2015. május 7. csütörtök

máj. 7
12:46
Eltörölné a dohányboltok kötelező elsötétítését a DK (hirado.hu)
A párt szerint a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. "minden ellenkező állítással szemben" előírja a szervezeti szabályzatában a dohányboltok kötelező elsötétítését.
máj. 7
12:48
Nem a vasárnapi zárva tartás fáj igazán a Sparnak (Privátbankár)
A Spar Magyarország 4,5 százalékkal tudta növelni árbevételét 2014-ben, idén a tavalyihoz hasonló eredményre számítanak - akkor a veszteség meghaladta a 11 milliárd forintot. A vasárnapi zárva tartás az eddigi adatok alapján nem fáj a cégnek, más intézkedések miatt viszont komolyan megvágták a beruházási büdzsét, így például online vásárlást sem tudnak indítani idén.
máj. 7
12:48
Nem mozdul Dárdai csapata a világranglistán (Sport365)
A magyar válogatott továbbra is a 43. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján.
máj. 7
12:48
Mitől drágult meg ennyire a kgfb? (hirado.hu)
Egy alkuszcég adatai szerint negyedével emelkedtek a tarifák az év elején, a Mabisz szerint ez túlzás.
máj. 7
12:50
Hollandiából érkezik a Manchester United első nyári szerzeménye (Sport365)
A PSV Eindhoven és a Manchester United már mindenben megállapodott a 21 éves válogatott játékossal kapcsolatban.
máj. 7
12:51
Majmot és boát is loptak már a budapesti állatkertből (BorsOnline)
Egy gekkót loptak el a minap a Kecskemé­ti Vadaskertből. Az állatkerti lopás nem újdonság, boát és majmot is csempésztek már ki a tolvajok…
máj. 7
12:51
Nő helyett lóval tért haza a részeg férfi (Blikk)
Beijing – Másnapos, jelmezes kínai férfi bandukolt haza az előző görbe este folyamán elszöktetett lóval. Mr Wang egy kiöltözős partiról meglehetősen részegen, lóháton lépett meg, de másnap hazavezette új barátját – írja a dailymail.co.uk.
máj. 7
12:51
Épül az első, teljesen robotokkal termelő gyár Kínában (Blikk)
máj. 7
12:51
Kétharmad ellenzi a vasárnapi zárva tartást (444.hu)
"Mik vagyunk mi, kommunisták, hogy az emberek akarata ellenében kormányozzunk?" – Orbán Viktor.
máj. 7
12:53
Biztos, hogy olyan erős az autód, mint aminek mondják? (Blikk)
Egy professzionális teljesítménymérő MAHA LPS3000-es padot tettünk próbára, melyhez tesztjárművünk egy papíron 272 lóerő Audi A6 3.0 TDI quattro volt.
máj. 7
12:53
Elegük lett a szegedi klinika dolgozóinak a sok ügyeletből, leállhatnak a műtétek (444.hu)
Erre bezzeg nincs pénz.
máj. 7
12:55
Öngyilkos lett a többszörösen kitüntetett ozorai polgárőr, mert nem akart börtönbe menni (444.hu)
Videóüzenetet hagyott hátra, amit a felesége kirakott a Youtube-ra.
máj. 7
12:57
Négyen a falhoz nyomták, majd feljelentették a Blaha Lujza téri bliccelőt (444.hu)
Ahelyett, hogy jegye felmutatásával megszüntette volna az intézkedés okát!
máj. 7
12:59
Meg vannak számlálva a Fidesz napjai (444.hu)
Az MSZP ugyanis megtalálta az eszközt, amivel megdönti Orbán Viktort. Postaláda-bélelő ingyenes újságot indítanak. Az Indexnek Gőgös Zoltán adott rövid tartalmi összefoglalót: „Egy nem hosszú, négy A4-es oldalból álló kiadványt tervezünk, amelyben az MSZP terveit, megoldási javaslatait, a szocialista politikusainkat fogjuk bemutatni”. … Folytatás
máj. 7
13:00
Egy évet kihagy a kétszeres olimpiai bajnok síző (Infostart)
Egy évig nem versenyez Tina Maze, a szlovének kétszeres olimpiai bajnok alpesi sízője.
máj. 7
13:00
Vérfagyasztó! Szétloccsant a koponyája a focistának – videó! (Blikk)
Burzacó – Vérfagyasztó pillanatok szemtanúi voltak az argentin negyedosztályú futballbajnokságban múlt vasárnap a San Martín de Burzacó–Juventud Unida mérkőzés nézői. A hazaiak egyik ásza, Emanuel Ortega egy szabálytalanságot követően fejjel a pálya mellett húzódó betonfalnak zuhant, több helyen is eltört a koponyája.
