Bizakodva és kiegyensúlyozott lelki- és egészségi állapotban ünnepli 75. születésnapját a keserves időszakon átment Pécsi Ildikó. A Kossuth-díjas színésznőt telefonon köszöntöttük a nemes nap alkalmából, aki a rá jellemző fekete humorral kommentálta a jókívánságainkat.
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. és a KAF Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. felett is a kancelláriaminiszter gyakorolja majd a felügyeletet.
Újabb rossz adat jött Kínából, ami a gazdaság növekedésének további lassulását vetítheti elő, az ázsiai tőzsdék ennek fényében többnyire esnek reggel, és az olajár sem tudott jelentősen erősödni....
Kiterjeszthetik a fizetős parkolást Budapesten, ezentúl a XIII. és VIII. kerület több részén is fizetniük kell majd az autósoknak, ha a Főpolgármesteri Hivatal és az érintett kerületek javaslatát...
Szinte minden bank a hitelezés bővülésével számol 2016-tól - mondta a Bankszövetség főtitkára. Kovács Levente hozzátette: emellett hamarosan elkészülhet a magáncsődről szóló törvény is.
A Budapesti Corvinus Egyetem teljes vezetése kiáll a hat kar együtt tartása mellett - hangzott el a szerdán kora délután rendezett fórumon. Laphírek szerint elképzelhető, hogy bezárják, majd eladják a budai kampuszt és elköltöztetik az ott működő három kart.
Várhatóan az ukrajnai helyzet, illetve az Európai Unió, Ukrajna és Oroszország egymáshoz való viszonya lesz a központi téma az uniós tagállamok és az EU keleti partnerségi programjában részes országok ma kezdődő, kétnapos rigai csúcstalálkozóján.
A fővárosi hajléktalanrendeletet is módosíthatja jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, a tervezett módosítás szerint a XIV. kerületben nem lesz olyan terület, ahol tilos az életvitelszerű közterületi tartózkodás.
A szakszervezetek már május elején jelezték a kormánynak, hogy az adó- és a költségvetési törvénytervezetek benyújtása után készek tárgyalóasztalhoz ülni.
Összesen mintegy 2,5 milliárd forintból, nagyobbrészt uniós pályázati forrásból fejlesztik a paksi kikötőt - jelentette be a Sygnus Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,43 pontos, 0,46 százalékos csökkenéssel 22 231,29 ponton zárta a tegnapi kereskedést. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Tegnap hozták nyilvánosságra az áprilisi Fed-ülés jegyzőkönyvét, abból pedig az derült ki, hogy a FOMC tagjainak többsége valószínűtlennek, "túl korainak" tartja a kamatemelés júniusi megkezdését, illetve kétli, hogy az addig megjelenő makrogazdasági adatok a szigorítás indokolt voltát támasztanák alá.
Közel felére eső, 83 millió eurós nettó eredményről számolt be az első negyedévre vonatkozóan a Raiffeisen Bank International. Ebből 95 millió eurót (!) a szankciók sújtotta Oroszország hozott. Az...
Újabb 2 millió forintos számla miatt kell magyarázkodnia Gömöri Zsoltnak, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének. A Bors szerint azért fizettek egy, a Kanári-szigeteken élő magyar férfinak - aki állítólag Gömöri Zsolt üzlettársa -, hogy helyismeretével, és tapasztalatával segítse az edzőtáborozó paralimpikonok munkáját.
Ebben a futócipőben konkrétan rekordot is döntöttek bő hatvan évvel ezelőtt. És most elárverezik. Kalapács alá kerül az a futócipő, amelyben Sir Roger Bannister a világtörténelemben először futott 4 perc alatt egy mérföldet (kb 1600 métert) 1954-ben. A londoni Christie's aukciósház május 20-án hirdette meg a cipőt, amely a várakozások szerint 42-70,000 euróért fog elkelni szeptemberben. Sir…
Csütörtök reggel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a Combinós gyilkosként elhíresült A. Áron Gergely elleni büntetőper. Emberölés mellett garázdasággal és testi sértéssel is gyanúsítják.
Windisch László, az MNB alelnöke a Figyelőnek adott interjújában leszögezte: jó üzleti hírnév nélkül a brókerbotrányokban érintett és felelősségre vonható vezetőknek aligha lehet a jövőben bármilyen...
Tegnap Amerikában nap végére adták a részvényeket, a rossz kínai adatra ma pedig az ázsiai tőzsdék is többnyire estek, ezek fényében Európában visszafogott hangulatban indulhat a kereskedés....
"A hajléktalan embereknek így több olyan terület áll majd a rendelkezésükre, ahol életvitelszerűen tartózkodhatnak" - olvasható az előterjesztéshez mellékelt előzetes hatásvizsgálatban.
Magyarország — Ugye mennyire hiányzott? Keddtől újra elindul a Blikk kaparós nyereményjátéka, a Blikk Bumm, rengeteg értékes ajándékért, amelyekkel élményekben gazdag lesz az idei nyár.
Ha Görögország végigviszi a reformokhoz szükséges intézkedéseket, még mintaállam is lehet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa. Rácz Margit hozzátette: az nagy kérdés, hogy lesz-e olyan politikai támogatottsága a kormánynak, hogy ezeket a lépéseket elkezdje.