Rekord árbevétel, 190 milliós előfizetői szám, megemelt várakozások, csupa jó hírrel szolgált ma reggel a Telenor. Szépen hízik a cég Soha nem volt még olyan magas a Telenor csoport negyedéves...
Reggel érdemi gyengüléssel indult a forint napja, 306 felett is jártak az euró jegyzések a bankközi piacon. Délre kissé javult a hangulat, ami a forintot is erősíteni tudta.Esik tovább 2015.05.06...
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) júliusban és augusztusban dolgozza fel a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációra beérkező válaszokat, és továbbítja a kormánynak - közölte a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A KSH adatai alapján 2015 márciusában a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 6,5, naptárhatástól megtisztítva 5,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Az érettségik harmadik napján a történelem írásbeliket tartják. A köznevelési államtitkárság tájékoztatása szerint középszinten 1 254 helyszínen 74 626 vizsgázó, emelt szinten 113 helyszínen 6 372 diák tesz érettségit ma.
Staller Ilona rettegésben éli mindennapjait, ugyanis egy pszichopata őrült zakaltja telefonon. A nagy fekete kutyát még a fotózásaira is magával viszi.
Jól sikerült első negyedévről számolt be a BMW a szerda reggel közzétett gyorsjelentésében. A társaság bevétel és működési eredmény soron is kellemes meglepetést okozott, és a BMW illetve MINI márka...
Recep Tayyip Erdogan török államfő visszautasította orosz kollégája, Vlagyimir Putyin meghívását a hitleri Németország fölött aratott győzelem 70. évfordulójának moszkvai ünnepségeire.
Kelly Cragg nagy rajongója a brit királyi családnak, csak azt sajnálja, hogy nem fogadott. A warringtoni anyuka ugyanis huszonnégy órával azelőtt, hogy bejelentették, mi lesz Vilmos herceg és Katalin hercegné kislányának neve, a saját Facebook-oldalán megjósolta: Charlotte Elizabeth Dianának hívják majd.
Annak érdekében, hogy a devizaalapú autóhiteleket minél hamarabb forintosítsák, az MNB hajlandó a szükséges devizamennyiséget a pénzügyi szolgáltatók rendelkezésére bocsátani - értesült az mno.hu. ...
Mentőautó és tehergépkocsi ütközött össze szerda reggel a 1101-es számú úton, az M1-es autópálya herceghalmi lehajtója közelében. Az alsóbbrendű utat Zsámbék és Herceghalom között lezárták - közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
A bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció kapcsán Kovács Zoltán kormányszóvivő elmondta: nagyjából egy hónap alatt postázzák ki a több mint nyolcmillió nyomtatványt. Július elsejéig várják, hogy azokat kitöltve.
Nem valószínű, hogy az év vége előtt feloldják az Oroszország elleni uniós embargót - erről a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélt az M1 aktuális csatorna hírfolyamában szerda reggel.
Továbbra sincs megállapodás az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezet (ÉÖDSZ) és a munkáltató között az idei bérekről. Az érdekvédők a Munkástanácsokkal karöltve tüntetést tartanak szombaton.
Állítólag ausztriai kitérővel kellett kimenekíteni Bencsics Tamást és bírókollégáit a Répcevis–Csapod meccsről, amelyet a Győr-Moson-Sopron megyei III. osztályban rendeztek.
Lenyúlt térfigyelő kamera, lopott fűnyíró és mirelit pizza... Csupán pár dolog, amiket eltulajdonítottak a lúzer tolvajok - persze le is buktak. Összeállításunk következik.
Rekord árbevétel, 190 milliós előfizetői szám, megemelt várakozások, csupa jó hírrel szolgált ma reggel a Telenor. Szépen hízik a cég Soha nem volt még olyan magas a Telenor csoport negyedéves...
Jól sikerült első negyedévről számolt be a BMW a szerda reggel közzétett gyorsjelentésében. A társaság bevétel és működési eredmény soron is kellemes meglepetést okozott, és a BMW illetve MINI márka...
A KSH adatai alapján 2015 márciusában a kiskereskedelmi forgalom volumene naptárhatástól megtisztítva 5,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Mindez jócskán elmaradt a februárban mért 6,4%-os bővüléstől, ilyen alacsony növekedési ütemre november óta nem volt példa. Elemzők 6,2 százalékot vártak.
Az előzetes adatok szerint márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Egy hónappal korábban még 6,4%-on állt az éves index, így adódik a kérdés:...
Egy felmérés szerint: a gazdasági válság ellenére, a menyasszonyok elszántabbak az esküvői költségvetés tekintetében, mint valaha. Mindössze 22%-uk mondja azt, hogy hajlandó lenne olcsóbb esküvőt szervezni, ha azt a gazdasági klíma úgy kívánná.
A tegnapi pesszimista hangulat után ma az európai részvényindexek kis mértékben tudnak csak emelkedni, a befektetők a görög adósságrendezés kérdése miatt aggódhatnak. A BUX-index emelkedik, ami...
Rendkívül bizonytalan a környezet, ami magában foglalja több lényeges devizaárfolyam nagyfokú ingadozását is - kezdte a Richter meglehetősen erős, első negyedéves eredményeinek értékelését a társaság...
A Nyugat-római birodalomról, a reformációról, a török hódításról, az osztrák-magyar kiegyezésről kaptak kérdéseket többek között a diákok a középszintű történelem érettségi első, rövid feladatokból álló részében az eduline információi szerint. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása alapján mindenhol rendben megkezdődtek a vizsgák.
Tovább nőtt Nepálban az április 25-i földrengés halálos áldozatainak száma, a legfrissebb adatok szerint 7652-en veszették életüket, míg a sérültek száma 16 ezer 390-re emelkedett - közölte a helyi belügyminisztérium szerdán.
Márciusban 6,5 százalékkal, az első negyedévben 7,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a KSH.
A túlmunka és a túlórák kérdése is napirendre került azon a mintegy három órán át tartó egészségügyi ágazati egyeztetésen, amelyet Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár hívott össze kedd...
Az idei év első négy hónapjában legkevesebb 265-en haltak meg agyhártyagyulladásban Nigerben, ahol hiánycikk a járvány terjedését megakadályozó vakcina.