A kormányzati, ellenzéki és nemzetiségi megszólalók egyaránt a magyarországi cigányság integrációjának fontosságáról beszéltek szerdán, a nemzetközi roma nap alkalmából.
A Nemzeti Választási Bizottság szerdai határozatában úgy foglalt állást, nem jogsértő, hogy az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a tapolcai időközi választás kampányában terjesztett szórólapon azt állítja, Pad Ferenc, az MSZP és a DK közös jelöltje az iszapkatasztrófa idején a Mal Zrt
Öt góllal nyert az Eger hazai medencében az olasz Brescia ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblás sorozatának nyolcadik fordulójában. Sikerével a magyar csapat nagy lépést tett afelé, hogy a már biztos csoportelső Pro Recco mögött megszerezze a továbbjutást jelentő második helyet.
A Fed nyíltpiaci bizottságának legutóbbi, márciusi ülésén a tagok a tengerentúli kockázatokat és az a gyenge évkezdést is elismerték, azonban továbbra is magabiztosak a gazdasági talpra állásának...
A 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset nyomán a Csendes-óceán vízébe került radioaktív izotópok jelenlétét mutatták ki olyan vízmintákban, amelyeket Kanada nyugati partjainál gyűjtöttek.
Plans to build a velodrome suitable for Olympic cycling races was among the topics discussed by Prime Minister Viktor Orban and head of the International Cycling Union (UCI) Brian Cookson on Wednesday.
Március végéig összesen 2 millió 970 ezer úthasználati jogosultságot vásároltak az autósok 23,4 milliárd forint értékben - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató. A társaság szerint a vásárlási szokások átrendeződésében szerepet játszott a megyei matricák bevezetése, amely első sorban a havi matricák rovására történik. A rendelet módosítása óta eltelt 3 hónap tapasztalatai alapján látszik,…
A magyar jégkorong-válogatott története során először nyert Ausztriában a házigazda csapat ellen: Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese szerdán barátságos mérkőzésen 4-2-re győzött Bécsben.
A német hírszerző szolgálat (BND) szerint az Iszlám Állam (IÁ) elvesztette egyik legfontosabb bevételi forrását Irakban, miután a kurd önvédelmi erők és az iraki hadsereg az utóbbi hetekben az összes fontos iraki olajmezőt felszabadították a dzsihadista szervezet uralma alól - írta a Süddeutsche Zeitung című német lap honlapján
A Fed nyíltpiaci bizottságának legutóbbi, márciusi ülésén a tagok a tengerentúli kockázatokat és az a gyenge évkezdést is elismerték, azonban továbbra is magabiztosak a gazdasági talpra állásának...
Fontos megmutatni a cigány és a magyar kultúra közötti sok átfedést és a közös értékeket, ezt pedig a széles társadalmi összefogással lehet a leghatékonyabban megtenni - mondta a Cigánykerék fesztivál szerdai gálaestjén a kultúráért felelős államtitkár.
A forintosítás hatására a hosszú lejáratú forint eszközök állománya jelentősen megnő a hazai bankrendszerben, ezzel drasztikusan megemelkedik a lejárati eltérés a bankrendszer hitelei és forrásai között, a jegybank ezért azt tervezi, hogy a kialakult eltérés mérséklésére a hazai bankok számára előírja a jelzáloglevelek bizonyos mennyiségének kibocsátását - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank…
Fontos megmutatni a cigány és a magyar kultúra közötti sok átfedést és a közös értékeket, ezt pedig a széles társadalmi összefogással lehet a leghatékonyabban megtenni - közölte Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.
Az orosz Távol-Kelet legvakmerőbb, 19. század végi rablásáról nyílt kiállítás szerdán Vlagyivosztokban abban a múzeummá átalakított lakóházban, amelyet a tettes elfogásáért és az ellopott pénz visszaszerzéséért kapott jutalomból vásárolt az ügyet felgöngyölítő detektív.
Csehszlovákia felszabadításakor a második világháború végén több mint százezer szovjet katona esett el az ország területén, ezért emlékük előtt helyes fejet hajtani.
A jövedéki adóról szóló törvény múlt év végi módosítása nyomán a cigaretta jövedéki adója áprilistól – ezer darabonként – 12 500 forintról, 15 700 forintra emelkedett, de ezer darabonként az adónak el kell érnie legalább a 28 ezer forintot, a korábbi 24 920 forint minimális adó helyett. A kiskereskedelmi eladási árra vetítve viszont csökkent az adó aránya, a korábbi 31-ről 25 százalékra.
A napkezdeti emelkedés után kissé megtört a jó hangulat az amerikai részvénytőzsdéken, ami leginkább a határidős olajárak esésének és a Fed nyíltpiaci bizottság legutóbbi ülésének nemsokára érkező...
Iráni hadihajók érkeztek szerdán Jemen partjaihoz, a művelet célja a stratégiai fontosságú Báb el-Mandeb tengerszoros biztosítása - jelentette be az iráni hadsereg.
A bajnokságban listavezető Videoton minimális különbségű győzelmet aratott a címvédő Újpest felett a labdarúgó Magyar kupa elődöntőjének első, szerdai mérkőzésén. A visszavágóra április 28-án kerül sor.
A 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset nyomán a Csendes-óceán vízébe került radioaktív izotópok jelenlétét mutatták ki olyan vízmintákban, amelyeket Kanada nyugati partjainál gyűjtöttek.
A külföldi áldozat nemzetiségét nem közölték az Afganisztánban kiképző és tanácsadó feladatokat ellátó NATO-erők, de afgán rendőrségi források szerint a katona amerikai volt.
A téli madarak elköltöztek, megérkeztek az új lakók a Tisza-tóra. A téli hónapokban többfelé megszokott holdbéli táj eltűnőben van a Tisza-tavon. Az átmeneti szigeteket, szárazulatokat már a víz borítja.