A tökéletes nyaralás mindenkinek mást jelent. Te vajon hol tudsz igazán pihenni? Töltsd ki tesztünket, s kiderül, milyen üdülést érdemes tervezned nyárra!
Az igazságszolgáltatás egyszerre legyen gyors, pontos és méltányos, ez a három követelmény erősíti, nem gyengíti egymást - mondta az igazságügyi miniszter pénteken Miskolcon, hozzátéve: olyan polgári perrendtartást szeretnének alkotni, amely ennek teremti meg a feltételeit.
Az M1, a TV2 és az ATV esti híradóiban a pártok közül az MSZP szerepelt a legtöbbet, míg a HírTV, az RTL Klub és a Duna Televízió hírműsoraiban a Fidesz.
Létrejött és működik a magyar modell, amely egyszerre jelent fegyelmezett költségvetési politikát, gazdasági növekedést és bővülő foglalkoztatást - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Joint Venture Szövetség és külföldi kamarák üzleti fórumán, Budapesten.
Tiszaörs — Először összerakta, aztán szétszedte – na nem mintha jobb dolga nem lett volna, csak épp nem fért ki a műhelyajtón a fából készült traktor, Puskás István (52) legújabb alkotása.
Az Európai Bizottság a sertéshús-magántárolási támogatási kérelmek beadását a május 2-8. közötti időszakra felfüggesztette, és az intézkedés május 8-án lezárul.
Az Európai Unió euróövezeten kívüli hét tagállamából négyben a lakosság többsége pártolja a közös valuta bevezetését, de a támogatók aránya enyhén csökkent és nagy szóródást mutat az egyes országok között - mutatja az unió Eurobarometer programja keretében végzett közvélemény kutatás.
Magyar paleontológusok először vesznek részt a globális őslénytani adatelemzésben, amelynek új eredményeiről két cikk jelent meg a Paleobiology rangos nemzetközi folyóiratban.
Egy új kormánytervezet eltörölné a reklámadó jelenlegi sávjait, és egységesen egy kulcsot vezetne be százmilliós reklámbevétel fölött. Kik lesznek a módosítás nagy nyertesei és vesztesei? Történt-e érdemleges változás az előző tervezethez képest, vagy a kormány csak a kritikus pontokon változtat, hogy elkerülje az uniós szankciókat?
A kétnapos tanulmányút során az üzletemberek látogatást tesznek budapesti és vidéki német leányvállalatoknál is és megismerkednek az egyetemek és vállalatok közötti együttműködés által kínált lehetőségekkel.
Gratulált David Cameron brit kormányfőnek újraválasztásához Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, egyúttal azt világossá tette erről szóló pénteki közleményében: számít arra, hogy a brit kormány az uniós tagság mellett áll majd ki
A brit választásokon legtöbb szavazatot a Konzervatív Párt szerezte meg, amit a befektetők pozitívan értékelnek, hiszen a párt piacbarátabb, mint vetélytársai. Ennek fényében a nyugati...
Az M1, a TV2 és az ATV esti híradóiban a pártok közül az MSZP szerepelt a legtöbbet az év első három hónapjában, míg a HírTV, az RTL Klub és a Duna Televízió hírműsoraiban a Fidesz.
Előzetes normakontrollt kért Áder János államfő az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosításról az Alkotmánybíróságtól - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal
Az amerikai jegybankelnök egy konferencián veszélyesen magas részvénypiaci árazási szintekről beszélt, ami a tőzsdéken is kisebb aggodalmat generált. Cikkünkben megnéztük, hogy a piaci mutatók...
Az ukrán nép nélkül nem lehetett volna megnyerni a második világháborút, ezért senkinek sincs joga kisajátítani a nácizmus fölött aratott győzelmet, ráadásul nagyhatalmi törekvéseire magyarázatként felhasználni azt - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök pénteken az ukrán parlament emlékülésén, Oroszország jelenlegi Ukrajna-politikájára utalva.
Két hónap után térhet vissza combsérüléséből Paul Pogba, a Juventus sztárja a hétvégi, Cagliari elleni bajnokin. A Real Madrid elleni BL-visszavágón már a kezdőbe nevezné a középpályást Max Allegri mester.
A hétszázalékos növekedést a teljes üzemanyag és kenőanyagskála termékeinél érte el, így a társaság eladásai 113 ezer tonnáról 121 ezer tonnára emelkedtek a korábbi év első három hónapos időszakához képest.
Az államfő álláspontja szerint az állami földvagyonról szóló törvénymódosítás egyes rendelkezései és elfogadásának módja nincsenek összhangban az Alaptörvénnyel, ezért Áder János előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól - hozta nyilvánosságra honlapján a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken.
Lemondott a legnagyobb brit ellenzéki párt, a Munkáspárt, valamint a konzervatívokkal eddig koalícióban kormányzó Liberális Demokraták és a legnagyobb EU-ellenes brit politikai erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetője, mivel mindhárom párt a vártnál sokkal rosszabb eredményt ért el a Konzervatív Párt által abszolút többséggel megnyert előző napi parlamenti választásokon.
Többségi konzervatív kormány megalakításának szándékát jelentette be péntek délután David Cameron brit miniszterelnök, miután felkereste II. Erzsébet királynőt a londoni Buckingham-palotában, hogy formálisan átvegye a kormányalakítási megbízást az uralkodótól.
A KSH fogyasztói árakról kiadott friss jelentése szerint 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak egy év alatt. Ha a számok mögé nézünk, meglátjuk: mi lett olcsóbb és mi lett drágább.