1960 óta nem láttunk olyat, mint most: átkerült a deflációs tartományba a briteknél is a fogyasztói árindex. Az éves mutató áprilisban -0,1 százalék lett, ami alulmúlja a piaci konszenzust is. ...
A Stadler cég a még hátralévő 12 Flirt motorvonatot szeptember 30-ig átadja a MÁV-nak - közölte a svájci központú társaság kedden, miután pénteken forgalomba állt a cég századik Flirt típusú alacsonypadlós villamos motorvonata Magyarországon.
Az első világháborús magyar katonáknak sem állíthatnak majd emlékművet a Vajdaságban azt követően, hogy megszületik a szoborállítást szabályozó törvény Szerbiában, az új jogszabály szerint ugyanis a jövőben nem lehet másokat sértő emlékművet állítani - számolt be kedden a Vecernje Novosti című belgrádi napilap
A tavasszal megtervezett költségvetés rejt magában kockázatokat, de megvalósítható - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Költségvetési Tanács elnöke. Kovács Árpád szerint a gazdaság...
Eddig 2,1 millió adóbevallás érkezett be az adóhatósághoz - közölte Kis Péter András, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivő hétfőn az M1-en.
Majka Belehalok című dala, az ebből a dalból készített Pamkutya és Irigy Hónaljmirigy paródia, PSY Gangnam Style-ja, Fluor Mizuja, Jolly & Kis Grofó No roxa ája, Bogyó és Babóca 13 részes mesegyűjteménye és az Alma együttes születésnapi köszöntője csak néhány azon zenei és nem zenei videók közül, amelyek ott vannak a minden idők legnagyobb magyarországi kedvenceit bemutató YouTube toplistán.
Egy kiegyensúlyozottabb étkezési mód az új őrület. A pegan magába olvasztotta a paleo táplálkozás elveit, közben pedig a vegan étrend előnyeivel is ötvözte.
Egy ausztrál oknyomozó riport állítása szerint az orosz haderő lőtte le az MH17-es malajziai utasszállítót, amely tavaly júliusban zuhant le a szakadárok ellenőrizte ukrán területek felett
Eladói nyomás alá került az itthon is jól ismert Plus500 online brókercég részvényárfolyama, miután a társaság a pénzmosás elleni törvény előírásaiból fakadó ellenőrzések miatt felfüggesztette a...
Luxemburgban, Svájcban, Írországban és Svédországban is bemutatják a váci múmiákat, amelyeket 1995-ös felfedezésük óta először a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállításában láthatott a közönség
Májusban hatalmasat zuhant a német ZEW gazdasági hangulatindex, aminek a hátterében az áll, hogy a felmérésben résztvevők nagyot csalódtak az első negyedéves növekedési teljesítményben - jelentette a...
A két évvel ezelőtti érték több mint kétszerese, mintegy félmilliárd euró (150 milliárd forint) értékű beruházás valósul meg idén Horvátország tengerpartján, ahol a tavalyinál 3-4 százalékkal több vendéget és hasonló nagyságú bevételnövekedést várnak - összegezte a horvát turisztikai miniszter Budapesten az MTI-nek adott interjúban.
Több mint 2 százalékot erősödnek a nagyobb európai részvénytőzsdék, a befektetők örülnek a Görögországgal kapcsolatos fejleményeknek. A görög pénzügyminiszter szerint ugyanis az ország és hitelezői...
A várakozásoknál jóval nagyobb mértékben csökkent májusban Németországban a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe - közölte kedden a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung GmbH) gazdaságkutató intézet.
Az Eurostat ma közzétett végleges adatai alapján az euróövezeti éves inflációs ráta 0,0% volt áprilisban a márciusban mért -0,1% után. 2014 áprilisában az infláció 0,7% volt.
Budapest - Gyál - R. Patrik (†19) édesanyja, Képíró Judit a Mokka vendége volt kedden reggel. Gyömrői otthonából rohant át, amikor hívták, hogy testet találtak a kútban.
A közeljövőben a kormány módosítani fogja a stabilitási törvényt az adósságképlet miatt. Egyelőre azt nem tudjuk, hogy pontosan mire is készül, a szabály módosítására, törlésére vagy alkalmazásának...
Túljutott a válságon a magyar ingatlanpiac, a nullához közeli kamatkörnyezetben ugyanis az ingatlanon elérhető 7-8 százalékos hozam vonzza a tőkét - mondta Salamon Adorján, az Eston ingatlan tanácsadó ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
„Megkeresett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara egyik vezetője, hogy dolgozzak a csapatuknak, de legyek megalkuvó”- Sándor Mária szerint ez volt az a pont, ami után eldöntötte, hogy tüntetést szervez az egészségügyi dolgozók méltatlan helyzete miatt.
A BKK közlése szerint folyamatosan zajlik a budai fonódó villamoshálózat kiépítése, amely a tervek szerint 2015 végére fejeződik be, ekkor indulhat meg a villamosforgalom.
Vajon a munkahelyen történő munkavégzés, milyen hatással van a családi-magán életünkre, valamint a család milyen hatással van mindennapi életünk során a munkahelyi életünkre? Vajon egy szervezet, miket alkalmazhat, hogy az egyéni és vállalati igények közeledjenek egymáshoz? Az alábbiakban egy diplomamunka kutatási részének rövid összefoglalóját olvashatják, melynek központi témája a…
A Diageo budapesti központjában 74 Csepel kerékpárt adtak át a munkavállalóknak, akik a Budapest Cycle kezdeményezés keretében csatlakoztak a környezettudatos közlekedők táborához. A program eredményeképpen a vállalat munkatársainak már közel 10 százaléka teker munkahelyére kerékpárral, tájékoztatták portálunkat.
Emberölés kísérlete miatt vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki hátba szúrta munkatársát tavaly nyáron egy váci munkásszállón - tájékoztatott az ügyészségi szóvivő.
A fogyasztókat segíti az az uniós jogszabály, amely Magyarországon is általánossá válik, így egy erős fogyasztóvédelmi irány felé mozdul el a jogalkotás.
Az MSZP szerint a magyar egészségügy jelenlegi állapota sérti a betegek és az egészségügyben dolgozók emberi méltóságát. Varga László országgyűlési képviselő értékelése szerint a kormány felháborító módon, "suttyomban" bevezette az önköltséges egészségügyet.
Magyarország - Romániából érkezett I. D. (31) és Cs. R. (23), akik a létező legkönnyebb és leggyomorforgatóbb pénzkereset mellett döntöttek: jószándékú embereket húztak le - adta hírül a police.hu
Ismét a magyar vállalkozások alkalmazzák leginkább a halasztott fizetést a közép-kelet-európai régióban, ugyanakkor csökkentek a hazai cégek által megszabott fizetési határidők és régiós csúcsot dönt a határidőre kifizetett számlák hazai aránya is – állapította meg az Atradius Fizetési Szokások Barométerének legfrissebb közép-kelet-európai kiadása. Az Atradius szerint a pozitív trendek megtartása…
A mai háromhavi diszkontkincstárjegyek aukciójának a legfontosabb tanulsága talán az, hogy mégis van lejjebb a rövid hozamokban itthon. Az elmúlt heteknél erősebb kereslet mellett az aukciós...