2015. április 7. kedd

ápr. 7
12:36
Az ELTE a legnépszerűbb intézmény (ATV)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bizonyult idén is a legnépszerűbb intézménynek, a több mint 105 ezer jelentkező közül minden ötödik felvételiző (22 182-an, az összes jelentkező 21 százaléka) ide adta be jelentkezését. Első helyen 12 400-an (az összes jelentkező csaknem 12 százaléka) jelölte meg az egyetem valamely szakát.
ápr. 7
12:38
Digitálisan is forgalomba kerülnek a Star Wars-klasszikusok (Blikk)
ápr. 7
12:38
Az idén is az ELTE a legnépszerűbb (Gondola)
A több mint 105 ezer jelentkező közül minden ötödik ide jönne. A legtöbb jelentkezés a bölcsészettudományi karra érkezett, tavalyhoz képest nőtt az első helyes jelentkezések száma a pedagógiai és pszichológiai karon, és csaknem 3400 jelentkezést regisztráltak a természettudományi kar különböző képzéseire
ápr. 7
12:38
Gyarapodnak a kínai szupergazdagok (ATV)
A szupergazdagok száma a kínai gazdaság növekedésének visszaesése ellenére is meghaladta a 17 ezret, vagyis újabb rekordon áll a kelet-ázsiai országban - derült ki a China Minsheng Bank és a Hurun kutatóintézet közös felmérésből.
ápr. 7
12:40
Thürmer "vasárnapi" kérdése megy az NVB elé (Gondola)
A Magyar Munkáspárt elnöke által a vasárnapi pihenőnapról benyújtott népszavazási kérdésről dönt majd a Nemzeti Választási Bizottság, amelynek 30 napja van az elbírálásra, vagyis május 1-jig kell arról döntenie, hogy ebben a kérdésben lehet-e országos népszavazást tartani
ápr. 7
12:42
168 milliárdos pofont kaphat hazánk (Gondola)
A verseny nélküli egyszereplős közbeszerzéseknek vethet véget az Európai Bizottság (EB) – írja a Napi.hu.
ápr. 7
12:42
Nem túl vonzó a bírói pálya (Kripto Akadémia)
"A bírónak kell a jogot és a valóságot egymáshoz igazítania."
ápr. 7
12:44
Tűz Üllőn - Gázpalackok robbantak (Kripto Akadémia)
Biztonsági okokból 100 méteres sugarú körben lezárták a környéket.
ápr. 7
12:45
Megint sok bölcsész lesz – így alakultak a felsőoktatási jelentkezések (Privátbankár)
Az ELTE bizonyult idén is a legnépszerűbb intézménynek, a több mint 105 ezer jelentkező közül minden ötödik felvételiző ide jelentkezett.
ápr. 7
12:45
Felszívódott a drogdíler, aki Geldof lányának haláláért felel (Blikk)
Wrotham - Egy év alatt semmilyen eredményt nem tudott elérni a kenti rendőrség Peaches Geldof (+25) halála ügyében. Igaz, legalább nem adták fel a reményt, hogy valaha még megtalálják a drogdílert, aki a nagytisztaságú heroint eladta a világhírű zenész, Sir Bob Geldof (62) középső lányának.
ápr. 7
12:45
Könnyed finomságok húsvét utánra (Blikk)
A saláta nemcsak nyáron esik igazán jól, hanem egész évben
ápr. 7
12:45
Bedrogozták Alonsót a balesete után? (Blikk)
Woking – Továbbra is sok a titok Fernando Alonso barcelonai tesztbalesete körül. A német Auto Motor und Sport szerint arra viszont lehet magyarázat, miért nem emlékezett semmire napokig a spanyol autóversenyző
ápr. 7
12:45
Amatőr adócsaló: a cégem pénze az én pénzem, vagy mégsem? (Adózóna)
Tapasztalatok szerint cégvezetők sokasága óriási tévedésben van, amikor azt gondolja, hogy szabadon rendelkezhet a vállalkozása vagyonával. Egy nemrégiben pórul járt vállalkozó példáján keresztül mutatjuk be, mit ne tegyenek a vállalkozók.
ápr. 7
12:47
A pénzbőség okozhatja a világgazdaság vesztét? (Privátbankár)
Marc Faber magánbefektető szerint a központi bankok irányítóinak felelőtlensége okozhat globális likviditáslufit.
ápr. 7
12:47
Íme az első lesifotók a már szabadon mászkáló Damuról! (Blikk)
Budapest – Szenzácós fotók! A Blikknek sikerült lencsevégre kapnia Damu Rolandot. Párjával és anyósával lépett ki Budapest környéki otthonuk kertkapuján Damu Roland kedd délelőtt.
