BUDAPEST – A hetedik győzelmet is behúzta zsinórban az Újpest labdarúgócsapata az NB I-ben, miután a 30., utolsó fordulóban 3-0-ra verte a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) licenszadó bizottsága döntése értelmében kizárt Kecskemétet.
A köztársaság elárulásával vádolta szombaton a kormányzó baloldalt Nicolas Sarkozy volt francia államfő az általa vezetett legnagyobb ellenzéki párt újjáalakuló kongresszusán elmondott záróbeszédében.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületének rekonstrukciós projektjét a FIABCI Prix d'Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíjpályázatán két kategóriában is a nagydíj ezüst fokozatával ismerték el szombaton, a szövetség éves kongresszusán Kuala Lumpurban - tájékoztatta az MTI-t szombaton a Zeneakadémia.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kereskedelmének bővítéséről, valamint a nemzetközi vizsgálati és karantén együttműködés összehangolásáról tárgyalt Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc felügyeletért felelős államtitkára a kínai Csungkingban - közölte a FM pénteken az MTI-vel.
Várhatóan több mint 40 ezer magyarországi és határon túli magyar diák és tanár utazására lesz lehetőség a Határtalanul! program keretében a 2015/2016-os tanévben 1,2 milliárd forint támogatással - tájékoztatta a köznevelésért felelős államtitkár szombaton az MTI-t.
Ezt közölte az Emmi arra reagálva, hogy az Együtt politikai pedofíliának nevezte a Jobbik pártelnökének óvodai parádézását, és Balog Zoltánhoz fordult.
BUDAPEST – A kupagyőztes és a bajnokságban ezüstérmes Ferencváros 2-0-ra legyőzte a bajnok Videotont a labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójának szombati játéknapján. A zöld-fehérek ezzel egy hosszú sorozatot szakítottak meg, ugyanis 2003 áprilisa óta nem tudtak nyerni hazai pályán a székesfehérvári együttes ellen. Thomas Doll csapata ezzel a sikerrel a mostani szezonban veretlen…
MAGYARORSZÁG – Egy öttalálatos szelvény akadt az e heti ötös lottón, vagyis valakit eszméletlen gazdaggá tett öt szám. A többi milliónyi lottózó búsulhat, nem ők vitték el a rettentő régen halmozódó, ötmilliárd forintosra duzzadt főnyereményt.
Az angol labdarúgó-szövetség (FA) vezetője szerint a FIFA korrupciós botrányába bele fog bukni Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteken újraválasztott elnöke.
A vége nagyon nehéz lett, de sikerült! Az MKB-MVM Veszprém visszavágott a Kielnek a tavalyi vereségért és bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Barcelona lesz az ellenfele.
Miheil Szaakasvilit nevezte ki szombaton Odessza megye kormányzójává Petro Porosenko ukrán államfő, aki azt várja a volt grúz elnöktől, hogy vezetése alatt sikerüljön megvédeni e stratégiainak tekintett terület szuverenitását és hatékonyan felvenni a harcot a korrupcióval.
BUDAPEST – Fiatalon írt sztálinista verseivel próbálta meg lejáratni Eörsi István (1931–2005) írót a szocialista állambiztonság 1979 őszétől az itthoni és emigráns magyar irodalmi körökben.
A nemzetközi sajtó jellemzően kritizálta a korrupciós botrány árnyékában pénteken újraválasztott Joseph Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökét, aki ötödik ciklusát kezdi meg a szervezet élén.
Érdekes dolgok történtek szombaton Gyurcsány Ferenc körül. Németh Szilárd "Rezsipápa" Vona Gábort hasonlította hozzá, amivel mély ütést vitt be a Jobbiknak. Este pedig már azt látjuk a Facebook-on, hogy összeköltözött Friderikusz Sándorral.
A tetejére borult, és összeroncsolódott egy személyautó a villamossíneken a X. kerületi Könyves Kálmán körúton. A balesetben egy személy megsérült. A műszaki mentés és helyszínelés idejére az 1-es villamos forgalma szünetelt, pótlóbuszok szállították az utasokat.
A görög kormány bízik abban, hogy a héten megállapodásra jut nemzetközi hitelezőivel, és ennek érdekében kész visszavonni megszorításellenes programjának egy részét - közölte a görög belügyminiszter szombaton.
A vasárnapi tartományi választások előtt 48 órával az olasz parlament szervezett bűnözés ellenes bizottsága nyilvánosságra hozta azoknak a jelölteknek a névsorát, akik ellen ügyészi vizsgálat vagy bírósági eljárás indult a maffiával való szövetkezés gyanújával.
Az MKB-MVM Veszprém főleg kitűnő második félidei játékával bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjába, miután a kölni négyes döntő elődöntőjében 31-27-re legyőzte a német THW Kielt. Az első helyért a Barcelona lesz az ellenfél.
A tetejére állt, és összeroncsolódott egy Toyota Yaris a villamossíneken a X. kerületi Könyves Kálmán körúton. A balesetben egy ember sérült meg, a műszaki mentés és a helyszínelés idejére az 1-es villamos forgalma szünetelt, pótlóbuszok szállították az utasokat. (Fotó: Lakatos Péter … Folytatás
Bejutott a fináléba a Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében, ugyanis a szombati elődöntőben 31-27-re legyőzte a német THW Kiel együttesét
BUDAPEST – Óriási téttel bíró, a tévés nézettségekért vívott harc dúl Sarka Kata (28) és Vajna Tímea (32) között. Míg előbbi a Miss World Hungary-re, addig a filmügyi biztos neje a Miss Universe Hungary versenyre toborozza a fiatal királynőjelölteket.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületének rekonstrukciós projektjét a FIABCI Prix d'Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíjpályázatán két kategóriában is a nagydíj ezüst fokozatával ismerték el szombaton, a szövetség éves kongresszusán Kuala Lumpurban - tájékoztatta az MTI-t szombaton a Zeneakadémia.
A német kormány magyarázatot kért szombaton a Moszkva által összeállított, európai uniós politikusok oroszországi beutazását tiltó "feketelistáról", amely az éppen ukrajnai látogatáson tartózkodó német külügyminiszter szerint akadályozza a békeerőfeszítéseket.
Roberto Pereyra mesés góljával, majd Fernando Llorente találatával is vezetett a Juve a szombati, utolsó fordulós bajnokin, de a házigazda Verona mindkétszer egyenlíteni tudott. Juanito Gómez a 93. percben alakította ki a végeredményt fejesből.
Az Arsenalnak csak szombat este ért véget az idény, mégpedig a tavalyihoz hasonló módon, FA-kupa-győzelemmel vonulhatnak pihenőre Arséne Wenger tanítványai.