Sok az érdeklődő, tájékoztatást kérő megkeresés, de a konkrét panasz kevés ahhoz képest, hogy több mint 2 millió fogyasztó kapott kézhez banki elszámolási értesítőt.
Nemektől függetlenül nagyban meghatározza együttműködésünket, hogy ismerjük-e a másik gondolkodásmódját. A kreativitásba való invesztálás pedig a növekedés és az elvándorlás miatt kulcsfontosságú - vallja Kiss Péter, a Restart ügyvezetője, a május 27-én megrendezésre kerülő HRPiknik ötletgazdája.
Olcsó szabadságharcos jelszavak. A gazdaság bosszút áll. Ázsia le fogja söpörni Európát – a gazdasági irányváltás és a kormányváltás szelleme járta be a Világgazdaság konferenciáját.
Legalább jövő év elejéig nem kéne kamatot emelnie a Fednek, de még azt követően is csak nagyon fokozatos ciklusba szabadna kezdeni - véli a kérdésben szavazó egyik amerikai jegybankár. Charles Evans,...
Több postán hosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket a Magyar Posta Zrt. a személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, május 20-án, szerdán - közölte hétfőn a posta.
Egy minap kiszivárgott görög miniszterelnöki levél jól rámutatott arra, hogy mennyire közel került az államcsődhöz Görögország a több hónapja a nemzetközi hitelezőkkel való, eddig eredménytelen...
Több postán hosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket a Magyar Posta Zrt. a személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, május 20-án, szerdán - közölte hétfőn az MTI-vel a posta.
A 750 lóerős Lamborghini Aventador Superveloce-ról valószínűleg senki sem gondolta, hogy lassú darab, az őrjöngő vadbika mégis bebizonyította, hogy a legjobbak között játszik. Hét perc alatti Nordschleife-köre ráadásul a fülnek is élmény.
A szerb állam 2 millió euróval támogatja a Masterplast történetének eddigi legnagyobb, 8,4 millió eurós szabadkai beruházását, mely három ütemben, 2017-re készülhet el. A 25 százalékos önerővel megvalósuló új gyáregységnek köszönhetően ugrásszerűen, 80 millió négyzetméterre emelkedik az éves szinten előállítható üvegszövet mennyisége - olvasható a Masterplast sajtóközleményében.
A közúti árufuvarozásban a pontosság mellett a gyorsasági is a legfontosabb szempontok között szerepel. Mivel azonban szigorúak a szabályok, ezért nem az abszolút sebességgel lehet időt megtakarítani...
Az Iránnal kötendő nukleáris megállapodás nélkülözhetetlen az Európa biztonságát is jelentő közel-keleti stabilitás szempontjából - közölte hétfőn telefonon az MTI-vel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Teheránban tárgyalt Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel.
Ismét nagyon erősen indult a balatoni nyaralóvásárlási szezon, 2015 első négy hónapjában az Otthon Centrum tapasztalata szerint csaknem 40 százalékkal nőtt az adásvételek száma az előző év azonos...
A törvény által előírt és a felett a munkáltatónak fizetett végkielégítésből az SZJA-n és a nyugdíjjárulékon kívül milyen járulékot kell levonni a dolgozótótól?
Pesszimista hangulatban indult a kereskedés Európában, azonban délelőtt már jelentősen erősödnek a tőzsdék. Több nyersanyag árfolyamának erősödése is pozitív hatással van az európai részvénypiacok...
Két robbanás történt néhány perces eltéréssel hétfőn Törökország déli részén az ellenzéki kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) irodáiban, hat ember megsebesült - közölték helyi tisztviselők.
Régi célok, de új, nagyszabású tervek és már futó fejlesztések jellemzik jelenleg a balatoni régió rehabilitációját, melyet tovább erősít a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus is. Bár tény, hogy...
Biztonságunk és közös értékeink több irányból is támadás alatt állnak, ezért nagy szükség van a transzatlanti együttműködésre és szolidaritásra - mondta Alexander Vershbow, a NATO amerikai főtitkárhelyettese a NATO parlamenti közgyűlésének tavaszi ülésszakán hétfőn, Budapesten.
Két robbanás történt néhány perces eltéréssel hétfőn Törökország déli részén az ellenzéki kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) irodáiban, hat ember megsebesült - közölték helyi tisztviselők.
Új jegytípust vezetett be a Wizz Air, melyben több extra szolgáltatást is egyben kínálnak. A PLUSZ néven értékesített csomag újsághírek szerint átlag 60 euróval magasabb a hagyományos jegyáraknál, cserébe többek között elsőbbségi beszállást, nagy kézipoggyászt, feladott csomagot, szabad ülőhelyválasztást és járatmódosítási lehetőséget is magában foglal.
A Magyar Posta Zrt. a személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, 2015. május 20-án, szerdán - az előző évekhez hasonlóan - számos postán hosszított nyitva tartással várja az ügyfeleket.
Budapest – Hiába mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten, hogy nem lesz engedmény a vasárnapi zárva tartás ügyében, mégis jöhet némi könnyítés.