A reggeli stabil kezdés után délelőtt előbb kissé erősödni tudott a forint a javuló hangulatban, de dél körül jelentős hangulatromlás mutatkozott a vezető nyugati tőzsdéken, így a forinton is löktek...
Fontos Ukrajnát, főleg az ott megkezdett reformokat segíteni, de a lengyel politika nem lehet ukránabb az ukrajnainál - mondta el a második elnöki mandátumáért induló Bronislaw Komorowski abban a vitában, amelyben a lengyel elnökválasztás második fordulója előtt az ellenzéki Andrzej Dudával mérte össze erejét
A kezdeti mozdulatlanság után kiváló hangulat alakult ki az amerikai részvénypiacokon, ami alapján úgy tűnt, a befeketetőket nem csüggesztette le a lakásépítők bizalmi indexének halvány visszaesése...
A jól felszerelt és jól kiképzett haderő, a döntéshozatal gyorsasága, valamint a NATO és az EU közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta Alexander Vershbow, a szövetség amerikai főtitkárhelyettese hétfőn a Parlamentben, a NATO parlamenti közgyűlése háromnapos tavaszi ülésszakának zárónapján. A közgyűlés plenáris ülésén a képviselők közös nyilatkozatot fogadtak el a szövetség bővítésének…
Tízmilliárd forint gépbeszerzési támogatásra pályázhatnak a kertészek május 18-tól a keret kimerüléséig, de legkésőbb június 1-jéig - mondta Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke hétfőn az MTI-nek.
Lengyelországban az újraválasztásáért induló hivatalban lévő államfő, Bronislaw Komorowski győzne az elnökválasztás második, e hét végén esedékes fordulójában a TVN24 hírtelevízió által hétfő este közölt felmérés szerint.
Eddig 2,1 millió adóbevallás érkezett be az adóhatósághoz - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivő hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Évente egymillió tonna élelmiszer kerül a kukába Ausztriában - derül ki egy hétfőn Linzben bemutatott tanulmányból, amelyet az osztrák környezetvédelmi minisztérium, több tartomány és a bécsi Munkakamara (AK Wien) megbízásából készített az Osztrák Ökológiai Intézet.
Évente egymillió tonna élelmiszer kerül a kukába Ausztriában - derül ki egy hétfőn Linzben bemutatott tanulmányból, amelyet az osztrák környezetvédelmi minisztérium, több tartomány és a bécsi Munkakamara (AK Wien) megbízásából készített az Osztrák Ökológiai Intézet.
Hollandia elvesztette első helyét a leginkább kerékpáros-barát országok listáján, átadva helyét a rangsor élén Dániának - derült ki az Európai Kerékpár Szövetség jelentéséből, amelyet az NOS holland közszolgálati rádió ismertetett.
A Serie A 36. fordulójának zárásaként a Napoli 3–2-re verte a kieső Cesenát, ezzel biztossá vált, hogy újra kiléphet az európai porondra a nápolyi csapat.
A megyeszékhelyen kialakult hagyományhoz hűen egy tűzoltóautó tetején tette meg az utat a tiszaligeti Vízilabda Arénától a városházáig a Szolnok férfi vízilabda csapata hétfőn este, miután az OSC-t harmadszor is legyőzve aranyérmet nyert a férfi vízilabda ob I-ben.
Kétmillió euró, mintegy 600 millió forint vissza nem térítendő szerb állami támogatással, összesen 8,4 millió eurós beruházással bővíti szabadkai gyáregységét a Masterplast Nyrt. - közölte az építőipari hőszigetelő anyagokat gyártó és értékesítő cég az MTI-vel hétfőn.
Wáberer Györgyöt választotta elnöknek a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) éves küldöttgyűlésén szombaton, a Waberer's International Zrt. elnök-vezérigazgatója 2006 és 2010 között már betöltötte ezt a pozíciót - tájékoztatta az egyesület az MTI-t hétfőn.
A SPAR 10 évvel ezelőtt csatlakozott a szegedi SZÜMA Kft. által szervezett országos és állandó lakossági ruhagyűjtő akcióhoz, amelynek keretében több mint 100 áruházának területén került kihelyezésre ruhagyűjtő konténer. A vásárlók így bármikor magukkal vihetik rég nem hordott ruháikat, hogy felajánlásukkal jótékony célt szolgáljanak.
A Porsche leleplezte a legújabb 911 GT3 RS versenyváltozatát, amelyet egyszerűen csak ’R’ betűvel fémjeleznek. Az új versenyautó könnyebb, stabilabb, ezáltal pedig gyorsabb lett.
A keresletnek engedve tovább bővítheti dízelmotoros sportmodelljei palettáját a Volkswagen konszern. Az első a sorban a Seat lehet, ahol a Cupra elnevezés alá akár 240 lóerős öngyulladós sportkompaktok is beférhetnek.
Eddig 2,1 millió adóbevallás érkezett be az adóhatósághoz - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivő hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A 750 lóerős Lamborghini Aventador Superveloce-ról valószínűleg senki sem gondolta, hogy lassú darab, az őrjöngő vadbika mégis bebizonyította, hogy a legjobbak között játszik. Hét perc alatti Nordschleife-köre ráadásul a fülnek is élmény.
Jóformán még le sem gördültek az első új Mustangok a gyártósorról, máris fájhat az izomautó feje. Megérkezett a Chevrolet Camaro legújabb, ezúttal már hatodik generációja. A 70 százalékban megújult iteráció pedig alaposan feladja a leckét a technikailag éppen hogy csak felnőttkorba serdült Ford izomautónak.
Azokat, akik a lehető legalacsonyabb fogyasztással tesznek meg egy adott útszakaszt, hypermiler (szabad fordításban mérföldfaló) néven szokás emlegetni. Svájc egyik első ilyen embere Felix Egolf, egy Swiss Airbus 330/340 utasszállító gép egykori kapitánya, aki több hihetetlen ’egy tankolásos’ távolsági rekordot is felállított már különböző Mitsubishi modellekkel, egyebek közt a Härkingen –…
Budapest — Sokak számára meglepő, hogy a csajozógép, a rendszeresen balhékba keveredő vagány rapper több dala is lírai hangvételű, és ezeknek zömét Curtis édesapja, Széki Lajos elvesztése inspirálta.
Budapest — Segítség! – kiabált, miközben kétségbeesetten vergődött és szabadulni próbált Széllné Erzsébet (68), amikor odacsukta az ajtóval az éjszakai busz vezetője múlt szerdán.
Új hitelminősítőt hozott létre az európai közszféra adósságpiacának értékelésére a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő hétfői londoni bejelentése szerint a Moody's Public Sector Europe (MPSE) elnevezéssel létrejött cég az első, amely kifejezetten az európai állami szektorok egyre bővülő adósságpiacának minősítésére összpontosítja tevékenységét.
Vaszary János Virágok vázában című csendélete kelt el a legmagasabb áron a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján, amelyen mintegy kétszáz tételt kínáltak az érdeklődőknek hétfő este a Budapesti Kongresszusi Központban.
Orbán Viktor hétfőn már cáfolta, hogy ő és minisztertársai választanák ki a közbeszerzési pályázatok győzteseit, a kormány fejlesztési kabinetjében. Németh Lászlóné korábbi fejlesztési miniszter pedig az ATV-nek azt mondta: a pályázatok kivitelezőiről nem döntöttek, hanem a fejlesztések irányairól tárgyaltak. Közben a DK, és az Együtt is feljelentés tesz.