George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgóklubjának tulajdonosa szerint nyárig kiírják a közbeszerzési eljárást a Bozsik Stadion újjáépítésére, s a munkálatok ideje alatt az együttes Csepelen szeretné játszani hazai mérkőzéseit a következő idényben.
Bizarr módját választotta kislánya tejfogának kihúzására Bryan Clay olimpiai bajnok tízpróbázó. A pici mozgó tejfogát hozzákötötték a gerely egyik végéhez, majd apuka elhajította a szert.
A tűzoltóportál az adatvédelmi biztoshoz fordul amiatt, mert információik szerint több tűzoltónak is megtiltották felettesei, hogy kommentáljanak az oldalon.
A Jobbik politikusa mintha ügyesen egyensúlyozna a radikális és a cuki Jobbik-imázsok között húzódó határmezsgyén. Vagy nem. Vagy igen. Vagy az egész csak csel?
Áprilisban is folytatódtak az első negyedévben megfigyelt kedvező államháztartási folyamatok; a kiadási oldalon a fegyelmezett gazdálkodásnak, a bevételi oldalon pedig a tervezettet meghaladó számoknak köszönhetően jobban állnak az államháztartási mutatók az egy évvel korábbinál - fejtette ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1…
Az Olaszországba érkező és az ott befogadott illegális bevándorlók ingyenes közmunkavégzését is felvetette és a bevándorlók arányos "szétosztását" szorgalmazta az olasz tartományok, illetve az európai országok között csütörtökön az olasz belügyminiszter.
Barcelona – Nincs szerencséje Fernando Alonsónak (33). A McLaren kétszeres világbajnok spanyol Fomra–1-es pilótája nagy reményekkel készült a hét végi Spanyol Nagydíjra, ám szemgyulladás keseríti meg a hazai versenyét
Vizsgálódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután olyan információkat kapott, hogy egyes hitelintézetek vagy pénzügyi vállalkozások az elszámolás és forintosítás során több árfolyamgátas ügyfelük esetében megemelték a törlesztőrészleteket.
Hamarosan indul a Doyle és Doyle újabb évada. A rajongók nem mindennapi évadnyitóra számíthatnak, hiszen az első részben rejtélyes bajkeverőként tűnik fel a Gladiátor Oscar-díjas szupersztárja, Russell Crowe. A közös munkáról és a forgatás menetéről a sorozat főszereplője és forgatókönyvírója, Allan Hawco mesélt.
A banki elszámolás után minden devizahiteles jobb helyzetbe kerül, mint korábban volt - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Jackie Chant nevezték ki Szingapúr drogellenes nagykövetévé. A hongkongi akciófilmsztár helyi fiataloknak előadást tartva arról is beszélt, hogy dühöt és szégyent érzett, amikor fény derült fia drogozására.
Áprilisban 51 milliárd forinttal nőtt a lakosság számára értékesített állampapírok állománya, ezáltal a forint adósságban 17 százalékos, a központi költségvetésben pedig több mint 10 százalékos a lakossági részesedés - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtökön az MTI-vel.
A fehérorosz válogatott csütörtökön meglepetésre három góllal legyőzte az eddig veretlen amerikai együttest, s ezzel az A csoport élére ugrott a csehországi jégkorong-világbajnokságon.
Egyértelműen uniós jogot sértene, ha az EU valamelyik tagállama újra bevezetné a halálbüntetést - állapították meg az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának (LIBE) csütörtöki brüsszeli vitájában.
Új, veszélyes számítógépes adatvadász vírus terjed az interneten. A Rombertik nevű program válogatás nélkül gyűjti az adatokat, és képes tönkretenni a gazdaszámítógépet is - mondta az InfoRádiónak Hlács Ferenc szakújságíró.
Vizsgálódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután olyan információkat kapott, hogy egyes hitelintézetek vagy pénzügyi vállalkozások az elszámolás és forintosítás során több árfolyamgátas ügyfelük esetében megemelték a törlesztőrészleteket.
Tegnap egy ukrán tankon, ma egy oroszon lehet röhögni. A jubileumi szemlén lerobbant az új tankok egyike, de a riporter igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy éppen a vontatást gyakorolják. Rájuk is fér, az sem jött össze.
Feltehetően annak a Földközi-tengeren a múlt hónapban szerencsétlenül járt lélekvesztőnek a tartózkodási helyét mérték be csütörtökön az olasz haditengerészet hajói, amelynek elsüllyedésekor több mint 800 ember lelte halálát.
Többször is beszámoltunk már arról hasábjainkon, hogy még az idei év folyamán érkezik a BMW középkategóriásának frissített változata. A várakozásnak azonban vége, ugyanis a mai napon bemutatkozott a ráncfelvarrott 3-as BMW, amely az új Mercedes C-osztály és a hamarosan érkező, új generációs Audi A4 mellett szeretne maximálisan versenyben maradni – nézzük, hogy mivel!
Az Európai Bizottság elnöke csütörtökön ismét egy közös európai uniós hadsereg létrehozását szorgalmazta, s úgy fogalmazott, egy csapat csirke is nagyobb fenyegetést képes jelenteni, mint az EU.
Az államháztartás központi alrendszerének április végi hiánya 609,8 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormány.hu oldalon. 2014. április végén a deficit 951,2 milliárd forintot tett ki.
Az áprilisi sikerlistán szinte minden szereplő kicserélődött, gyakorlatilag csak új könyvek szerepelnek a Bookline TOP50-ben. Az elsők között találunk tiniregénytől a relaxációs technikát bemutató segítő könyvön át, komoly szépirodalmat is, ami mindegyikőjükre jellemző, hogy megjelenésük után szinte azonnal a vezető helyet szerezték meg.
Egyértelműen uniós jogot sértene, ha az EU valamelyik tagállama újra bevezetné a halálbüntetést - állapították meg az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának (LIBE) csütörtöki brüsszeli vitájában
Egyértelműen uniós jogot sértene, ha az EU valamelyik tagállama újra bevezetné a halálbüntetést - állapították meg az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának (LIBE) csütörtöki brüsszeli vitájában
A fehérorosz válogatott meglepetésre három góllal legyőzte az eddig veretlen amerikai együttest, s ezzel az A csoport élére ugrott a csehországi jégkorong-világbajnokságon. A Team USA olimpián látott csapatából csupán egy játékos utazott el a vb-re, de így is hatalmas fegyvertény a fehéroroszok történelmi, első sikere az Egyesült Államokkal szemben.
Mintegy 50 milliárd forintot költött fejlesztésekre az élelmiszergazdasági Bonafarm csoport a 2007-2013 közötti költségvetési időszakban, ugyanakkor a beruházás csupán 20 százaléka volt uniós támogatás - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
Négy romok alatt rekedt túlélőre bukkantak az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az amerikai belbiztonsági minisztérium által közösen fejlesztett, szívverést érzékelő radarral Nepálban - írja az International Business Times internetes oldal