Újabb technológiai befektetését zárta sikerrel a Euroventures. A Santa Clara, Kalifornia központú Hortonworks megvásárolta a magyar adatspecialista SequenceIQ-t. A Euroventures az EU JEREMIE és a Svájci Hozzájárulás programok által nyújtott tőkével működő alapján keresztül fektetett a hazai big data startupba. Ezzel a Euroventures már a harmadik sikeres exit-et hajtotta végre e programok keretein…
Továbbra is Csányi Sándor, az OTP bank vezére, a Mol alelnöke a leggazdagabb magyar a Napi.hu gazdasági hírportál gondozásában megjelent, "A 100 leggazdagabb" című kiadvány szerint.
Idén is sokan az utolsó napokra hagyják az szja-bevallás elkészítését, május 10-ig mintegy 1,7 millió érkezett az adóhatósághoz, miközben a hivatal idén is közel 4,5 milliót vár. A Nemzeti Adó- és...
2020 után egy uniós irányelv szerint Magyarországon is betiltják a mentolos cigarettát. Tegnap kezdődött meg a tiltásról szóló előterjesztés parlamenti vitája. Az InfoRádió által felkeresett tüdőgyógyász már 2020 előtt bevezetné a tiltást.
Elutasították az ENSZ felkérését és nem hajlandóak részt venni az újraindítandó béketárgyalásokon a szíriai rezsim ellen harcoló fegyveres csoportok - derült ki egy, a Reuters brit hírügynökség birtokába jutott levélből.
Nincs nap, amikor ne érkezne hír ismert sportoló rákbetegségéről. Az ország most Ordina Tiborért szorít, aki 11 éve küzd agydaganattal, kedden műtötték újra.
Jelentett a Rába, a győri társaság 13,9 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben, ez 17,6 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Jól teljesített a buszeladás.
Továbbra is Csányi Sándor, az OTP bank vezére, a Mol alelnöke a leggazdagabb magyar a Napi.hu gazdasági hírportál gondozásában megjelent, "A 100 leggazdagabb" című kiadvány szerint. Vagyona 165 milliárd forint.
Nincs változás a Napi.hu kiadásában megjelenő "A 100 leggazdagabb" listájának első helyét illetően az előző évhez képest, a sort zsinórban immár ötödik éve Csányi Sándor vezeti, akit Bige László és a...
Heves harcok törtek ki csütörtök reggel a burundi állami tévé és rádió székháza körül az afrikai ország fővárosában, Bujumburában a külföldre menekült Pierre Nkurunziza államfőt támogató katonák és az elnök megbuktatására törekvő puccsisták között - számoltak be szemtanúk és katonai források.
Hozott hideget és meleget is a Rába első negyedéves jelentése. A cég árbevétele jelentősen növekedett a járműüzletág robbanásszerű fejlődésének köszönhetően, a futómű üzletág viszont gyengén...
Közös kiáltás volt az egészségügyért a tegnapi tüntetés, az lenne a legfontosabb, hogy a döntéshozók megértsék ezt a kiáltást – ezt Balogh Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az idei első negyedévben a CIG Pannónia újra nyereséges volt, mérleg szerinti eredménye 148 millió forint lett, ami éves összevetésben 5%-os növekedésnek felel meg. A biztosító éves alapon 6...
Összesen 311 határsértőt tartóztattak föl szerdán a rendőrök Csongrád megye déli részén – tájékoztatta a megyei főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Nem csak a nappalidat, hanem a kertedet is feldobhatod mutatós bútorokkal és dekorációs elemekkel. Ha pedig pikniket rendezel, arra az esetre van néhány frappáns, könnyen szállítható tippünk. Ez a cikk a Tchibo Magyarországgal együttműködve készült, amely most 3+1 akció keretében kínálja kerti bútorait és dekóelemeit. Részletek és katalógus ide kattintva. A kertbe vagy a parkba, a pikniked…
Csütörtökön benyújtja a parlamentnek a 2016-os adócsomagot a kormány - olvasható ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott meghívóból. Az eseményről élőben tudósítunk! A 2016-os adóintézkedésekről Tállai...
Nézd meg, mennyit változtak, Harrison Fordtól Natalie Portmanig. Most forgatják – és várhatóan 2015 decemberében mutatják be – a Star Wars VII. epizódját, Az ébredő erőt. Igen, ez jön időrendben A jedi visszatér után. 10 későn érő híresség... kattints! Az ébredő erő 30 évvel A jedi visszatér után játszódik. Azért ígérkezik különösen izginek, mert viszontláthatjuk benne Carrie Fishert Leia…
Május 11-ig 137 elszámolással, forintosítással kapcsolatos kérelem érkezett a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT), többségük az elszámolási kötelezettség fennállását vitatja - tájékoztatta a...
A Mercedes-Benz talán még sosem volt ennyire vállalkozó kedvű. Miközben a csillagos márka platós modell piacra dobását fontolgatja, addig a hozzá tartozó Smart az aktuális trendeket meglovagolva mini kategóriás crossoverrel bővítené kínálatát.
A nemzetközi sörpiacon 5 százalékkal erősítette pozícióját a SABMiller, Magyarország vezető sörgyártó vállalatának, a Dreher Sörgyáraknak anyacége. A növekedéshez a Dreher Sörgyárak 1, 3 százalékos forgalom bővülése is hozzájárult.
A címvédő Sevilla szinte már a fináléban érezheti magát, a másik favorit, a Napoli viszont nehéz feladat előtt áll, mivel 1–1-es döntetlenről kezdi meg csütörtök este a labdarúgó Európa Liga elődöntőjének visszavágóját Kijevben, a Dnyipro ideiglenes otthonában.
Egy magyarországi off-road autóverseny szervezője ellen emelt vádat az ügyészség, ugyanis a körülbelül egy évvel ezelőtt, Kocsér és Tiszakécske Kerekdomb területén megrendezett versenyen súlyos természetkárosítás történt, évekig tarthat a terület regenerálódása. Még egy ikergidákkal vemhes őzet is halálra gázolt egy quad.
Ázsiában többnyire adták a részvényeket, a rossz hangulatot a vártnál rosszabb amerikai kiskereskedelmi adat és a kötvénypiaci feszültségek fűtötték.Eséssel nyitott Európa 2015.05.14 09:05Tovább...
Még folynak az egyeztetések a fővárosi közösségi közlekedés jövő évi működésének finanszírozásáról - közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.
Víz árasztott el egy aranybányát szerdán Kolumbiában, és 15 bányász valószínűleg odaveszett, egyelőre hiába kutatnak utánuk a mentők - közölték a hatóságok.
Heves harcok törtek ki csütörtök reggel a burundi állami tévé és rádió székháza körül az afrikai ország fővárosában, Bujumburában a külföldre menekült Pierre Nkurunziza államfőt támogató katonák és az elnök megbuktatására törekvő puccsisták között - számoltak be szemtanúk és katonai források.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Baranya megyei településen 40 kilogramm ismeretlen eredetű, adójegy nélküli fogyasztási dohányt és 55 liter adózatlan, magyar zárjegy nélküli pálinkát foglaltak le – közölte a NAV.
Márciusában a mezőgazdasági termelői árak 8,2 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakitól. Ezen belül a növényi termékek ára 9,1, az élő állatok és állati termékeké 6,6 százalékkal csökkent - közölte a legfrissebb adatokat a Központi Statisztikai Hivatal.
Életét vesztette az a kerékpáros, akit Murányi Marcell, a Népszabadság főszerkesztője még március végén sodort el autójával. Az eset miatt Murányi lemondott pozíciójáról.