Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Magyarország államadós-osztályzatainak kilátását az eddigi stabilról a Fitch Ratings, egyebek mellett a magyar gazdaság külső mutatóinak markáns javulásával indokolva a lépést.
Esni fog, néhol zuhogni, néhol zivatarkodni. Északkeleten kisüthet a nap és 25-27 fok is lehet, míg a Nyugat-Dunántúlon csak 11-14. Sapka-sál! (met.hu)
A tegnap újabb öt évre úszószövetségi elnöknek választott Gyárfás a Borsnak elmondta, hogy “a vádaskodást honi erők sugallatára fogalmazták meg, így a közgyűlésre időzítés sem lehet véletlen.”
Negyvenmillió gént azonosítottak planktonokban a valaha volt legnagyobb összehasonlító tengerbiológiai vizsgálat során, amelynek eredményeit a Science legújabb számában ismerteti a nemzetközi kutatócsoport.
Három alvállalkozója ügyészségi feljelentést tett a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Arcadom Zrt. ellen csalás miatt, miután bírósági döntéssel sem tudták rákényszeríteni a vállalatot arra, hogy kifizesse őket. A XI. kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya az ügyészség döntése nyomán csalás vétségével elrendelte a nyomozást - írta a Népszabadság.
Az amerikai elnök jogszabályban hatalmazta fel a kongresszust arra, hogy felülvizsgálja, és esetleg vissza is utasítsa az Iránnal kötendő nukleáris szerződést, noha ezt korábban határozottan ellenezte.
Ma kezdődik az újszilvási ágyaspálinka fesztivál, amelyre húszezer látogatót és csaknem negyven főzőcsapatot várnak a szervezők. Díszvendégként idén az Alföldi Tej, valamint a hungarikumok kaptak meghívást a rendezvényre.
Csakis tudományos alapon: napi harminchárom deka súlyfölöslegtől könnyen megszabadulhatunk. Ha tartjuk a jó irányt, ez havi 10 kilót jelent. és aztán nincs megállás.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Magyarország államadós-osztályzatainak kilátását az eddigi stabilról a Fitch Ratings, egyebek mellett a magyar gazdaság külső mutatóinak markáns javulásával indokolva a lépést.
A Dárdai Pál irányította Hertha BSC-nek egygólos vereség is elég ahhoz, hogy megőrizze első osztályú tagságát a német labdarúgó-bajnokság szombati zárófordulójában, a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim otthonában.
Ezúttal Michoacan államban csaptak össze a rendfenntartók és a Jaliszkói Új Generáció nevű drogkartell fegyveresei. A három órás lövöldözésben legkevesebb 43 ember, köztük egy rendőr életét vesztette. Az Új Generáció pár éve alakult, hogy kiszorítsa a környékről a Templos Lovagok kartellt. (BBC)
Ramadit elfoglalta az Iszlám Állam a hétvégén. A városban élő törzsek 10 éve még az USA elleni ádáz felkelésekben jeleskedtek, most viszont Amerikából remélnek segítséget. Irán nekimenne a városnak, de ebből a helyiek nem kérnek. Az iraki pokol nem csillapodik.
Minden évben ezrek zarándokolnak el a haiti fővárostól, Port-au-Prince-től 150 kilométerre délre lévő vízeséshez, ahol először megjelent Erzulie Dantor.
A magyarországi lakóingatlanok majdnem 70 százaléka rendelkezik valamilyen lakásbiztosítással, ugyanakkor a Genertel online biztosító által megkérdezettek 61 százaléka azzal sincsen tisztában, hogy lakásbiztosítása megfelelő védelmet nyújt-e - derül ki a biztosító felméréséből.
Intézetben lakó autisták kerülhetnek az utcára a Zala megyei Boncodföldén, ha nem sikerül hosszú távra megoldani az otthon működtetését. Nincs pénzük, a dolgozók már csak a bérük 60 százalékát kapják, és nem tudják miből fizetni a számlákat. Az államtól kapott támogatás évek óta változatlan. Ott jártunkkor azonban váratlan segítség érkezett: 4 milliós adományt kapnak egy cégtől. További…
Miguel Gomes Arabian Nights című filmjének négylábú főszereplője, a Dixie-t alakító Lucky nyerte el pénteken a legjobb kutyaalakításért járó Palm Dog-díjat (Kutya Pálma-díjat) a 68. cannes-i filmfesztiválon.
Csaknem háromszorosára, 2,8 milliárd forintra nőtt a Magyar Posta csoport konszolidált adózott eredménye 2014-ben az egy évvel korábbi 1,03 milliárd forintról - tájékoztatta a Magyar Posta Zrt. pénteken az MTI-t.
Hamarosan dönt egy kelet-európai gyártóközpont felépítéséről a brit Jaguar Land Rover autóipari csoport, és a listán szerepel Magyarország is - írta a szombati Financial Times.