48 évesen fejelt gólt vasárnap a Jokohama FC - 89-szeres japán válogatott - csatára, Miura Kazujosi a Jubilo Iwata otthonában, a japán másodosztályban. "Kazu" ezzel a legidősebb gólszerző az ázsiai ország profi futballjának történetében. Pályafutását 1986-ban (!) kezdte a brazil Santos csapatában.
A Budapest Honvéd nyerte meg a Felcsúton rendezett Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornát, miután a hétfői döntőben 11-esekkel legyőzte a Real Madrid csapatát.
Jelentősen csökkent Ukrajna gázimportja Magyarországon át azután, hogy a Moszkvával kötött megállapodás értelmében Kijev olcsóbban kapja az orosz földgázt a következő három hónapban, mint az előző negyedévben és olcsóbban, mint amit az európai szállítók kérnek.
Kína ideiglenesen bezárta nagykövetségét Jemen fővárosában és főkonzulátusát Ádenben, a képviseletek diplomatái, dolgozói elhagyták az országot - közölte a külügyminisztérium szóvivője hétfőn.
Több mint 5%-ot emelkedett ma az olaj árfolyama. Az emelkedést segíti, hogy Szaúd-Arábia ismét árat emelt az ázsiai értékesítéseire, de a dollár gyengülése is felfelé hajtja. Ezzel nagyjából le tudta...
Jelentősen csökkent Ukrajna gázimportja Magyarországon át azután, hogy a Moszkvával kötött megállapodás értelmében Kijev olcsóbban kapja az orosz földgázt a következő három hónapban, mint az előző negyedévben és olcsóbban, mint amit az európai szállítók kérnek.
A Budapest Honvéd nyerte a Felcsúton rendezett Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornát, miután a fináléban tizenegyesekkel legyőzte a Real Madridot. A fővárosi együttes negyedszer diadalmaskodott az U17-es csapatok számára nyolcadik alkalommal kiírt viadalon.
Nincs olyan biztosítás, ami az ittasan közlekedő károkozókért helytállna - hívta fel a figyelmet a CLB biztosítási alkusz az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Miközben Európában még zárva tartanak a fontosabb tőzsdék, addig Amerikában ma már van kereskedés. Emelkedésekkel indult a hét, a piacok még a befektetők még a pénteki munkaerőpiaci adatokra...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a Fidesz-KDNP kampányígéreteit kifogásoló beadványt hétfői ülésén, arra hivatkozva, hogy a választási kampányban elhangzó ígéretek a véleménynyilvánítás szabadságába tartoznak.
New York - Engedélyt adott egy manhattani bíró egy New York-i asszonynak, hogy a Facebook-üzenetben nyújtsa be válókeresetét. A nő lesz az első személy, aki hivatalosan használhatja az internetet a válás elindítására.
Sokan izgatottan várták tavaly annak az árjegyző cégnek a tőzsdei kibocsátását, mely az elmúlt években elképesztően nyereségesen működött, 5 év alatt ugyanis alig volt olyan nap, amikor veszteséget...
A francia különleges erők Mali északi részén kiszabadítottak egy holland férfit, akit még 2011-ben raboltak el szélsőséges iszlamista fegyveresek - jelentette be hétfőn a francia kormány. Nincs viszont hír arról a két emberről, akiket ugyanakkor fogtak el az emberrablók.
Százmilliók keresték fel őseik, felmenőik sírjait, valamint a forradalom hőseinek, és a háborús áldozatoknak az emlékhelyeit, internetes emlékoldalait Kínában a csingming, a sírlesöprés háromnapos ünnepén.
Tegyünk egy kört Tatán, a tavak, vízimalmok, hangulatos fesztiválok városában! A tatai Öreg-tó éke a vár: a falak romjaiból tisztán kivehető az egykor fontos szerepet betöltő, négytornyú vízi vár alaprajza. Amit ma látunk belőle, az volt valaha a déli szárny. Benne kiállítás mutatja be a vár, a környék és a tatai céhek történetét. Kapcsolódó írásaink: Hangulatos kirándulások vonattal – 3 tipp…
Román és spanyol cégek konzorciuma fejezheti be az észak-erdélyi autópályának a magyar-román államhatár közelében levő Borstól Berettyószéplakig (Suplacul de Barcau) terjedő szakaszát – közölte hétfőn honlapján a romániai Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR).
Miközben Európában még zárva tartanak a fontosabb tőzsdék, addig Amerikában ma már van kereskedés. Emelkedésekkel indult a hét, a piacok még a pénteki munkaerőpiaci adatokra reagálnak.Drágult az...
Közel 6%-ot emelkedett ma az olaj árfolyama. Az emelkedést segíti, hogy Szaúd-Arábia ismét árat emelt az ázsiai értékesítéseire, de a dollár gyengülése is felfelé hajtja. Ezzel nagyjából le tudta...
A variétészínháza teljes átalakuláson ment át . A két ezer négyzetméteres panorámatermet újjávarázsolták a , a színpadtechnikát a beépített medencével és jégpályával modernizálták.
Eleve főtt csirkemell sonkát főzött meg még egyszer Koroknay Simon Eszter, ezért lett ennyire undorító – írta a színésznő Facebook oldalán. Azért még így is akadna pár megmagyarázni való…
Őrizetbe vette a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azt a 41 éves nőt, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint megölte nyolcéves kislányát.
Őrizetbe vette a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azt a 41 éves nőt, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint megölte nyolc éves kislányát.