ápr. 7
12:47
Öt évig rejtegette anyja holttestét a lánya! (Blikk)
San Francisco – Horrorfilmbe illő valóság! A KTLA amerikai hírtévé információja alapján egy adóügyi hivatalnoknak szólta el magát a 65 éves nő, aki úgy beszélt a 90 éves hölgyről, mint aki már csak testben van jelen.
ápr. 7
12:49
Tízszeresére emelhetik Dárdai fizetését (Blikk)
Berlin — Nagyot szakíthat Dárdai Pál (39) a nyáron a Hertha Berlin kispadján.
ápr. 7
12:51
Ennyi pénzt kaphat Dárdai Németországban (Infostart)
Két évre szóló és hat számjegyű összeget tartalmazó vezetőedzői szerződést ajánlhat a Hertha BSC Dárdai Pálnak, ha a csapatnak sikerül a bennmaradás a német labdarúgó-bajnokság élvonalában a megbízott trénerként dolgozó magyar szakember vezetésével - írta kedden a Bild és a BZ német lap.
ápr. 7
12:51
Visszavonul a kínaiak nemzeti hőse (Sport365)
A várakozásoknak megfelelően kedden bejelentette visszavonulását Liu Hsziang, a kínaiak olimpiai bajnok gátfutója, aki elhúzódó sérülése miatt kényszerült erre a lépésre.
ápr. 7
12:54
Embert csempészett külföldre (Blikk)
ápr. 7
12:54
Durva! A Facebook döbbentette rá a nőt, hogy rákos (Blikk)
Anglia - Hónapokat töltött kínzó fájdalmak között egy angol nő, aki egy Facebook bejegyzésből döbbent rá, hogy halálos beteg.
ápr. 7
12:54
Ilyen lesz a magáncsőd - Sokan elbukhatják az elszámolást (Portfolio)
Évi 5000-6000 család veheti igénybe a jövő évtől a magáncsődöt, így önmagában nem oldja meg a bankok lakossági hitelportfóliójának problémáit - mondja a Portfolio-nak adott interjúban az Intrum...
ápr. 7
12:54
Cameron visszacsalogatná az elpártolt szavazóit (ATV)
"Hazatérésre" szólította fel David Cameron brit miniszterelnök azokat a szavazókat, akik a kormányzó Konzervatív Párttól a radikálisan EU- és bevándorlásellenes nézeteket hirdető Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjához (UKIP) álltak át.
ápr. 7
12:56
Kigyulladt egy melléképület (Blikk)
ápr. 7
12:56
Félresikerült az Anonymus Izrael elleni hackertámadása (ATV)
A fontosabb izraeli honlapok ellenálltak, de több szórakoztató zenei internetes oldal "elesett" az Anonymus csoport hackereinek keddi, „elektromos holokausztként” meghirdetett akciójában - értesült a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
ápr. 7
13:00
Kiderült, ki Habony barátnője? (Kripto Akadémia)
Az Origó tudni véli, hogy ki lehet a miniszterelnök tanácsadójának titokzatos kedvese.
ápr. 7
13:02
Nem tartozik a csődbiztosra, hogy mit eszik a család (Kripto Akadémia)
Elrendelhetné az autó vagy a nyaraló eladását.
ápr. 7
13:03
Itt a KDNP újabb javaslata: a családi nyaralásba is beleszólhat a csődbiztos (Privátbankár)
Akár 50 százalékkal is csökkenhet az adóssága annak, aki részt vesz a családi csődvédelemben, a csődbiztosok sok mindenbe beleszólhatnak.
ápr. 7
13:03
Kiderült! Április végén temetik Katona Jánost (Blikk)
A József Attila Színház saját halottjának tekinti a színészt.
ápr. 7
13:03
Éveken át őrizte mumifikált gyermeke testét (Blikk)
Budapest - Horrorisztikus "kincset" őriz évek óta a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, ami egy mumifikált gyermek testét ajánlotta fel a Magyar Természettudományi Múzeum, Múmiavilág kiállítása részére.
ápr. 7
13:04
Bedrogozta, majd megfojtotta riválisát (Kripto Akadémia)
ápr. 7
13:05
Mi az az Árkosár? Elmagyarázzuk! - Videó (Privátbankár)
Már hét éve jelentkezünk hónapról hónapra a Privátbankár.hu állandó felmérésével, amellyel abban szeretnénk segíteni, hogy ön egyszerűen tájékozódhasson a népszerűbb élelmiszerek árváltozásairól. Egyenesen a üzletek polcai mellől jelentjük, hogyan alakulnak az alapvető termékek árai. Riporterünk elmeséli önöknek, mi alapján áll össze az Árkosár.
