Lehet, hogy át kellene gondolni a nyári szünet hosszát, mert ez problémát jelent a szülőknek – mondta Czunyiné Bertalan Judit közoktatásért felelős államtitkár az ATV Startban.
Elfogadta az Országgyűlés kedden a jövő évi adótörvénycsomagot, amely alapján 2016-ban 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó (szja) kulcsa, és 5 százalékra a sertés tőkehúsok áfája, ezenkívül...
Ha a másodlagos állampapírpiacon, azaz a piaci befektetőktől vásárol állampapírokat az Európai Központi Bank, akkor az nem sérti meg a tiltott monetáris finanszírozást, feltéve, hogy az adott ország...
Megerősítette kedden az első fokon eljáró kairói büntetőbíróság a Mohamed Murszi volt egyiptomi elnökre egy hónapja előzetesen kirótt, kötél által végrehajtandó halálbüntetést az ellene folyó börtönkitörési perben.
A barátok, ismerősök alkalmi elszállásolása után a vendégül látott személyek után idegenforgalmi adót kell fizetni akkor is, ha a szálláshely nem idegenforgalmi célú hasznosításáról van szó.
Nick Chester, a Lotus F1-es csapatának technikai igazgatója szerint jó esélyük lehet arra, hogy a következő versenyeken közelebb férkőzzenek a Red Bull Racinghez. Tovább »
A Pesti Hitel Zrt. húsz munkanapon belül ismételten köteles kiküldeni ügyfeleinek a banki elszámolással és forintosítással kapcsolatos dokumentumokat, mert a pénzügyi vállalkozás korábban jogsértően számolt el mintegy másfélezer fogyasztójával - közölte kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Románia befejezte a kamatcsökkentési ciklust - áll a jegybank közleményében. Itthon jövő héten dönt az alapkamatról az MNB monetáris tanácsa, ahol kamatvágást várnak az elemzők, az utolsót, vagyis 1,5%-on nálunk is megállhat az irányadó ráta.
Még nincs négy hónapja, hogy beszámoltunk a Subaru Forester enyhe frissítéséről, és a japánok ismét hozzányúltak az SUV-hoz. Nagy újdonságokra ezúttal sem kell számítani, azonban így is üdvözlendő, hogy a konzervatívabb vásárlókat megcélzó márka igyekszik lépést tartani a korral.
A nemzetgazdasági miniszter szerint az adóváltoztatások összességében 230 milliárd forintot hagynak a gazdaságban. Az ellenzéki pártok bíráűlták a most jóváhagyott büdzsét.
Elfogadta a parlament kedden a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító indítványt, véglegesítve ezzel a büdzsé bevételi és kiadási főösszegét. A költségvetési...
Amerikában a nagy luxusszállodák- és éttermek alapszolgáltatása, hogy vendégeik mindig a főbejárat előtt szállhatnak ki- és be autójukból, autójukba. A parkolást az erre felvett alkalmazott végzi el...
Összességében nem módosítja a földgáz egyetemes szolgáltatói díját a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) földgáz rendszerhasználati díj rendeletének módosítása; az egyes díjelemek úgy módosulnak, hogy azok a rendszerhasználati díjak változását kiegyenlítik, így a lakossági fogyasztók továbbra is a rezsicsökkentéssel elért árszinten vásárolhatják a gázt - tájékoztatott a hivatal…
Újabb megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és több pedagógus-szakszervezet a pedagógusok és a köznevelésben dolgozó, nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak helyzetének további javítása érdekében.
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte kedden egy kairói büntetőtörvényszék Mohamed Murszi volt egyiptomi elnököt az ellene folyó egyik perben, amelyben azzal vádolják, hogy külföldi szervezeteknek kémkedett Egyiptomon belüli terrortámadások végrehajtásának céljával. Megerősítette kedden az első fokon eljáró kairói büntetőbíróság a volt egyiptomi elnökre egy hónapja előzetesen kirótt, kötél…
Párkány - Több mint egy évtizede bömbölteti válogatott operakedvenceit a szomszédainak napi tizenhat órában egy párkányi asszony, aki néhány napja szünetelteti a muzsikaszót.