Makó - A gyerek figyelmetlen, a szeme vörös, elbambul, a tekintete elkalandozik, elfelejti az elkezdett mondatot mire a végére ér - a Facebookon terjedő felhívásban részletesen leírja, egy drogból kigyógyult lány édesapja, mire figyeljenek a szülők.
Hódmezővásárhely - Szörnyű sorsra kárhoztatta az anyatermészet azokat a marhákat, amelyek egy pokoli tűzvészben vesztek oda Hódmezővásárhelyen - írta az Origo.hu.
Az elmúlt két hétben több mint ötszázan, többségében civilek haltak meg a jemeni konfliktusban az ENSZ humanitárius segítségnyújtási ügyekért felelős főtitkárhelyettese szerint.
Igazi harcok dúlnak most az alapkezelői piacon a világ legnagyobb kötvényalapjának címéért. Azzal ugyanis, hogy márciusban újabb 7,3 milliárd dollárt vontak ki a befektetők a Pimco Total Return...
A viharos szél miatt bekövetkezett baleset a főváros VI. kerületében, az a Bajcsy-Zsilinszky úton történt. Személyi sérülés nem történt, három-négy autó megrongálódott.
Az Andrássy úti tűzfal három-négy méteres szakaszon omlott le, autókra és a járdára estek a kövek. A tűzoltók lezárták a környéket és megkezdték a további omlásveszély elhárítását. (MTI)
Egy istállóban tűz keletkezett a hódmezővásárhelyi Klauzál utcában, és a palatetős, faszerkezetű épület teljesen leégett. Az 50 méter hosszú, 15 méter széles istállóban kb. 80 jószág volt kikötve, a tűzben 40 borjú és felnőtt szarvasmarha pusztult el. (Fotó: Donka Ferenc … Folytatás
Elérték a délen fekvő Áden városát a siíta felkelők Jemenben. A húszik elfoglalták a város központi kerületeit és az elnöki palotát is. Mansour Hadi elnök korábban már elmenekült Rijádban. Jemenben egyre nagyobb a káosz: a felkelők börtönöket nyitottak meg, közel … Folytatás
Rossz állapota miatt bezárhatják a XII. kerületi Szent János Kórház gyógyító kapacitásait, és az ott dolgozókat más intézményekbe irányíthatják át - írja eheti számában a Figyelő. Az új budapesti...
Egy antiszemitizmust figyelő holland szervezet szerint 2013-hoz képest 71 százalékkal nőtt a zsidók elleni atrocitás az országban. Ezek jelentős része összekapcsolható Izrael és a Hamász tavalyi háborújával.
Az euró gyengülésének az egyik legnagyobb nyertese Németország - hangzik a könnyen érthető makroökonómiai közhely. Ha ez így van, akkor annak márpedig a részvényárfolyamokra is hatnia kellene -...
Jogerősen 2 és fél év börtönbüntetéssel sújtotta egy bukaresti bíróság pénteken közzétett ítéletében Ioan Niculaét, Románia leggazdagabb üzletemberét, akit abban találtak vétkesnek, hogy törvénytelenül finanszírozott egy elnökválasztási kampányt.
Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a kormány a csődeljárás alatt lévő Győri ETO FC Labdarúgó és Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot és a szintén...
Érdekes sztori a magyar piac, volt már rá példa, hogy a blue chipek emelkedése vitte magával a kisebb papírokat is. December óta több mint 40%-ot menetelt az OTP, több mint 20%-ot a Magyar Telekom, ennek ellenére van még tér a további emelkedésre.