máj. 7
13:00
Kidőlt a villanyoszlop is: így pusztított a vihar - Fotók! (Alternatív Energia)
máj. 7
13:00
Előzetesbe helyeztek egy kábítószer-kereskedőt (hirado.hu)
A férfi a múlt héten bukott le egy közúti ellenőrzés során Nyírbátorban.
máj. 7
13:06
5. TeSzedd! - Vedd fel a kesztyűt! (Privátbankár)
Idén május 15. és 17. között - immár ötödik alkalommal – rendezik meg a TeSzedd!-et, Magyarország legnagyobb önkéntes szemétgyűjtő akcióját. (x)
máj. 7
13:06
Növekedés lesz, de továbbra sincsen áttörés a gazdaságban (ProfitLine)
A Policy Agenda Gazdasági Fejlődés Indexe (GFI) javulást mutat az előző negyedévhez képest. Ez a folyamat lényegében megegyezik az elmúlt év általános tendenciáival, azonban a növekedési kilátások változatlanul bizonytalanok. Belyó Pált, a cég vezetőjét kérdeztük a részletekről.
máj. 7
13:08
Komoly pénzt kapott egy autóipari multi (Privátbankár)
Mintegy 1,8 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően bővült az autóipari beszállító Bourns Kft. gyártócsarnoka.
máj. 7
13:09
Országos versenyen bizonyítottak a bűnügyisek (Blikk)
Békéscsaba - Soha nem voltak még ilyen jó formában a budapesti helyszínelők, akik az országos versenyen ezüstérmesek lettek
máj. 7
13:09
Francia bíróság elfogadta a Sarkozyt kompromittáló telefonlehallgatásokat (Blikk)
máj. 7
13:09
Több mint 2 ezer orosz elítélt szabadult (Metropol)
Eddig több mint 2 ezer elítélt szabadult a második világháború európai hadszínterén aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából hirdetett elnöki amnesztiával Oroszországban.
máj. 7
13:09
Ez az infografika kicsit sem fog tetszeni a kormánynak (Pénzcentrum)
Itt a magyarok hivatalos véleménye a vasárnapi boltzárról....
máj. 7
13:09
Európa Liga: Ki állhat a Sevilla-Napoli döntő útjába? (Agroinform)
Könnyed hazai győzelmek születhetnek az Európa Liga elődöntőinek odavágóin.
máj. 7
13:10
Így falják fel lassacskán a fapados légitársaságok a nagyokat (Privátbankár)
Egyaránt jól zárták az áprilist a fapadosok és a hagyományos légitársaságok is, azonban a nagyok egyre kevésbé tudják felvenni az árversenyt.
máj. 7
13:11
Tornádó és tigrisek is fenyegették Oklahomát (Blikk)
Hatalmas tornádó csapott le szerdán Oklahomában, mintegy 20 forgószél sújtotta a területet - írja dailymail.co.uk. A tornádó általi fenyegetés mellett a lakókat a közeli Safariból elszabaduló állatok is veszélyeztették, akik ijedtükben kóboroltak el az elkerített területről.
máj. 7
13:11
Négy rosszul viselkedő kínai turista került szégyenlistára (Blikk)
máj. 7
13:18
Ostoros kalács kakaósan (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 60 dkg finomliszt 1 csipet só 3,5 dl tej 5 dkg élesztő 6 dkg cukor 3 db tojásfehérje 3 evőkanál napraforgóolaj 5 dkg olvasztott margarin A kakaós töltelékhez: 25 dkg margarin 3 csomag vaníliás cukor 20 dkg porcukor 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
máj. 7
13:18
Budapestre érkezett a walesi hercegi pár - 25 éve történt (Infostart)
1990. május 7. hétfő: A hét vezető gazdasági hatalom képviselői úgy döntöttek, hogy 50 százalékkal, azaz 60 milliárd dollárral megemelik a Nemzetközi Valutalap kölcsönzést szolgáló forrásait. Meg kell őrizni Magyarország villamosenergia-ellátásának jelenlegi zavartalanság, megbízható színvonalát, és ennek érdekében a Magyar Villamosművek Trösztnek fel kell számolnia az energetikai fronton az…
máj. 7
13:18
Milyen lehetett a fiatal Jézus arca? (Infostart)
Rendőrségi szakértők rekonstruálták, hogy milyen lehetett a fiatal Jézus arca az ismét bemutatott világhírű torinói lepel alapján.
