Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden terjesztette a parlament elé az új közbeszerzési törvényjavaslatot, amely átveszi az új uniós irányelveket, illetve beépíti a szövegbe a hazai közbeszerzési gyakorlat korrekcióit is; a törvényjavaslat megjelent az Országgyűlés honlapján.
Az új okmány tartalmazza majd többek között a tulajdonos nevét, születési helyét és idejét, állampolgárságát, anyja nevét, a birtokos nemét, fényképét, ha 12. életévét betöltötte, aláírását, ujjlenyomatát, valamint azt, meddig érvényes a személyazonosító igazolvány.
Új székházba költözik a Magyar Telekom, a tervek szerint 2018 második félévében; a felszabaduló ingatlanokat eladják, az idén ebből 6 millió euró bevételt vár a cég - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Nem vált be az az elképzelés, hogy a bevándorlás kérdését Brüsszelből szabályozzák, ezért a magyaroknak kell megmondaniuk, legyenek-e Magyarországon bevándorlók - hangsúlyozta Orbán Viktor kedden Strasbourgban újságíróknak, az Európai Parlament (EP) Magyarországról szóló plenáris vitája előtt.
Raheem Sterling pénteken jelenti be a Liverpool menedzserének, Brendan Rodgersnek és ügyvezetőjének, Ian Ayre-nek, hogy a nyári távozás mellett döntött - állítják egybehangzó brit források, köztük a Goal UK és a talkSPORT.
Befejezték a francia Alpokban történt légikatasztrófa áldozatainak azonosítását - közölte kedden a Germanwings német légitársaság lezuhant repülőgépének ügyében indított vizsgálatokat vezető marseille-i ügyészség.
Pókeső potyogott az égből egy ausztráliai kisvárosban. Legalábbis így számoltak be a helyiek egy különös invázióról, ami amúgy nem is olyan különös. Ahogy az sem, hogy aztán teleszőtték a vidéket az ízeltlábúak.
A 2-es típusú diabétesz krónikus betegség, amelyben a szervezet szénhidrát-anyagcseréjének a folyamata zavart szenved. Ez két okból következhet be: egyfelől a szövetek érzékenysége az inzulin hatásával szemben csökkenhet, másfelől nem termelődik a vércukor normális értékek között tartásához elégséges mennyiségű inzulin.
Befejezték a francia Alpokban történt légikatasztrófa áldozatainak azonosítását - közölte kedden a Germanwings német légitársaság lezuhant repülőgépének ügyében indított vizsgálatokat vezető marseille-i ügyészség.
Magyarország kiáll a véleménynyilvánítás szabadságának európai eszméje mellett, maga akar dönteni arról, akar-e bevándorlókat - jelentette ki kedden az Európai Parlament strasbrougi plenáris ülésén a magyarországi helyzetről tartott vitában Orbán Viktor miniszterelnök.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság kedden Németország ellen, a fuvarozókkal szemben megkövetelt minimálbér-szabályok alkalmazása miatt.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság kedden Németország ellen, a fuvarozókkal szemben megkövetelt minimálbér-szabályok alkalmazása miatt.
Évente több tízmilliárd euró kárt okoz az Európai Unióban a hamisítás és 2010 óta több százezer munkahely megszűnését okozta, azonban tavaly már a hamis termékek minden eddiginél nagyobb mennyiségben készültek az EU határain belül, áll a Szellemi Tulajdoni Jogsértések Európai Megfigyelőközpontjának legfrissebb jelentésében. A felmérés arra is felhívja a figyelmet, hogy a nemzetközi bűnbandák…
A bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció, illetve a kirekesztés és az idegengyűlölet ellen szervezett tüntetést kedd este a fővárosban a Migráns Szolidaritás Csoport (MigSzol).
A bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció, illetve a kirekesztés és az idegengyűlölet ellen szervezett tüntetést kedd este a fővárosban a Migráns Szolidaritás Csoport (MigSzol).
Benyújtotta a kormány a parlamentnek az e-kártya bevezetéséhez szükséges törvényjavaslatot. Az e-kártya a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a társadalombiztosítási kártyát és -...
Az eddigi információk alapján semmilyen terrorszervezethez nem köthető, és vallási radikalizmus sem áll az M0-ás autóúton szombaton, egy bolgár autóbuszban talált csőbomba hátterében - olvasható a Terrorelhárítási Központ (TEK) közleményében
A gyermekeknek szóló élelmiszerreklámokra vonatkozó önkorlátozás eredményeként 39 százalékkal kevesebb gyermekeket célzó, nem az ő igényeikre szabott élelmiszereket hirdető reklámot sugároznak a tévében Magyarországon, mint tíz éve - derül ki az EU Pledge legfrissebb jelentéséből.
Hiába van hátra még egy év Carlo Ancelotti szerződéséből, a Real Madrid az idény végén felállítja az olasz trénert, és Jürgen Kloppot, a Borussia Dortmundtól távozó 47 éves mágust ülteti a helyére
Újabb egymilliárd dolláros hitelgarancia biztosításáról írt alá megállapodást az Egyesült Államok a súlyos pénzügyi-gazdasági válsággal küzdő Ukrajnával eurókötvények kibocsátásához. Közben Luhanszk megyéből Kijevbe szállították azt a két ellenséges katonát, aki az ukrán katonai vezetés szerint egyértelműen orosz egység tagjaként tevékenykedett az országban.