Nevelőszülők toborzása érdekében indított kampányt az SOS Gyermekfalvak hálózat - közölte a szervezet gyermekpszichológusa az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap
A kellemetlen szájszagot az esetek többségében nem az elégtelen szájhigiéné vagy gyomorprobléma okozza, ahogyan azt korábban gondolták. Mára a tudósok rájöttek, hogy gyakran bizonyos élelmiszerek fogyasztása váltja ki. Lássuk, mit tehetünk ellene!
Nyugodtan várja a piac a csütörtöki nagy-britanniai parlamenti választásokat, annak ellenére, hogy változatlanul teljesen bizonytalan a választások kimenetele és a következő brit kormány összetétele.
Mindhárom magyar női résztvevő az első tízben végzett a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának mexikói állomásán, ahol a 10 kilométeres olimpiai számban versenyeztek az indulók.
A Zrínyi Miklós utcában található kápolna és a hozzá tartozó harangtorony az egyházak helyi értékeinek bemutatását segítő Értékes Pécs program keretében, 90 millió forintból épült fel.
A zsidó élet a német önazonosság része, a diszkriminációnak, a kirekesztésnek és az antiszemitizmusnak pedig nincs helye Németországban - jelentette ki a német kancellár vasárnap a dachaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Az első futam 8. helye után a második versenyt hatalmas, 10 másodperces előnnyel nyerte meg a Zengő Motorsport magyar versenyzője. Ez Michelisz Norbert karrierjének 4. győzelme, a Hungaroringet különösen érzi, második győzelmét aratja itt. További sorrend: Coronel, Chilton. Ez az … Folytatás
Az El-indulásért harcban álló Dinamo Moszkva hátrányból fordítva nyert a középcsapat Kubany Krasznodar vendégeként, a Premjer-liga 26. fordulójában, vasárnap délután. Dzsudzsák Balázs ezúttal csereként állt be a fővárosiakhoz, és nem okozott csalódást.
Nevelőszülők toborzása érdekében indított kampányt az SOS Gyermekfalvak hálózat - közölte a szervezet gyermekpszichológusa az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap.
A politikusnő az Europe 1 rádióadónak, az I-Tele tévének, valamint a Le Monde című napilapnak beszélt erről. Hangsúlyozta: nem szabad, hogy apja szavai elkötelezzék a pártot.
Az LMP szerint a trafiktörvénnyel kapcsolatban előzetesen megfogalmazott valamennyi aggályuk jogosnak bizonyult, a "trafikcsalás" második évfordulójára végképp bebizonyosodott, hogy a jogszabály megbukott. Az ellenzéki párt ezért azt követeli, hogy semmisítsék meg a teljes törvényt - mondta a párt antikorrupciós szakszóvivője vasárnap Budapesten.
Az Amnesty InternationaL emberjogi szervezet szerint Egyiptomban szabadságukat és életüket teszik kockára azok az újságírók, akik vitatják a kormány narratíváját - írta vasárnapi számában a Daily News Egypt című helyi napilap.
Levélben tájékoztatta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Gianni Buquicchiót, a Velencei Bizottság elnökét a romániai magyarságot érintő jogsérelmekről.
Az NHK japán közszolgálati televízió beszámolója szerint a megemlékezést az ország déli részén, a Kjúsú szigetén fekvő Csiranban tartották, ahonnan 439 kamikáze indult végső útjára a második világháború záró szakaszában végrehajtott, Japánban Tokkónak nevezett öngyilkos bevetések során.
London - Ausztráliába is utána menne hajdani szerelmének, Harry hercegnek Chelsy Davy, aki barátai szerint a jó pár éve kihűlt románcukat igyekszik felélénkíteni.
Magyarország — Nem szeretünk kezdeményezni, nem tudunk kompromisszumot kötni, és inkább elbújunk egy csoportban, csak ne kelljen saját javaslattal előállni.
A verseny éleződése következtében letört árak negatívan befolyásolják a minőséget az FM szektorban. Egyre többen ismerik azonban fel az ingatlanok üzemeltetését érinő minőségi szolgáltatásokban rejlő...
Pár dollárral emelkedett a nyersolaj árfolyama a héten, melyet a finomított termékek ára is követett. A dollár-forint jegyzések azonban jelentősen lejjebb kerültek, így a hét elején előfordulhat,...
Több mint négyezer illegális bevándorlót menekítettek ki különböző csónakokból, bárkákból a Földközi-tengeren a líbiai és a görög partok közelében szombaton és vasárnap - közölte az olasz és a görög parti őrség.
Orbán Viktor kedvenc fociklubja nem adott akkreditációt az akadémia korábbi kommunikációs igazgatójának, aki azóta a Sportújságírók Szövetségének a vezetője. Gigászok csatája.
És szóla az Úr Mózesnek: Jőjj fel én hozzám a hegyre és maradj ott. És átadom néked a kőtáblákat, és a törvényt és a parancsolatot, a melyeket írtam, hogy azokra megtaníttassanak.
A lebontott Ganz-csarnok helyén tárolnak majd építőanyagokat és gépeket, hátha nagyobb részt lehet visszadni a forgalomnak a Széll Kállmán térből, ahol egy ideje már sokszor a káosz az úr.
A hazai közönség előtt szereplő Jorge Lorenzo nyerte a MotoGP kategória vasárnapi versenyét a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei negyedik futamán, a Spanyol Nagydíjon, Jerezben.
Három tényező csökkentheti ezekben a hetekben, hónapokban a devizahitelesek törlesztőrészletét: 1. az elszámolás miatti tartozáscsökkenés, 2. a "fair" szintre csökkenő kamat, 3. aki úgy dönt, hogy...