Helybenhagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a romagyilkosságok ügyében korábban – első fokon – kiszabott három tényleges életfogytiglant és a negyedrendű vádlott 13 éves fegyházbüntetését. Ám néhány kisebb súlyú cselekménynél változtatott a minősítésen.
Kecskemét – Felakasztotta magát egy mozgássérült férfi Kecskeméten, röviddel azelőtt, hogy a végrehajtók kilakoltatták volna jogcím nélkül elfoglalt önkormányzati bérlakásából – írta meg a baon.hu.
Lényegében helybenhagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla pénteken a romagyilkosságok ügyében korábban első fokon kiszabott három tényleges életfogytiglant és a negyedrendű vádlott 13 éves fegyházbüntetését, ám néhány kisebb súlyú cselekménynél változtatott a minősítésen
Már csak az a kérdés, meglesz-e a liberálisok nélkül a konzervatív párt többsége a brit alsóházban a következő öt évben. Az eddig kormányzó koalíció ugyanis már megszerezte a helyek többségét, ami jó...
Ez a tíz pont, ez egy vázlat, ami azt hivatott alátámasztani, hogy Orbán Viktornak igaza van,- mondta Veres János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Fiat hosszú idő - a Bravo 2007-es premierje - után először mutat be olyan új személyautót, ami nem az 500-as valamilyen változata, még ha csak a nevében is. Az új négyajtós a márka törökországi...
Három pakisztáni és egy koszovói embercsempészt fogtak el a rendőrök Csongrád megye déli részén - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
"Mi nem a németek pénzén akarunk sikeresek lenni", mert nem szeretünk más pénzén élni - jelentette ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén tartott csütörtöki...
A baltimore-i rendőrség nyomozásának eredményei nem támasztják alá a Freddie Gray afroamerikai őrizetes halála miatt az államügyész által megfogalmazott egyes vádak megalapozottságát - közölte hivatalos forrásokra hivatkozva csütörtökön híroldalán a CNN amerikai hírtelevízió.
A kiábrándító eredménnyel zárult választás után sok lehetősége nem maradt. Miközben csütörtökön az elemzők többsége még őt tartotta legesélyesebbnek a miniszterelnökségre, az exit poll és az első eredmények beérkezése után egyre több munkáspárti politikus jelezte, hogy megingott benne a bizalma. … Folytatás
Egy nemzetközi felmérés szerint a tűzoltók, katonák, tábornokok a leginkább stresszes foglalkozások 2015-ben. - A modernkori ember lelkiállapotának egyik meghatározó eleme, hogy milyen egzisztenciális helyzetben van. A folyamatos aggódás lelki betegségekhez vezethet - mondta a klinikai szakpszichológus a Beol.hu-nak.
„Lehetetlen kijönni ezzel vagy azzal a kollégával, vezetővel vagy csapattárssal” – panaszkodnak sokan, míg a vezetőknek az okozhat nem kevés fejtörést, hogyan serkentsék hatékony munkavégzésre az egymásra fújó kollégákat. A rengeteg érzelmi energiát felemésztő helyzetekre azonban van megoldás: Sofie Geisler nemzetközileg is elismert, megoldásközpontú mediációs technikáját sikeresen alkalmazták…
Budapest - Évekkel ezelőtt sokízületi gyulladással kezelték Pásztor Erzsit (79). Mindenki Janka nénijét gyógyszerrel kezelték, ám emiatt eldeformálódott a teste - írta a Best.
Athén - Szörnyűséges tette után megbotránkoztató kijelentéseket tett az a férfi, aki a görög fővárosban megölte, feldarabolta, majd megfőzte saját kislányát.
Észak-Korea azzal fenyegette meg pénteken déli szomszédját, hogy figyelmeztetés nélkül tüzet nyit hadihajóira a Sárga-tengeren, mert megsértették a két ország közötti elválasztó vonalat
A brit választásokon legtöbb szavazatot a Konzervatív Párt szerezte meg, amit a befektetők pozitívan értékelnek, hiszen a párt piacbarátabb. Ennek fényében a nyugati részvénytőzsdék emelkednek,...
A péntek reggeli számítások szerint a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt valószínűleg megszerezte az önálló kormányalakításhoz elégséges abszolút többséget a brit parlamenti választásokon.
Tony Abbott ausztrál miniszterelnök egy közeli tanácsadója egy pénteken megjelent újságcikkben kijelentette: a globális felmelegedést az ENSZ találta ki, hogy megteremthessen egy új, tekintélyelvű világrendet.
Madrid – Tovább bonyolódik a spanyolországi futballsztrájk. A spanyol játékos-szakszervezet (AFE) bejelentette, május 16-án, jövő szombaton az első és a másodosztály labdarúgói sztrájkba kezdenek.
Egy friss felmérés szerint 100 egységnyi jövedelem kifizetése Magyarországon 196 egységnyi költséggel jár a munkáltatónak, ezzel a régióban rekorderek vagyunk. Az NGM szerint viszont nem ennyire borús a kép, ha valakinek gyerekei is vannak - itt a minisztérium kommentárja.
Dúlt-fúlt Thomas Müller, a Bayern támadója, akit a 79. percben, 1-0-s Barca-vezetésnél cserélt le Pep Guardiola a szerdai BL-elődöntő-odavágón, ahol végül 3-0-s győzelmet arattak a katalánok a Nou Campban. Szóváltás is történt az edző és játékos között.
Örülnek a piacok Cameronnak, nincs több bizonytalanság. Tegnap még úgy tűnt, hogy patthelyzet lesz, de a közvélemény kutatások alaposan megtévesztették a piacokat. Amerika is gyógyul, Kína is magához tért, a forint erősödik, a Mol pedig erős negyedévet hozott, nem véletlenül emelkedik hetek óta. Csak az olaj esik, annak viszont már ideje is volt, túl sokat ment.
Kinek van pénze lazacot és tengeri halat enni minden héten, hogy elegendő A-vitamin jusson a szervezetébe? Nem rágcsálhatunk állandóan mandulát sem, mert sokba kerül. De a vitaminhiányra nem magyarázat a vékonyabb pénztárca. Meg is mutatjuk, hogy miért: összeszedtük az olcsó és mégis gazdag természetes vitamin- és ásványianyag-forrásokat.