2015. április 4. szombat

ápr. 4
18:51
Lavrov: közös érdek, hogy az ukrajnai fegyvernyugvás tartós legyen (Infostart)
Közös érdek, hogy az ukrajnai fegyvernyugvás tartós legyen - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton Pozsonyban, ahol a szlovák főváros felszabadításának hetvenedik évfordulója alkalmából tett egynapos hivatalos látogatást.
ápr. 4
18:51
A Real Madrid legyőzte a házigazdát (Infostart)
A házigazda Puskás Akadémia U17-es labdarúgócsapata 4-1-es vereséget szenvedett a Real Madridtól a nyolcadik alkalommal kiírt Puskás Suzuki Kupa utánpótlástorna első szombati mérkőzésén.
ápr. 4
18:51
Hálószaggató Rooney-gól, a City előtt az MU (Sport365)
Nem csillogott, de magabiztosan nyert az MU a PL 31. fordulójának szombati játéknapján, otthon, az Aston Villa ellenében. Ander Herrera két gólt is lőtt a második hullámból érkezve, a forduló találatát pedig Wayne Rooney szerezte dropból, félfordulatból. Még egy potyagól is belefért, De Gea hasa alatt becsorgott Benteke lövése. Dobogós helyen az MU, ám a Man. City csak hétfőn vendégeskedik a…
ápr. 4
18:51
Egy malac tévedt a Burger Kinghez (444.hu)
Míg bent a fajtársait ették zsömlében, addig lazán kolbászolt egy fekete malac a ferreltoni Burger Kingnél szombaton. Az étterem dolgozói rendőrt hívtak, akik elszállították az állatot. Jelenleg ez a legnagyobb hír a világban. (Mirror)
ápr. 4
18:53
Hoppá! 5 milliót ér a 35 éves Lada! (Blikk)
Komárom ‒ Egy porszem és egy esőcsepp sem érheti azt a Ladát, amelyikre Andalik Csaba tán még a szeme fényénél is jobban vigyáz.
ápr. 4
18:53
Hogy lesz ebből dobogó, Loki?! (Sport365)
A címvédő és dobogós helyekért küzdő Debrecen gól nélküli döntetlent ért el a bennmaradásért harcoló Pécs otthonában a labdarúgó NB I 22. fordulójának szombati játéknapján.
ápr. 4
18:54
Megsérült egy rendőr az M1-M7 közös szakaszán történt balesetben (ATV)
Megsérült egy rendőr az M1-M7 autópálya közös szakaszán, a fővárosból kifelé vezető oldalon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának ügyeletese szombaton az MTI-vel.
ápr. 4
19:00
Rendőr sérült meg egy balesetben (Kripto Akadémia)
ápr. 4
19:00
Moszkva a légicsapások szüneteltetését kéri az ENSZ-től (hirado.hu)
Oroszország határozattervezetet terjesztett szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, amelyben a jemeni síita húszi felkelők állásaira mért légicsapások szüneteltetését sürgette.
ápr. 4
19:02
Megsérült egy rendőr az M1-M7 közös szakaszán történt balesetben (hirado.hu)
A baleset a 9. kilométernél, a budaörsi lehajtónál történt.
ápr. 4
19:06
Magyarországon nőtt a legjobban a nők foglalkoztatása tavaly (ProfitLine)
Tavaly 3,3 százalékponttal bővült a nők foglalkoztatása Magyarországon, ami a legmagasabb növekedési arány az unióban - közölte Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke az Eurostat, az unió statisztikai hivatalának adataira hivatkozva az MTI-vel.
ápr. 4
19:09
Megsérült egy rendőr az M7-es bevezetőn! (Blikk)
Megsérült egy rendőr az M1-M7 autópálya közös szakaszán, a fővárosból kifelé vezető oldalon.
ápr. 4
19:09
Cini fenyőfát állított, Tóth Gabi hamar sört nyitott – 18+ (BorsOnline)
Ki hatalmas sonkatállal, ki wellnessfürdőzéssel ünnepli a húsvétot. A legtöbben csak nyuszis képekkel kívánnak nekünk sok boldogságot és jó sonkázást, de van, aki a magánéletébe is bepillantást enged.
