Magyarország - Egy fecske sem csinál majd nyarat öt év múlva - a Magyar Madártani Egyesület kutatása alapján ugyanis 2020-ra akár teljesen eltűnhetnek Magyarországról a fecskék - írta az Index.
Még idén elmozdíthatják pozícióikból a Simicska Lajoshoz köthető állami vezetőket -értesült a Figyelő. Vida Ildikóról, a NAV elnökéről ugyanakkor úgy tudják, "beleáll a csatába", és nem adja be...
A jövő héten benyújtja a kormány azt a törvényjavaslatot, amely a bankadó csökkentését hozza. Ennek mértéke se több, se kevesebb nem lesz, mint ami az EBRD-megállapodásban szerepel - jelentette be...
Három tonna jelöletlen paradicsomot semmisítettek meg a pénzügyőrök: az értékesítésre szánt termékre az M1-es autópályán egy magyar rendszámú teherutóban bukkantak - tudatta a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
Átmentek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) terméktesztjén az étkezési sók, csak kisebb jelölési hibákat találtak a szakemberek a termékek felénél - derül ki a hivatal csütörtöki közleményéből.
Csütörtök délelőtt már 307 felett is járt az euróárfolyamunk, ahonnan már nincs messze a 200 napos mozgóátlag sem, ami 308,6-nál húzódik. Nagy a nyugtalanság a piacokon, amit elsősorban a brit...
Az amerikai védelmi minisztérium már ezen a héten meg akarja kezdeni mérsékelt szíriai felkelők katonai kiképzését - számolt be szerdán a CNN amerikai hírtelevízió.
És így csalt ki egy 62 éves kiskunhalasi nőtől másfél millió forintot egy 46 éves férfi. Egy társkereső oldalon ismerkedtek meg, a férfi összesen 15-ször kunyerált ki pénzt. Úgy bukott le, hogy a fia halálhírét másoknak másként mesélte el. A … Folytatás
Miközben a válság után az európai bankok tőkehelyzete nagymértékben javult, a bankrendszer tőkevonzó képessége nem állt helyre, ez pedig komoly aggályokra adhat okot: a jelenlegi nyereségszintek mellett nem lehet fenntartani a mostani banküzemet, amely ráadásul egyre keményebb szabályozói nyomás alatt működik.
A 35 éves Gárer János telefonnal vett fel egy videót, amin bejelentette: megöli magát egy igazságtalannak érzett börtönbüntetés miatt. Feleségének azt mondta, csak később nézze meg, aztán tegye fel a netre. Megrázó felvétel.
Jonathan Holt (25), a louisianai Chalmette középiskola egyik tanára a teljes diáktestületet mozgósítva kérte meg barátnője és egyben kolléganője, Iris (25) kezét – írja a buzzfeed.com.
Csütörtök délelőtt már 307 felett is járt az euróárfolyamunk, ahonnan már nincs messze a 200 napos mozgóátlag sem, ami 308,6-nál húzódik. Nagy a nyugtalanság a piacokon, amit elsősorban a brit...
Magyarország - Szívbetegségben és rákban hal meg a magyarok háromnegyede - derítette ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a Magyar Nemzet.
Évi 90 milliárd forinttal rontja a magyar bankok jövedelmezőségét az elszámolásban érintett hitelek kamatmarzsának szűkülése, ebből 60-83 milliárd forintot azonban visszahozhat a bankadó csökkentése...
A magyar autósok által külföldön elkövetett közlekedési szabálysértések - többek között gyorshajtás, ittas vezetés - miatt kiszabott bírságot három országban is behajthatják a jövőben - közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI megkeresésére.
Budapest – Akár ötéves letöltendő börtönbüntetés is kiszabható azokra a drogosokra, akiket kábítószer birtoklása, fogyasztása vagy kereskedelme miatt vonnak felelősségre.
Az Equilor Befektetési Zrt. néhány nap különbséggel a magyar tőkepiac, valamint a Budapesti Értéktőzsde újraalakításával egy időben, negyed évszázada kezdte meg működését. A mára régiós szinten is elismert független befektetési szolgáltató a tavalyi évet több mint 3,5 milliárd forintos árbevétellel zárta, és a következő években további növekedést tervez.
A nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes szerint a médiának a katalizátor szerepére kell vállalkoznia a Magyarországon élő nemzetiségek megismerésében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-budapesti Adóigazgatósága újra jelnyelvi tolmácsok bevonásával segíti a hallássérült adózók személyijövedelemadó-bevallási kötelezettségének teljesítését.
A Save the Children szervezet minden évben publikál ilyen felmérést anyák napja környékén. A városban élő nők és gyerekek egyharmada nyomortelepeken lakik– jött ki a Save the Children szervezet felméréséből, amelyben 179 országban vizsgálták az anyák jólétét: életkörülményeiket, oktatási, gazdasági, egészségügyi helyzetüket. Így segíthetsz a nepáli földrengés károsultjain – kattints!…
Magyarországon a munkát terhelő adók és járulékok nagyon magasak, régiós összehasonlításban messze nálunk a legrosszabb a helyzet. Igaz ugyan, hogy a személyi jövedelem adó nem kiugróan magas, és az is, hogy vannak országok, ahol magasabb a munkáltatói bérjárulék, mint nálunk, de ha mindent összeadunk, akkor kiderül, hogy a fizetésünk felét elviszi az állam. Ez példátlan a régióban.
A Barátok közt volt Szabolcsa, az X-Faktorban is feltűnt Bozsek Márk Hajdú Péter jobbkezének, Végvári Tibornak volt szerelmével él együtt. A szerkesztő csak most szólalt meg a hónapok óta tartó kapcsolatról - méghozzá elég csípős hangnemben.
Nehéz megjósolni a mai brit parlamenti választás kimenetelét, a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján a konzervatív tory-k és a Munkáspárt fej-fej mellett áll. A múltban a tőzsdék mindig hevesen...