A tudomány versenyében a legfőbb erő az alkotó tudós elkötelezettsége, kíváncsisága, tudni akarása - hangsúlyozta Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia 186. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén.
Magyarország - Ha hibázunk, már hiába futunk a pénzünk után, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem térít vissza pénzt, ha hibásan töltjük ki az adóbevallásunk.
A sokévi átlagnál melegebb átlaghőmérséklet ellenére kiemelkedően jó negyedévet zárt az ENEFI Nyrt. A vállalat 8,1 millió eurós árbevétel mellett 4,4 millió euró adózott eredményt ért el, a társaság egy részvényre jutó saját tőkéje 290 forintra emelkedett. Soós Csaba kommentárja.
A gyanú szerint félmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést annak a vagyonőri és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégláncolatnak az irányítói, segítői, akikre a napokban csaptak le a...
Börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly ősszel az óránkénti 320 kilométeres sebességnél is gyorsabban száguldott egy Lamborghinivel az M7-es autópályán, majd balesetet szenvedett, és a vele utazó barátja súlyosan megsérült. Erről Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség főügyésze tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
Áprilisban összesen 6 752 új személygépkocsit és 1 332 kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba. Személyautóknál ez a szám a tavaly áprilisi adatokhoz képest 21 százalékkal magasabb, kishaszongépjárműveknél pedig 7 százalékos növekedés történt.
Áprilisban is növekedett az euróövezeti feldolgozóipar, elsősorban az új exportmegrendelések megugrásának köszönhetően - derült ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet felmérésének hétfőn nyilvánosságra hozott adataiból.
Michelisz Norbert a hétvégén a Hungaroringen 35 ezer néző előtt elsőként futott be a második futamon a célba. Az ünnepelt bajnok szerdán délelőtt 11-re eljön a Blikk szerkesztőségébe, hogy olvasóink kérdéseire válaszolhasson.
Ötvenhét külföldi halt meg a kilenc nappal ezelőtti, pusztító erejű nepáli földrengésben, 52 megsérült, 109-et pedig eltűntként tartanak nyilván - közölték hétfőn a hatóságok. A serpák közölték a nepáli hegymászószövetséggel, hogy nem hajlandók helyreállítani a Mount Everestre vezető utat, amelyet tönkretett a földrengés kiváltotta lavina.
Las Vegas - Saját bevallása szerint legszívesebben lemondta volna az évszázad bokszmeccsét Manny Pacquiao (36). A Fülöp-szigeteki ökölvívó a 400 millió dollárt (108 milliárd forintot) termelő csúcsmeccs előtt edzeni sem tudott.
A Porsche Boxster Spyder piacra dobása már önmagában is polgárpukkasztó dolog a Porsche részéről - a márka középmotoros, nyitott modellsorozatának csúcsmodellje annyira kívánatos darab, mint kevés másik négykerekű: nem elég, hogy piszok jól néz ki, de stílusos, bivalyerős, remekül vezethető, ráadásul a kézi váltó révén vezetési élményben is páratlan.
Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn az MTA 186. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, az Arany János-életműdíjat és az Akadémiai Újságírói Díjat.
Az atv.hu-hoz eljuttatott dokumentumban leírtak alapján, a Fejér Megyei Ügyészség a nemzeti szocialista rendszer bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt ismeretlen személy ellen büntetőeljárást indított.
A nők túlterheltségük miatt szélmalomharcot vívnak a mindennapjaikban. Helyt kell állniuk a munka frontján, a családban, amelyet egyben és jól kell tartani, az otthonunkban, amelyet meleg és tiszta fészekké kell varázsolnunk - írja a Metropol.
Hozzávalók: 1 kg pulykacombfilé 1 szál gyulai kolbász 2 nagyobb fej hagyma 3 db sárgarépa 3 gerezd fokhagyma pár szál újhagyma (zöldjével együtt) 3 db paradicsom 2 db paprika 1 dl száraz fehérbor kevés só A körethez: 1 kg újkrumpli 2 szál újhagyma
Végre itt az igazi jó idő amely azonban az allergiásoknak tüsszögést, köhögést, és viszkető, könnyező szemeket is jelenthet. Dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemésze néhány jó tanácsát érdemes megfogadnod.
Huszonegy településen kezdődnek hétfőn programok az európai ifjúsági hét keretében Magyarországon, a rendezvények középpontjában a fiatalok aktív társadalmi és munkaerő-piaci részvétele áll.
Jelentést tett közzé a "Megtörni a hallgatást" nevű izraeli civil szervezet hétfőn a tavaly nyári gázai övezeti "Erős Szikla" fedőnevű hadjárat visszásságairól a harcokban részt vevő katonák tanúvallomásai alapján.
Jogsértően reklámozott egyes orvostechnikai, illetve gyógyászati segédeszközöket, ezért 6,1 millió forintra bírságolta a Jugis 2007 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (Jugis) a versenyhivatal, a cég a készülékeket valótlan gyógyító és egészségre vonatkozó hatásokkal népszerűsítette, valamint hamis diagnosztikai funkciókkal mutatta be termékbemutatóin - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
A nyugat-európai részvényindexek értéke erősödik, ami főleg a kedvező német termelési adatoknak köszönhető. Fókuszban azonban az angol választások és a továbbra is bizonytalan görög helyzet van. A...