáltató központjában dolgozók száma, jelenleg 1200-an tevékenykednek a létesítményben és további létszámnövekedést terveznek - írja a...
Magyarországra nehezedik a legsúlyosabb és legjelentősebb nyomás menekültügyben, az adatok szerint több bevándorlót regisztrálnak nálunk, mint Olaszországban vagy Görögországban - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Egy sikersztori volt az elmúlt két és fél évszázad, ha megnézzük, hogy a nulláról indult el a rendszerváltáskor, és most mennyire működőképes a Budapesti Értéktőzsde. Az évforduló alkalmából nem csak a múltba réved a menedzsment, de tele vannak öltekkel, víziókkal, tervekkel.
A svájci jegybank (SNB) a mai ülésén nem változtatott a betéti ráta mértékén, amely -0,75%-on maradt. A 3 hónapos LIBOR célsávja szintén nem változott, -1,25 és -0,25% között maradt.
Főpolgármesteri hatáskörbe kerülhetnek a 3-as metróvonal felújításával kapcsolatos ügyek a beruházás mielőbbi megvalósítása érdekében. A Fővárosi Közgyűlés keddi ülésére benyújtott, a fővárosi...
Habár a kormány június elejére törlesztette az orvostechnikai eszközbeszállítók felé a március végéig fennálló lejárt tartozásokat, ez csak pillanatnyi lélegzetthez juttatta a főként hazai kis-...
Az Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége elnöki teendők ellátását június 16-tól Csizmadia Gábor, korábbi operatív alelnök veszi át Dénes Rajmund Rolandtól, aki továbbra is az elnökség tagjaként tevékenykedik kommunikációs alelnökként - tájékoztatta portálunkat a szövetség.
Emlékeznek, amikor a Sötét zsaruk című filmben Tommy Lee Jones és Will Smith a mindentudó autóban ülve az alagút tetején haladva kerüli ki a forgalmat? Nos, nekik sikerült, a valóságban azonban ez a trükk nem működik.
Orbán Viktor aláírásával megjelent a Magyar Közlönyben a kormány határozata a szerb-magyar határon építendő kerítésről. Sajtóhírek szerint a kormány 22 milliárdot szán a létesítményre.