ápr. 4
19:09
Ismeretterjesztő filmklub a Magyar Tudományos Akadémia székházában (Infostart)
Ismeretterjesztő filmklub indul a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában. Az áprilistól júniusig tartó vetítéseken többek között a budapesti muszlimok életét, a hazai bauxitbányászat történetét és a népi orvoslás módszereit feltáró filmeket nézhetnek meg az érdeklődők - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
ápr. 4
19:12
Férfi kosárlabda NB I - Könnyedén nyert a címvédő Szolnok (Blikk)
ápr. 4
19:12
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 14. héten (Pénzcentrum)
2; 33; 38......
ápr. 4
19:12
Szédületes képek a Hősök téri párnacsatáról (ATV)
Párnacsata a nemzetközi párnacsata napon a fővárosi Hősök terén.
ápr. 4
19:24
Hibátlan ízléssel boldog húsvétoznak a magyar politikusok (444.hu)
Válogatás a legszebb Facebook kívánságokból. Tojás, tojás, tojás, tojás és tojás.
ápr. 4
19:26
Rendőrautó balesetezett az M1-M7 közös szakaszán (444.hu)
A budaörsi lehajtónál eddig ismeretlen okból ment neki egy autó a rendőrautónak, amiben ketten ültek. Az egyik rendőr megsérült, kórházba vitték. (MTI)
ápr. 4
19:27
Ötvenedik születésnapjára megújult a kőszegi Chernel-kert (Infostart)
Számos új látnivalóval gazdagodva, teljes pompájában várja a látogatókat az 50 éves kőszegi Chernel-kert - tájékoztatta az MTI-t az arborétumot gondozó Őrségi Nemzeti Park munkatársa.
ápr. 4
19:30
Ismét nyert a Manchester United (Metropol)
A Manchester United sorozatban ötödik győzelmét aratva 3-1-re nyert a vendég Aston Villa ellen az angol labdarúgó-bajnokság 31.fordulójában.
ápr. 4
19:36
Életbe lép az új szabályozás: a mobilos ügyfelek már ezt is megtehetik (hirado.hu)
Új szabályozás értelmében az előfizetőnek 14 napos próbaidő után lehetősége lesz elállni a szerződéstől, ha a szolgáltatás elérhetősége, megfelelő minősége nem biztosított. Ez kiterjed a mobiltelefon, mobilinternet és a televíziós szolgáltatásra is.
ápr. 4
19:45
Kényszerelszállást kellett végrehajtani egy Germanwings gépnek! (Blikk)
Kényszerleszállást kellett végrehajtania a Germanwings egyik járatának szombaton. A Kölnből velencébe tartó gépen szivárgott az olaj.
ápr. 4
19:47
Ezekkel a számokkal lehetsz gazdag! (Blikk)
Öt szám, ami örökre megváltoztathatja valaki életét. Erre a hétre már több mint 3,5 milliárd gyűlt össze a Szerencsejáték Zrt. kasszájában. Ezúttal azonban ismét nem vitte el senki a főnyereményt.
ápr. 4
19:48
Férfi röplabda NB I - A Kecskemét is a döntőben (Blikk)
ápr. 4
19:48
A szövetségi kapitány szerint előrelépett a magyar úszósport (ATV)
A riói nyári olimpián való induláshoz szükséges A-szintet senki nem úszta meg az úszók Budapest-bajnokságának szombati zárónapján, bár az ötkarikás részvételt bizonyos feltételekkel megengedő B szintet többen is teljesítették a Komjádi Uszodában.
ápr. 4
19:54
Ezzel az öt számmal lehetett volna milliárdos (hirado.hu)
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
ápr. 4
19:57
A Coca-Cola HBC Magyarország értékesítése (Infostart)
A Coca-Cola HBC Magyarország összesen több mint 439 millió liter terméket értékesített, és több mint 58 ezer vevőpartnerét szolgálta ki a múlt évben - közölte a cég az MTI-vel.
ápr. 4
19:57
Az ötös lottó nyerőszámai (Metropol)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 2, 33, 38, 70, 77 Joker: 199985
ápr. 4
19:57
Az Ajka nevetett a végén (Sport365)
A házigazda Ajka egy utolsó percben szerzett góllal nyert a Kaposvár ellen a labdarúgó NB II 22. fordulójának szombati kiesési rangadóján.
ápr. 4
19:57
Itt van öt szám 3,5 milliárd forintért!!4 (444.hu)
Na?
ápr. 4
19:59
A Veszprém nyerte a szuperrangadót (Sport365)
Öt góllal nyert a Veszprém a férfi kézi NB I szombat esti szuperrangadóján, a Szeged ellen, a rájátszás hatodik körében. A Nagy Lászlót nélkülöző hazaiak 29 góljából 21-et Momir Ilics vagy Christian Zeitz szerzett.
