Június 9-én szavazhat az Országgyűlés arról a törvénymódosító csomagról, amellyel 78 hónapról 27 hónapra rövidülne a közlekedési infrastrukturális beruházások engedélyeztetési ideje
Évtizedek óta szegélyezik nehezen emészthető tragédiák a könnyűzenei életet. Az alkohol-, és drogtúladagolások, továbbá a végzetes balesetek sorából mindig is kilógtak azok a világsztárok, akik erőszakos halállal haltak. Összeállításunkban a legismertebb eseteket elevenítjük fel.
Közel 500 milliárd forintos bevételt produkáltak az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalomban. Idén eddig többet adtak el, mint az egy évvel korábbi időszakban.
Sem az országukat vallási vagy politikai üldöztetés miatt elhagyó menekültek, sem a megélhetési bevándorlás kérdésének kezelésére nem alkalmas az Európai Bizottság által javasolt kvótarendszer bevezetése – ezt Kovács Zoltán kormányszóvivő mondta az ATV Start című műsorában.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az idén is közösen rendezte meg a Rendőr Tisza-tó körüli futóbajnokság országos döntőjét.
Iratokat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) fővárosi székházában a Híd a munka világába programmal kapcsolatban - erősítette meg a NAV az MTI-nek pénteken.
Az első ismert teljesen melegvérű halat fedezték fel amerikai tengerbiológusok, a Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) kutatói eredményeiket a Science legújabb számában ismertetik.
A Magyarországi Muszlimok Egyháza által üzemeltetett iszlam.com Facebook-oldalán tették közzé, hogy a Török Vallásügyi Minisztérium egy gigantikus mecset komplexumot tervezett Budapestre.
Húsznál több kétoldalú megállapodást és üzleti szerződést írtak alá több mint tízmilliárd dollár értékben Narendra Modi indiai miniszterelnök - általa konstruktívnak nevezett - pénteki kínai tárgyalásai alkalmával a két ország tisztségviselői és üzletemberei.
Közel 500 milliárd forintos bevételt produkáltak az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalomban. Idén eddig többet adtak el, mint az egy évvel korábbi időszakban.
Évtizedek óta szegélyezik nehezen emészthető tragédiák a könnyűzenei életet. Az alkohol-, és drogtúladagolások, továbbá a végzetes balesetek sorából mindig is kilógtak azok a világsztárok, akik erőszakos halállal haltak. Összeállításunkban a legismertebb eseteket elevenítjük fel.
A napokban írtunk arról, hogy torzul a világ devizarendszere attól, hogy a kínai jüan még nem tölt be olyan szerepet, mint az euró vagy a dollár. Nos, ez rövidesen megváltozhat.
A legtöbb európai tőzsde folytatja tegnapi emelkedését, miután Draghi megnyugtatta a piacokat, hogy az EKB továbbra is elkötelezett az eszközvásárlási programmal kapcsolatban. A hazai részvénytőzsde...
Huszonnyolc gyerek halt meg illegális aranybányászat okozta ólommérgezésben Nigériában, többtucatnyian pedig megbetegedtek - jelentették egészségügyi illetékesek pénteken.
A Máltával és Lengyelországgal szemben folyó deficiteljárás lezárását javasolta a héten az Európai Bizottság, amely a Nagy-Britanniának a túlzott mértékű hiány megszüntetésére adott határidőt további...
Tizenöten kerültek kórházba a napokban egy új, eddig ismeretlen szintetikus kábítószer miatt Budapesten - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel.
Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adta át Karl A. Lamersnek, a NATO parlamenti közgyűlése korábbi elnökének a magyar-német kapcsolatokért és Magyarország NATO-tagságáért végzett munkájáért pénteken, a Sándor-palotában.
1990. május 15. kedd: A Duna-Adria térség együttműködésében résztvevő országok, Olaszország, Ausztria, Jugoszlávia és Magyarország szakértőinek részvételével Budapesten négyoldalú tanácskozás kezdődött az érintett országok közötti kooperáció lehetőségeiről. Borisz Jelcin, a radikális nézeteiről ismert szovjet parlamenti képviselő élesen bírálta Mihail Gorbacsov politikáját.
Budapest – A Ferencváros üdvözli azokat a döntéseket, amelyeket a Magyar Labdarúgó-szövetség hozott a bajnoki versenyrendszer szigorításával kapcsolatban.
25 éve nem volt példa arra, hogy az állam 1200 milliárd forintnyi fejlesztési forrás felhasználását a megyei jogú városokra vagy a megyékre bízta - emelte ki Lázár János.
Nem feltétlenül szükséges irigyelni a párunkat, ha neki jobb alakja van, mint nekünk. Egy friss tanulmány készítői szerint ugyanis bennünket is karcsúvá tesz egy sovány partner!
Bizonyos növények levelében olyan fényérzékenyítő anyag található, amely a bőrrel érintkezve, napsütés hatására égési sérüléshez hasonló, súlyos allergiás reakciót okozhat. A fitofotodermatitisz néven ismert bőrtüneteket olyan gyakori, a kiskertekben is megtalálható zöldségfélék is képesek előidézni, mint a petrezselyem és a zeller.
Több aggályos kérdés is felmerült, ezért már folyamatban van az Adatvédelmi Hatóság vizsgálata az ózdi közmunkások kamerás megfigyelésének ügyében – erről Péterfalvi Attila beszélt az ATV Start című műsorában.
Közösen tette le a 2017-es vizes világbajnokság fő helyszínéül szolgáló Dagály Uszodaközpont alapkövét Orbán Viktor miniszterelnök, Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) elnöke, valamint Tarlós István, Budapest főpolgármestere pénteken délelőtt.
Folytatta konzultáció-sorozatát Orbán Viktor miniszterelnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a vajdasági magyar közösség fejlesztéséről gazdasági, kulturális, szociális téren pénteken az Országházban - tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
Jó szezont vár idén az idegenforgalom az első negyedéves adatok alapján, a belföldi utazások is növekedést mutatnak - erről a Magyar Turizmus (MT) Zrt. marketing igazgatója beszélt az M1 aktuális csatornán pénteken.