máj. 7
13:18
Dárdai csapata maradt a 43. helyen (Blikk)
Zürich – A Dárdai Pál (39) szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott továbbra is a 43. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján.
máj. 7
13:18
Vizoviczki megint előzetesben van (Alternatív Energia)
A vállalkozó prostitúciós szolgáltatást nyújtó cégek révén vált ismertté a budapesti éjszakában.
máj. 7
13:18
Facebook, Twitter, magánlevelezés munkaidőben: mit lehet, és mit nem? (Adózóna)
Megtiltható-e, hogy a munkavállaló munkaidőben magáncélú levelezéseket folytasson? Kifogásolható-e, ha a dolgozó munkaidőben lájkolja barátai fotóit, de egyébként a munkaköri feladatait határidőben és megfelelően ellátja? Mit tehet a munkáltató, ha az igazoltan beteg dolgozó keresőképtelensége alatt a családi nyaralásról tölti fel a fényképeket?
máj. 7
13:18
Hamilton önmagát tekinti legfőbb ellenségének (F1világ)
Önmagát tartja legnagyobb ellenségének a Mercedes világbajnoki címvédője, Lewis Hamilton. Tovább »
máj. 7
13:18
Hamarosan elindul az első, teljesen robotokkal termelő gyár Kínában (hirado.hu)
A cél a munkaerőhiány enyhítése és a költségek csökkentése.
máj. 7
13:20
Húsvéti mogyorótorta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 7 tojás 7 evőkanál cukor 4 evőkanál liszt 2 evőkanál kakaópor 2 evőkanál darált mogyoró 1 teáskanál sütőpor A töltelékhez: 25 dkg vaj 20 dkg porcukor 3 dkg kakaópor 20 dkg Nutella A díszítéshez: 1 csomag színes mogyorós, csokis drazsé
máj. 7
13:20
Magyar gyártók és termelők élelmiszereit népszerűsíti az Agrárkincseink újabb akciója (hirado.hu)
70 magyar termelő és gyártó mintegy 150 termékét mutatják be az Auchan áruházaiban.
máj. 7
13:22
Bundás csirkés-sajtos-gombás nyárs (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 csirkemell kifilézve 30 dkg sajt (amit lehet rántani) 50 dkg gomba só A bndázáshoz: liszt tojás zsemlemorzsa olaj a sütéshez
máj. 7
13:22
Megújul a távhőszolgáltatás Debrecenben (hirado.hu)
Az Ispotály utcai lakótelep 18 társasházának 734 lakásában lesz korszerűbb a fűtés. Ez a városi hálózat "utolsó gyenge láncszeme".
máj. 7
13:24
Túlugrotta a várakozásokat egy pénzügyi csoport (Privátbankár)
Jelentősen túlteljesítette az előzetes elemzői várakozásokat a holland ING csoport, jól sikerült az első negyedéves gyorsjelentés.
máj. 7
13:24
Már Csehországban csapatnak Putyin Éjjeli farkasai (444.hu)
Nyomulnak Berlin felé, mint annak idején a Vörös Hadsereg.
máj. 7
13:24
1,8 milliárd forintos fejlesztést adtak át az ajkai Bourns autóipari vállalatnál (hirado.hu)
A 2013-ban indult fejlesztés eredményeként 50 új munkahely jön létre.
máj. 7
13:26
Megint baja van Brüsszelnek egy magyar szabályozással (Privátbankár)
Az Európai Bíróság főtanácsnokának indítványa szerint ellentétes az uniós joggal az a szankciórendszer, amit a sok készpénzt be nem vallókkal szemben alkalmazunk.
máj. 7
13:26
A nap MTI-címe: “Szőcs Géza: a magyar pavilon tetszik a látogatóknak” (444.hu)
Legalább nekik tetszik.
máj. 7
13:26
Több mint 30 millió eurós beruházással bővíti szolgáltatásait az Invitel (hirado.hu)
A vállalat még ez évben további, mintegy 120 ezer háztartás számára teszi elérhetővé a nagysebességű internetet, valamint az interaktív televízió-szolgáltatásokat.
máj. 7
13:27
Ilyen adócsökkentésekről döntött a kormány (Infostart)
A megszabott határidőknek megfelelően készül a jövő évi költségvetés tervezete - mondta el az InfoRádiónak a nemzetgazdasági miniszter.
máj. 7
13:27
Csalással jutottak a Super Bowlhoz? (Blikk)
New York – Botrány árnyékolja be a New England Patriots 2014-es sikerét.
máj. 7
13:27
Albínó vakond túrja Nagyék kertjét (Blikk)

Keresés