ápr. 4
19:59
Saját apját késelte meg (444.hu)
Szombat délután veszett össze szüleivel egy 38 éves férfi. A XIX. kerületi Szigligeti úti lakásban édesapját többször megszúrta, aztán anyjára is rátámadt. A férfi el akart menekülni, de kiérkező rendőrök elfogták. (Police.hu)
ápr. 4
20:01
Hatalmas gólt lőtt Charlie Adam a Chelseanek (444.hu)
A Stoke játékosa a saját térfeléről talált be a kapuba az angol bajnokság 31. fordulójában. (NSO)
ápr. 4
20:03
Évszázadok óta nyomoznak az ál-Rákóczik után! (Blikk)
Rozsnyó ‒ Elképesztő magabiztossággal adták ki magukat II. Rákóczi Ferencnek (1676–1735) szélhámosok és kalandorok szerte Magyarországon, még évtizedekkel a fejedelem rodostói halála után is. Az ál-Rákócziak korabeli nyomozási iratait a Magyar Nemzeti Levéltár most tette közzé.
ápr. 4
20:03
Putyin valóban beteg volt? (Infostart)
A londoni The Times szerint Vlagyimir Putyin valóban beteg volt, amikor márciusban tizenegy napra eltűnt a nyilvánosság elől, csak a Kreml megpróbálta ezt eltitkolni, hogy az orosz elnök ne látsszon gyengének.
ápr. 4
20:05
Ilyen lenne a medveszex? (Blikk)
Budakeszi ‒ Jót kacaghattak a látogatók a Budakeszi Vadasparkban, amikor a két mackót, Móricot (5) és Vackort (4) meglehetősen félreérthető pózban találták.
ápr. 4
20:06
A Veszprém nyerte a BL-negyeddöntősök csatáját (Blikk)
ápr. 4
20:06
Az üldözött keresztényekért imádkozik Ferenc pápa (ATV)
A hitükért üldözött keresztényekért szól az ima a Ferenc pápa által nagyszombat este, a római Szent Péter bazilikában vezetett húsvéti virrasztás szertartásán - adta hírül a Vatikáni Rádió.
ápr. 4
20:12
MSZP: Keresztények és demokraták (Kripto Akadémia)
Ujhelyi István EP-képviselői nyíltlevél-sorozata Magyarország polgáraihoz.
ápr. 4
20:12
Ferenc pápa az üldözött keresztényekért imádkozik a húsvéti vigílián (hirado.hu)
A hitükért üldözött keresztényekért szólt az ima - adta hírül a Vatikáni Rádió.
ápr. 4
20:12
Hamis számlázások Sárközy kampányában (ProfitLine)
Hivatalos eljárás indított a párizsi ügyészség péntek este Nicolas Sarkozy volt francia államfő 2012-es elnökválasztási kampányának három volt vezetője ellen a kampány állítólagos hamis számlázása ügyében.
ápr. 4
20:15
A Veszprém nyerte a BL-negyeddöntősök csatáját (Spa Trend Online)
MKB-MVM Veszprém - MOL-Pick Szeged 29-24 (14-12).
ápr. 4
20:21
Hogy néz ki Dukai Regina? Alig lehet ráismerni! (BorsOnline)
Alice Csodaországban tematikában készültek a fotók, mindenesetre nagyon mókásan néz ki Dukai Regina.
ápr. 4
20:30
Várni kell a milliárdokra (Alternatív Energia)
ápr. 4
20:30
Tűzszünetet sürget Jemenben a Vöröskereszt (444.hu)
A teljes légtérzár miatt nem tudják célba juttatni a segélyszállítmányokat.
ápr. 4
20:32
Börtön jár a túl vékony modellek alkalmazásáért Franciaországban (444.hu)
Megbüntetik azokat az ügynökségeket, akik a normálisnál soványabb lányokkal dolgoznak.
ápr. 4
20:42
Két óegyiptomi sírhelyet tártak fel francia régészek (Infostart)
Két óegyiptomi sírhelyet tártak fel francia régészek egy Szakkarától délre fekvő régészeti lelőhelyen - jelentette be az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium.
ápr. 4
20:42
Brutális - Halálos baleset a Józsefvárosban! - Fotók (Blikk)
Frontálisan ütközött két autó szombat este Budapesten, a VIII. kerületi Baross utcában, a balesetben egy férfi meghalt.
ápr. 4
20:44
Labdarúgó NB I - MTK-Pápa 3-0 (Blikk)

Keresés