Remek hírek jöttek a magyar iparról - az euróövezeti BMI tízéves csúcson van - nőtt az export és az import is - az elemzők bizakodóbbak lettek a magyar gazdasággal kapcsolatban és több autót és több ingatlant veszünk.
A július végi Formula-1-es Magyar Nagydíj előtt is több kiemelt program várja a szurkolókat - mondta az InfoRádiónak Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Budapest – A Pápa ellen 2-0-ra megnyert szombati NB I-es zárómeccs után még nem tudta, hol folytatja Marco Rossi. Hétfőn újabb kétéves szerződést kötött a Bp. Honvéd labdarúgócsapatával
Megkapta a hazai és nemzetközi forgalomban való közlekedésre jogosító típusengedélyt a MÁV-Start első két saját fejlesztésű és gyártású IC+ kocsija - tudatta a MÁV és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közös közleményben hétfőn.
A 19 éves brit tanuló igen hatásos írásban indokolja meg, hogy miért nem akar megfelelni a társadalmi elvárásoknak. „Nem szőrtelenítek és nem is fogok” – ez volt a címe egy egyetemi dolgozatnak, amelyet Yasmin Gasimova, a Liverpool University 19 éves hallgatója írt. Yasmin esszéjében elmeséli, hogy 10 éves korában elkezdett ugyan borotválkozni, amikor a fiúk a játszótéren elkezdték csúfolni a…
Komolyan vette a Legfőbb Ügyészség Horváth András volt NAV-munkatárs állításait, és minden részletnek a végére járnak. Az amerikai Bunge céget érintő "korrupciós jellegű ügyben" már van gyanúsított...
Májusban a magyar autópiac szerény mértékben ugyan, de tovább erősödött. A legfrissebb statisztikákból ugyanis kiderült, hogy tavaly májushoz képest 2 százalékkal több új személygépkocsi került...
Töretlennek tűnik az áprilisban kialakult leértékelődő trend a forint piacán, így pedig hétfő délben sem vagyunk messze attól, hogy újabb háromhavi mélypont alakuljon ki az euró ellenében. 309 alatt...
Magyarország betartja menekültügyi kötelezettségeit - írta Czukor József, Magyarország berlini nagykövete a Süddeutsche Zeitung című német lapban hétfőn közölt olvasói levelében.
Orange - A Texas megyében élő fiút, Kazzie Porti-et (18) sokkolta a rendőrtiszt, amikor azzal csengetett be hozzá, hogy szülei motorbalesetet szenvedtek, egy részeg autós miatt meghaltak - hozta a döbbenetes hírt a hir24.hu
Mészáros Lőrinc megint oktatja a magyar üzleti világot kiváló eredményeivel, de tavaly még Simcskának se kellett szégyenkeznie, és akkor a Tiborcz-féle pénztermelő gépezetről még nem is beszéltünk. Megnéztük négy kormányhoz közelinek mondott cég tavalyi eredményeit.
Londoni elemzők szerint a májusi gyáripari beszerzésimenedzser-indexek azt jelzik, hogy bár lassabban, de a feldolgozóipari szektor teljesítménye tovább növekszik.
Az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség folytatja figyelemfelkeltő akcióit, amelynek része egy újabb demonstráció szervezése - tudatta az akciószövetséget alkotó hét szervezet hétfőn.
A béke, a párbeszéd és a bátorítás lesz az üzenete Ferenc pápa június 6-i szarajevói látogatásának - jelentette be maga az egyházfő a Bosznia-Hercegovinának címzett hétfői videoüzenetében.
A tavalyi zsugorodás csak a kezdet volt, az idén az első negyedévben egészen nagy mértékben csappant meg az Oroszországba irányuló exportunk. A fő ok nem az orosz embargó, hanem a rubel durva...
A vártnál jobban teljesített az amerikai feldolgozóipar az ISM közlése szerint: az ágazat aktivitási indexe a várt 52 pont helyett 52,8 pontot jelzett májusban, ami leginkább az új rendeléseknek és a...
Berki Krisztián még nem érzett rá igazán a jóga ízére, de a megadás pózt már kipróbálta. Sőt, egyre nagyobb magasságokba vágyik: fejre állítaná a világot, amikor műsort vezet.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán 9,2 milliárd forint volt a napi átlagforgalom májusban, ami 31,8 százalékkal alacsonyabb a kiemelkedőnek számító áprilisi forgalomnál - közölte a BÉT az MTI-vel hétfőn.
A török elnök nyilvánosan megfenyegette azt az ellenzéki újságot, amely múlt héten fényképekkel és videóval alátámasztott jelentést tett közzé arról, hogy Ankara fegyvereket akart csempészni a szomszédos Szíriában harcoló felkelőknek - ismertette hétfőn a török média.
Értékben 4,9, mennyiségben pedig 3,0 százalékkal adtak el több árut a magyarországi élelmiszerboltok az idei első negyedévben, mint a tavalyi első három hónap alatt; mindkét mutató meghaladja az európai átlagot - közölte negyedéves felmérését a Nielsen piackutató cég az MTI-vel hétfőn.