Az MNB ma publikált határozatában 48,8 millió forint ismételt bírsággal sújtotta a Banif Plus Bankot az elszámolási határidőre vonatkozó törvényi előírás megsértése miatt. A bank a korábbi jegybanki...
Csütörtök hajnalban jelentette be egy 85 éves kismarjai nő, hogy valakik kivágták a kerítést, és ellopták négy tyúkját, meg a kakast. A rendőrök bevetteték a Nemez névre hallgató ebet, aki azonnal szagot fogott és egy 17 éves fiú kismarjai házáig húzta a … Folytatás
Budapest – Röhrig Géza, a Cannes-ban a zsűri nagydíját is elnyerő Saul fia című film főszereplője lesz Tilla vendége a péntek este 23:25-kor a TV2-n kezdődő Propagandában.
Budapest - Befagyott Kádár Tamás (25) magyar válogatott márkás órája. A Lengyelországban légióskodó focistánál ugyanis a születésnapjánál megállt az idő.
Újabb, ezúttal közel 50 milliósd bírságot fizethet a Banif Plus, amelynek ugyanakkor így június végig van lehetősége megküldeni a devizahiteles elszámolást.
Szenvedélyesen, gyengéden vagy letámadva- sokféleképpen lehet csókolni. És sok mindent el is árul a teremtés koronáiról. A csók sokkal többet jelent, mint gyengéd érzelmeket táplálni egymás iránt: a férfi csókja ugyanis lerántja a leplet az igazi jelleméről!
Tizenöt napon belül mindenképpen nyilatkoznia kell arról az ügyfélnek, ha a díjváltozásra vonatkozó szerződésmódosítást nem fogadja el, ennek elmulasztása ugyanis elfogadásnak minősül - közölte a média- és hírközlési biztos pénteken az MTI-vel.
Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamágnás, a New Corporation elnök-vezérigazgatója arra készül, hogy fiaira bízza a 21st Century Fox vezetését - értesült a BBC News.
Javítottak közzétételi gyakorlatukon az állami cégek az elmúlt másfél évben, de a vállalati átláthatóság még elmarad a szükséges szinttől a Transparency International (TI) Magyarország pénteken Budapesten nyilvánosságra hozott kutatása szerint.
A sokkolók után ezúttal bilincseket szerzett be az Országgyűlési Őrség. A parlamenti sajtóiroda arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy a 20 karperecet kizárólag gyakorlatokon alkalmazzák majd.
London - A volt brit miniszterelnök hivatalosnak mondott útjain ötcsillagos szállodákban lakott, gyakran magángéppel repült, és vagyonokat kereső rendőrök védték. A teljes költség heti 14-16 ezer angol font (5,9-6,7 millió forint) volt, amit az adófizetők álltak. Blair eközben közel-keleti tárgyalásaival párhuzamosan saját üzleteit bonyolítgathatta a The Telegraph szerint.
Íme 4 szuper smink és trükk, amivel a kék szeműek még jobban hangsúlyozni tudják majd a tekintetük ragyogását. 1. Macskaszem és élénk rúzs Doutzen Kroes Cannes-is sminkje maga a tökély: fekete kontúr és cseresznye ajkak. Szemceruza: Bourjois, 2450 Ft Ajakbalzsam: Max Factor Colour Intensifying, 2899 Ft A fekete szemkontúr vagy szemhéjtus minden szemszínhez jól passzol, ám ha a kékséget még…
Klári néni és Lenke néni egymással szemben ül a 6-os villamos magasított ülésén. Nényei Szabó Borbála írása Ha nincs időd, pénzed vagy bébiszittered, hogy színházba menj és megnézz egy egész estés darabot, ha otthon elromlott a tévé, a dévédé, vacakol az internet, olyankor: olvass el egy egyperces jelenetet! KLÁRIKA Hát azért ez katasztrófa, Lenkém! Ülünk itt, mint valami magaslesen!…
Közokirat hamisítást követett el az a férfi, aki egy percre kiszállt autójából, hogy terhes felesének segítsen a csomagok kihordásában, ám közben az autóban hagyta mozgássérült gyermekük parkoló kártyáját. A gyerek nem volt az autóban.
Összesen 26 sportág, köztük a kötélhúzás, a bridzs, a szumó és a frizbi jelentkezett a tokiói szervezőknél, hogy szeretne bekerülni a 2020-as nyári olimpia programjába.
A nyári szezonban a diákok foglalkoztatásának gyakori formája a megbízási jogviszony. Cikkünkben részletezzük az erre a foglalkoztatási formára vonatkozó szabályokat.
Májusban a jegybank külföldi követeléseinek növekedése meghaladta a kötelezettségekét, ami költségvetési betétek emelkedéséhez is kapcsolódik - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikai mérlegének pénteken közölt előzetes adataiból.
Javítottak közzétételi gyakorlatukon az állami cégek az elmúlt másfél évben, de a vállalati átláthatóság még elmarad a szükséges szinttől a Transparency International (TI) Magyarország pénteken Budapesten nyilvánosságra hozott kutatása szerint.
Elég progresszív randitaktikát alkalmazott egy oroszlányi férfi szerdán. Előbb a lány mellé sétált és szavakkal hódított, miután ez sikertelennek bizonyult, előre futott, letolta a nadrágját és megmutatta amije van. A lány ekkor szólt a rendőröknek: a 21 éves fiú a … Folytatás
Azok sem járnak jól, akik Magyarországon akarják kivárni, hogy itt is anyakönyvezzék a külföldön született gyereküket. A kormányhivatal bénázása miatt Alexáék már fél éve nem tudnak TAJ kártyát szerezni kisfiuknak.
A feljelentéskiegészítés június 25-én jár le, addig kéne lépni az ügyben, ha nyomozni szeretne a rendőrség. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Borsnak nem tudta megmondani, hogy miért került át hozzájuk az ügy Győr-Moson-Sopron megyéből.
Kigyulladt egy gázvezeték, miután tüzérségi lövedékkel eltalálták az ukrán állásokat támadó oroszbarát szakadárok a Donyeck melletti Avgyijivka település közelében - közölte pénteken Facebook-oldalán Vjacseszlav Abroszkin megyei rendőrfőnök.
Szülessen minél előbb jogerős ítélet, történjen gyors igazságszolgáltatás Biszku Béla ügyében! - szorgalmazták a kommunizmus áldozatait képviselő civil szervezetek.