A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megbízásából újabb hat helyszínen alakítanak át balesetveszélyes csomópontokat; a projekt első köre ugyancsak hat helyen javítja a közlekedésbiztonságot - közölte a fejlesztési tárca csütörtökön.
Minden harmadik európai madár veszélyeztetett - derült ki a kontinens vadvilágáról és természetes élőhelyeiről készített eddigi legátfogóbb tanulmányból, amelynek nyers változata a The Guardian című brit napilap birtokába került.
A demonstrálók a felsőoktatási törvény módosítása ellen emeltek szót. A felsőoktatási törvény tervezett módosítása ellen tiltakozott a Veszélyben vannak az egyetemeink Facebook-csoport csütörtökön Budapesten, a Kossuth Lajos téren
Idén két magyar film is versenyben van a Nemzetközi Emmy-díjért: a Berni követ a játékfilm/sorozat kategóriában, a Kőmajmok háza pedig az ifjúsági film kategóriában - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtökön az MTI-vel
Lezárult a Paks II. beruházás új vezérigazgatójának kiválasztása, a miniszterelnök is jóváhagyta Bán Tamás kinevezését. Benyújtották a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását az Országgyűlésnek. Az EBRD szerint Közép-Európa teljesít a legjobban a stagnáló átalakuló térségben
Valamivel 1 százalék feletti pluszban zártak a vezető amerikai indexek, a kezdeti jó hangulat után további óvatos emelkedés következett. A Dow 50 ponton belül zárt mindenkori csúcsához képest. Csak...
Jóváhagyta az orosz kormány a gázvezetékrendszer megújított fejlesztési tervét, amelybe bekapcsolták a Török Áramlatot is. A vonatkozó utasítás csütörtökön jelent meg a kabinet honlapján.
A cél előtt nem sokkal bukott a kétszeres Tour-győztes, az összetettben vezető Alberto Contador a Giro d'Italia csütörtöki, hatodik szakaszán. Úgy megfájdult a válla, hogy a pódiumon úgy döntött, inkább fel sem húzza magára a neki járó rózsaszín trikót. Videó!
A francia Emmanuelle Bercot "Fel a fejjel" című filmjének díszbemutatójával nyitották meg a cannes-i filmfesztivált. A hollywoodi szuperprodukciók bemutatása helyett idén a minőséget tartották szem előtt a nyitófilm kiválasztásánál a szervezők - mondta az InfoRádiónak Libor Anita, az Index munkatársa.
Újabb dzsihadista csoport csatlakozott az Iszlám Államhoz (IÁ): ezúttal a szaharai régióban tevékeny al-Murabitum fogadott hűséget a rettegett terrorszervezetnek.
Tizenhárom százalékkal, 1041 milliárd forintra nőtt a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjkasszák vagyona az első negyedévben - közölte a szövetség, amely beszámolt arról is, hogy a csütörtöki közgyűlés döntése szerint Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) név alatt folytatja munkáját a szervezet.
A japán intézményi kötvénybefektetők csaknem kétharmada csekély esélyűnek ítéli a Grexitet, vagyis Görögország távozását az euróövezetből az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays csütörtökön ismertetett új felmérésre szerint.
A Munkástanácsok szakszervezeti konföderáció a jövő évi költségvetési törvénytervezetben foglalt több intézkedéssel is egyetért, ugyanakkor úgy véli, hogy az előterjesztésben tükröződő adófilozófia tovább mélyíti a jövedelmi és fogyasztási egyenlőtlenséget a társadalomban.
A legutóbbi kormányülés döntése szerint a troliszerződés opciójából hat szóló és hat csuklós trolibusz árát lehívhatja a főváros az uniós keretből – értesült az Index
Története legnagyobb sikerét aratta a Dnipro labdarúgócsapata azzal, hogy Európa-liga-döntőbe küzdötte magát csütörtök este az olasz Napoli ellen Kijevben, szakadó esőben. Az ukrán védelmet nem tudták mattolni Higuaínék, a szünet után komoly helyzetük is alig akadt. A Dnipro ellenfele a címvédő Sevilla lesz május 27-én Varsóban. A győztes bejut a BL-be.
Várhatóan jövő tavaszra készül el a Nagybörzsönyi erdei vasút meghosszabbítása, a fejlesztéssel húsz kilométer hosszú vonal jön létre - mondta a területet kezelő Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni műsorában.
Magyarországon évente 125 endoszkópos munkahelyen körülbelül 330 000 endoszkópos vizsgálatot végeznek, ezek 15-20 százalékát cukorbetegeken. Az endoszkópos beavatkozások éhgyomorra történnek, az étkezés kimaradása vércukoresést provokálhat.
Dárdai Pál, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, a Hertha BSC vezetőedzője elvégezte a pro licences edzőképzési tanfolyamot, és csütörtökön megkapta az ezt igazoló diplomáját.
Az OTP Bankcsoport 1,913 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el az idei első negyedévben, ami éves összevetésben 67 százalékos csökkenés, és 82 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél - derül ki a bankcsoportnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken hajnalban közzétett, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti jelentéséből.
A világranglista-vezető szerb Novak Djokovic csütörtökön három játszmában legyőzte a brazil Thomaz Belluccit, így bejutott a legjobb nyolc közé a római salakpályás tenisztorna férfi versenyében.
A 2,6 milliárd forint biztosítási adó kompenzálására olyan takarékossági intézkedéseket hozott az Uniqa Biztosító, amelynek eredményeként idén már nyereséges lesz a társaság - mondta Othmar Michl vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón.
Szeged — Vörös Zsuzsanna (38) boldog! A Volán Fehérvár olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázója, aki már öt éve visszavonult az aktív versenyzéstől, újabban édesanyaként áll helyt, február elején megszületett a kisfia, Áron.
Petőfibánya — Hiszem, ha látom! – kételkedik Kelemen József (60) felesége, hogy annyi huzavona után megkaphatják végre a rekordösszegű kártérítést az államtól.