Charleston - Kilenc embert agyonlőtt egy fehér bőrű fegyveres férfi szerda este a dél-karolinai Charleston egyik, feketék által látogatott, nagy múltú metodista templomában; a rendőrség szerint egyértelmű, hogy a támadó, akit néhány órával később elfogtak, gyűlöletből követte el a vérengzést.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, Baji Csaba csütörtökön kezdeményezte munkaviszonyának 2015. június 29-i hatállyal, közös megegyezéssel történő megszüntetését, és egyben...
Ha a gyorséttermekben megtiltanák a SZÉP-kártya elfogadásának lehetőségét, az az egész rendszernek rosszat tenne, így hátrányosan hathat a belföldi turizmusra is.
A tengerentúli részvénypiacok egyelőre nem foglalkoznak a görög dráma csütörtöki felvonásával, látványos emelkedés bontakozott ugyanis ki. Az amerikai indexek lassan megint új rekordot döntenek...
Több mint 2,5 milliárd forintos beruházással létesít húsfeldolgozó üzemet és száz húsüzletből álló kereskedelmi hálózatot, a magyar ízeket népszerűsítve Vietnamban a körmendi székhelyű Babati és Társa Kft. - közölte az MTI-vel csütörtökön a Vas Megyei Iparkamara által rendezett vietnami-magyar üzletember találkozó és fórum szünetében Babati Zoltán, a cég tulajdonosa.
Az európai tőzsdeindexeknek volt idejük a nap végén nagyot emelkedni, a BUX és a prágai mutató azonban mínuszban maradt. A forint délelőtt erősödött, délután nagyot gyengült, az arany ismét elérte az 1200 dollárt.
Talán mondhatjuk, nem csak egy generációnak, de szélesebb tömegeknek is nagy kedvence volt Bujtor István legendás-kedves Ötvös Csöpi alakja. A kissé naiv, de annál szeretetreméltóbb "krimik" sokunk emlékezetébe alaposan bevésődtek. Megnéztük, egy-egy kultikus filmhelyszín közelében milyen opciók vannak letelepedni.
Székesfehérvár — Bernard Casoni (53) tudja, mi kell a sikerhez, az NB I-ben bajnok Videoton új francia edzője focistaként Bajnokok Ligája-győztes, a válogatottban 30-szor szerepelt – szerinte minél hamarabb pótolni kell Nikolics Nemanját (27), mert céljuk, hogy a lehető legmesszebb jussanak a számukra július 14 vagy 15-én kezdődő BL-ben.
A magyar kormány emléktábláját avatta fel csütörtökön Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a bajorországi Dachauban, az egykori náci koncentrációs tábor területén kialakított emlékhelyen.
Nyáron sok diák igyekszik szabad idejében a szórakozás mellett zsebpénzét is előteremteni. Bár mindegy, hogy nyári vagy évközi diákmunkáról beszélünk, alkalmi vagy hosszabb időre szól a megállapodás, nem árt néhány dolgot mindenképpen szem előtt tartani.
Folyamatosan érkeznek a határsértők Csongrád megye déli részére, az elfogottak többsége fiatal férfi, de vannak kisgyerekes családok is – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója csütörtökön.
Embercsempészés gyanújával vettek őrizetbe csütörtökön egy román férfit, aki nyolc szír állampolgárt akart Németországba vinni. A rendőrök az M1-es autópályán állították meg a járművet – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Először jelent meg a francia elnök egyik hivatalos eseményén Julie Gayet színésznő-producer, Francois Hollande államfő kedvese, noha a pár nyilvánosan még mindig nem vállalta a kapcsolatot.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájának legfontosabb felszólítása, hogy lépjünk ki az önpusztítás spiráljából - mondta a dokumentumot bemutató Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón
Görögországot akkor is támogatnák a pénzügyi mentőcsomagból, ha az ország kilépne az euróövezetből - ezt Sigmar Gabriel, Angela Merkel német kancellár helyettese nyilatkozta a német WirtschaftsWoche...
Aggódik a SZÉP-kártya rendszerének múlt héten felvetett tervezett módosítása miatt az OTP, mert úgy véli, hogy a vendéglátás célú felhasználhatóság bármilyen szűkítése hátrányosan hathat a belföldi...
Hihetetlen: kisgyerekek zsaroltak, fenyegettek, ütöttek, sőt erőszakoltak meg kisgyerekeket – egy napköziotthonban! A borzalmak a 3-6 éves kölykök között állítólag hónapokon át mentek úgy, hogy az intézményben dolgozók nem akartak róluk tudomást szerezni. Most bezárták a németországi Mainzban működő bölcsőde-óvodát, és folyik a vizsgálat.
„Sexy Girls and Cars” – isten hozott az Amerikai Egyesült Államokban! Amerikában nagy divatja van annak, hogy dögös csajokat autóztatnak meg lenge öltözetben, a hatás pedig nem is marad el: a fizikát nem lehet szembeköpni!
A két kapus, Hetényi Zoltán és Rajna Miklós, továbbá a hátvéd Varga Arnold és a csatár Kovács Csaba is szerződést hosszabbított az osztrák jégkorongligában (EBEL) érdekelt Fehérvár AV19 csapatánál.
A Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Dinamo Moszkva futballklubnál többek között a játékosfizetéseket csökkentő új finanszírozási rendszert vezetnek be azt követően, hogy az orosz egyesületnél látogatást tett az európai szövetségnek (UEFA) az a bizottsága, amely a pénzügyi fair play szabályainak betartását ellenőrzi.
Százmilliárd dollárnak megfelelő törlesztési kötelezettség refinanszírozásáról kell gondoskodniuk a legnagyobb orosz vállalatoknak a következő két évben a Moody's Investors Service becslése szerint
Bejutott a negyeddöntőbe párosban Babos Tímea és Kristina Mladenovic a 731 ezer dollár (203 millió forint) összdíjazású birminghami füves pályás női tenisztornán.
Megdöbbenésének adott hangot csütörtöki közleményében a munkavállalói érdekképviseletek brüsszeli ernyőszervezete, a Szakszervezetek Európai Konföderációja (ETUC) amiért Magyarország kerítést építene a szerb határon
A növekedést és a munkahelyek létrehozását jobban segítő, új uniós légügyi szabályozási javaslat megalkotásában állapodott meg Európa öt vezető légi szövetsége - közölték a résztvevő légitársaságok a honlapjukon csütörtökön.
A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a rendszer nehezen birkózik meg a sok kísérő nélküli kiskorú menekülttel. Hat ezer esettel számolnak az év végéig, ez ötszöröse a tavalyinak.