Mikor minősíthető üzletpolitikai célból adott adómentes juttatásnak, ha a kereskedő ajándékot ad a vevőinek, ha bemutatják a szakmai újságban megjelent hirdetést? – kérdezte olvasónk. Dr. Verbai Tamás, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
Algéria szombaton százhatvan állampolgárát menekítette ki a harcok sújtotta Jemenből, számos más ország állampolgáraival egyetemben, közben Oroszország is folytatta a széleskörű evakuálást.
A Budapest Honvéd 3-1-re nyert a Szombathelyi Haladás otthonában a labdarúgó NB I 22. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, ezzel nemcsak az utolsó helyről, hanem a kieső zónából is elmozdult. A piros-feketék 14 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatukat szakították meg, legutóbb szeptember 13-án éppen a Haladás ellen gyűjtötték be a három pontot.
"A következő 25 évben meg fogja tanulni, miért hagytam akkor életben" - mondta az ítélet után a férfi, aki felismerhetetlenre verte a fiút, majd hívta a rendőrséget.
Jézus feltámadását ünnepli a keresztény világ. Húsvét vasárnap országszerte ünnepi istentiszteleteket tartottak. Németh Sándor a feltámadás reménységéről beszélt a Hit Gyülekezete húsvéti összejövetelén, Erdő Péter bíboros pedig az Esztergomi Bazilikában arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberiség története nem értelmetlen körforgás. Részletek a videóban.
Három párt jutna be a román parlamentbe egy vasárnap közzétett felmérés szerint: a jelenlegi kormánypárt és az ellenzék fő erejét képező új liberális párt mellett csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) érné el a parlamenti küszöböt.
Több fontos hazai makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, egyebek közt inflációs, valamint ipari termelési adat. Egy kivételével az összes jövő héten esedékes adatközlés a szerdai napra esik.
Jobb keretmegállapodás kidolgozására szólította fel az amerikai kormányt az iráni atomprogramról az izraeli miniszterelnök vasárnap, aki szerint a létrejött egyezmény "nagyon, nagyon rossz".
Hétgólos vereséget szenvedett hazai pályán az FTC a Midtjyllandtól a női kézilabda KEK elődöntőjében, a párharc első, vasárnapi mérkőzésén, így szinte kilátástalan helyzetbe került a dániai visszavágó előtt.
Csak az ütközőbak tudta megállítani azt a vonatot, amely ma reggel a Keleti Pályaudvarra érkezve - eddig ismeretlen okból - nem tudott időben megállni.
Félelemben élnek az emberek a szíriai Aleppóban, amióta az iszlamisták elfoglalták a közeli tartományi székhelyet, Idlibet, mégis sokan vettek részt a nagyheti istentiszteleteken és a sorozatos gránátrobbanások ellenére a virágvasárnapi körmeneten is.
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Paderbornt a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, ezzel feljött a 11. helyre.
Jobb keretmegállapodás kidolgozására szólította fel az amerikai kormányt az iráni atomprogramról az izraeli miniszterelnök vasárnap, aki szerint a létrejött egyezmény "nagyon, nagyon rossz".
Emblematikus színházak, köztük a hamburgi Thalia Theater, a bécsi Burgtheater, a Theatre Vidy-Lausanne és a milánói Piccolo Teatro is részt vesz a Nemzeti Színházban április 14-én kezdődő Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM), amelynek fókuszában a színész művészete áll.
A volt Csehszlovákia területén élő németek és magyarok kollektív háborús bűnösségét deklaráló, és a Benes-dekrétumok által megvalósított jogfosztások alapjául szolgáló, máig felül nem bírált kassai kormányprogram ellen tiltakoztak felvidéki magyar fiatalok a dokumentum elfogadásának hetvenedik évfordulóján Kassán vasárnap.
Huszonnégy óra leforgása alatt körülbelül 1500 illegális bevándorlót mentett ki tengeren hányódó hajókból az olasz parti őrség és a haditengerészet az Olaszország és Líbia közötti vizeken - jelentette be vasárnap a parti őrség vasárnap
Budapest Alapkezelő "Március a pöttyökről szólt. Egészen pontosan 17 apró kis pöttyről. Ezek szimbolizálják a FED Nyíltpiaci Bizottsági (FOMC) tagjainak arra vonatkozó véleményét, hogy az...
A török labdarúgó-bajnokság felfüggesztését követelte vasárnap a Fenerbahce egyesülete, miután előző este tüzet nyitottak a játékosait szállító buszra. A példátlan támadás országos felháborodást váltott ki. A csapat a Rizespor ellen aratott 5-1-es győzelem után tartott hazafelé szombaton, amikor a Fekete-tenger partján fekvő Trabzon város közelében több lövést adtak le az autóbuszra, súlyosan…
Három párt jutna be a román parlamentbe egy vasárnap közzétett felmérés szerint: a jelenlegi kormánypárt és az ellenzék fő erejét képező új liberális párt mellett csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) érné el a parlamenti küszöböt