ápr. 7
13:06
M4-es autópálya - az Európai Bizottság munkatársai jelezték a kartellgyanút (ProfitLine)
Az Európai Bizottság regionális főigazgatóságának munkatársai jelezték a magyar kormánynak, hogy az M4-es autópálya fejlesztésénél felmerül a kartellgyanú, amely lehetetlenné teszi a projekt uniós finanszírozását - mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden, hozzátéve, a kormány nem tett le arról, hogy a fejlesztési ciklus végéig az összes…
ápr. 7
13:09
Kisgyermek múmiája kerül a Természettudományi Múzeum kiállításába (Infostart)
Arányi Lajos orvos torokgyíkban elhunyt kisfiának 150 éves múmiája kerül a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállításába a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár felajánlásában.
ápr. 7
13:09
Főként zenészek honlapjai "estek el" Izrael elleni kibertámadásban (Infostart)
A fontosabb izraeli honlapok ellenálltak, de több szórakoztató zenei internetes oldal "elesett" az Anonymus csoport hackereinek keddi, "elektromos holokausztként" meghirdetett akciójában - értesült a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
ápr. 7
13:09
Kelet-Ázsiába látogat Áder János államfő (Blikk)
ápr. 7
13:12
Beszélgetés a kommszakok jövőjéről (Kreatív Online)
Az eseményt a Média 2.0 szervezi.
ápr. 7
13:12
KDNP: ilyen lesz a családi csődvédelem (Pénzcentrum)
A csődvédelmet mindenki csak egyszer vehetné igénybe....
ápr. 7
13:12
Megölte kiskorú barátnője szeretőjét, 20 évet kapott (ATV)
Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a szolnoki férfit, aki 2011 őszén az italába csempészett droggal elkábította, majd megfojtotta korábbi barátnőjének szeretőjét.
ápr. 7
13:18
Beismerte tettét a gyerekgyilkos anya - Videó! (Alternatív Energia)
A holttestet egy tatai panzióban, hétfőn délelőtt találta meg a rendőrség.
ápr. 7
13:20
Trendforduló, vagy csak átmeneti javulás? (Alternatív Energia)
A nyolc évvel ezelőtti szinten áll ma a gazdaság - A régiós társaktól jócskán lemaradva várjuk a folytatást.
ápr. 7
13:21
1700 iraki katonát temetett tömegsírokba az Iszlám Állam (Blikk)
Tikrit – Igazolódott a borzalmas feltételezés! A terrorszervezet tavaly júniusában tette közzé azokat a videofelvételeket, amelyek iraki katonák brutális kivégzését mutatták, és az iraki törvényszéki osztagok most megtalálták a tömegsírokat.
ápr. 7
13:22
Bővül a Múmiavilág (Alternatív Energia)
A látogatók maguk is megvizsgálhatják a maradványokat.
ápr. 7
13:24
A második siker is megvan a hoki-vb-n (Sport365)
Második mérkőzését is megnyerte a magyar női jégkorong-válogatott a divízió I/B világbajnokságon, Pekingben.
ápr. 7
13:27
A brókerbotrány következményei (Infostart)
A munkabérekről, a brókerbotrányról, a földgázellátásról és a vasárnapi tapolcai időközi országgyűlési választásról volt szó kedden napirend előtt az Országgyűlésben.
ápr. 7
13:27
Dárdai két évet hosszabbíthat a Herthánál (Gondola)
Két évre szóló és hat számjegyű összeget tartalmazó vezetőedzői szerződést ajánlhat a Hertha BSC Dárdai Pálnak, ha a csapatnak sikerül a bennmaradás a német labdarúgó-bajnokság élvonalában a megbízott trénerként dolgozó magyar szakember vezetésével - írta kedden a Bild és a BZ című német lap
ápr. 7
13:27
Iráni katonákat öltek meg szunnita lázadók (Blikk)
ápr. 7
13:27
Így járt! Telefont lopott, majd lebuktatta magát a tolvaj (Blikk)
Magyarország - Idegesítő egy helyzet, de megesik, hogy ellopják a telefonunkat, még azt is sejtjük, ki volt az, bizonyítani azonban nem tudjuk.
ápr. 7
13:29
Több mint 4,6 millió embert ért el a közmédia húsvéthétfőn (Gondola)
Az öt közszolgálati csatorna (M1, M2, M3, Duna TV, Duna World) együttes közönségaránya április 6-án 15,3 százalék volt
ápr. 7
13:30
Szárnyal a BUX index! (Portfolio)
A kitolódó amerikai kamatemelésre spekulálva mind az amerikai és az ázsiai részvényindexek is jól indították a hetet. A nyitás után a kedvező görög hírekre az európai részvényindexek jelentősen...

Keresés