Aláírásgyűjtés indult azért, hogy a Szent János Kórház területén, vagy annak közvetlen közelében épüljön fel a kormány által tervezett új fővárosi központi kórház.
Nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet - jelentette ki az Iron Lady. Bepereli a vádaskodó újságírót.
1990. május 26. szombat: Az ország demokratikus átalakulásának mérföldköve és a közeli hónapok egyik legfontosabb feladata lesz a valódi önkormányzatok kiépítése.
Részletes vitát folytat az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága a 2016. évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatról - a testület egyhangúlag döntött erről keddi ülésén.
A schwechati repülőtér védelmét ellátó magáncég hat korábbi alkalmazottját azzal gyanúsítják, hogy embercsempészetben segédkeztek és illegális bevándorlókat juttattak fel a gépekre - olvasható a Kurier című osztrák napilap keddi számában.
A leghatékonyabb motivációs eszközök nem anyagi természetűek, a jó kommunikáció, a kollégákra odafigyelés sokat javíthat a munkahelyi motiváción, írja a Világgazdaság.
Kezdetben Ázsiáról átragadt a jó hangulat Európára, azonban nem sokkal nyitás után adni kezdték a papírokat. A befektetők tovább aggódnak a görög adósságrendezéssel kapcsolatban és elsősorban a...
Én két perc alatt a fentiekig jutottam, de csak mert sajnos nem engedte feltölteni a Pancho Arenát háttérnek. De jó buli, mintha csak péntek délután lenne. LINK
Az április eleji eredeti kiíráshoz képest több ponton, így a benyújtás határidején is módosít az a miniszterelnökségi közlemény, amely a kkv-k infokommunikációs fejlesztését elérni hivatott 2...
Áder János köztársasági elnök szerint a természet szeretete és tisztelete is összeköti egymással azokat, akik a magyar-osztrák-szlovén határtérségben három ország és három nemzeti park találkozási pontján élnek.
Az első dolog, amit észreveszel, ahogy a szobába belépsz, az az áradó energia. A vidám fecsegés és nevetés fertőző. A falon levő tükrök csak erősítik ezt. Aztán észreveszel valami különöset: a szobában levő nők nagy része kopasz. Fotó: Csikós Árpád Ez az esemény, a “Remény és szépség napja” a rákbetegnek és túlélőknek szól, akik a kemoterápia miatt gyakran szenvednek hajuk elvesztésétől.…
A magyar államfő a Magyarország legnyugatibb pontján lévő hármashatár-kőnél Heinz Fischer osztrák és Borut Pahor szlovén köztársasági elnökkel találkozott.
Budapest — Ezt a támadást nem lehetett szó nélkül hagyni! Hosszú Katinka (26), a Vasas világ- és Európa-bajnok úszója határozottan visszautasította azokat a vádakat, amelyeket a Swimming World Magazine nevű szaklapban fogalmaztak meg vele kapcsolatban, azt sugallva, hogy remek eredményei mögött a tiltott teljesítményfokozó szerek fogyasztása állhat.
Bécs - Terrorizmus vádjával nyolc hónap letöltendő és tizenhat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy 14 éves fiút a sankt pölteni tartományi bíróság kedden.
Májusban romlott az üzleti hangulat az egykori NDK területét alkotó német szövetségi tartományokban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérése szerint.