Holdvilág-árok, Rám-szakadék, Prédikálószék és persze Dobogókő – a Pilisbe nem elég egyszer ellátogatni. A fővárostól néhány kilométerre megkapunk mindent, amire belföldi túrázó vágyhat. Erdőt, szurdokot, patakot, hegyet, völgyet és még falusi hangulatot is. Kinek? Családok kamasz gyerekekkel, több generációval felkerekedők, párok, nagyobb társaságok. Mikor? Egész évben, tavasztól őszig…
Az olimpiai bajnok Gyurta Dániel nélkül rendezték meg az 50 méteres mellúszást a Budapest-bajnokság harmadik, pénteki napján, mivel a 200-as táv londoni bajnoka reggelre belázasodott.
Anaheim — Disneyworldbe vitte gyermekeit Jennifer Garner (42), a háromgyermekes színésznő, Ben Affleck felesége büszkén fotózkodott Miki egérrel, aki még kezet is csókolt neki.
Pészah évezredek óta a szabadság felemelő ünnepe, amelyen a zsidók az Egyiptomból való kivonulásukra emlékeznek - olvasható a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Független bíróságok helyett önjelölt házmesterek, csendőrök és portások döntik el, mit szabad az interneten, és mit nem. És ha megszeged a szabályaikat, a közösségi szájtok úgy kitiltanak az internetből, hogy sose találsz vissza.
Síita milíciák fegyveresei fosztogatnak és gyújtogatnak az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet uralma alól néhány nappal ezelőtt felszabadított észak-iraki Tikrít városában - közölte a tartományi vezetés pénteken.
Új, 13 szobás, négycsillagos ayurvédikus gyógy- és wellness szállodát adtak át Siófokon pénteken, ami a már meglévő Calendula gyógyszálló bővítéseként, több mint 735 millió forint ráfordítással, 515 millió forint uniós támogatással épült meg.
Javított a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzésén, méltatta az elmúlt időszakban elér eredményeket - hogy a gazdaságpolitikai intézkedések és a javuló üzleti kondíciók miatt erőteljesen nőtt a gazdaság -, emellett további erőfeszítéseket javasolt a növekedés fenntartására és a gazdaság sebezhetőségének csökkentésére - áll a szervezet pénteken közzétett…
Az állampolgári jogokért tüntettet néhány tucat ember pénteken Budapesten. A demonstrálók az V. kerületi József Nádor térről két híd érintésével vonultak a Parlament elé.
A várakozások szerint Hillary Clinton napokon-heteken belül bejelentheti, hogy elindul a 2016-os amerikai elnökválasztáson. A demokrata politikus sokak szerint a Bush dinasztia sarjával, a republikánus Jed Bush-sal küzdhet majd meg a Fehér Házért.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai támogatásával harmadik alkalommal rendezi meg az Országos Bérügyviteli Bajnokságot a NEXON humánügyviteli szolgáltatóvállalat. A tavaly több mint 1000 versenyző részvételével lezajlott szakmai bajnokság célja, hogy felhívja a figyelmet a bérügyvitel területén dolgozó szakemberek munkájának…
Bordélyházak működését tusolt el, és intim szolgáltatásokat nyújtó honlapokat működtetett a kijevi rendőrség több tagja - jelentette be Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Facebook oldalán pénteken.
A jelek szerint Polonkai Attila gólja csak egyet ért, így a vége 2:1 lett a Fradinak. “Kicsit hideg van, de majdnem meleg helyzetbe került a Ferencváros” – vezette fel a meccszáró interjút a felcsúti edzővel a közmédia munkatársa, aki igyekezett … Folytatás
Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a kormány a Győri Eto Kft-t és ETO PARK Kft-t. Lát lehetőséget a további kamatcsökkentésre a jegybank alelnöke.
Lengyelország megkezdi a még megmaradt 300 ezer taposóaknájának megsemmisítését - közölte pénteken a nemzetvédelmi minisztérium vagyonügynöksége (AMW).
A tavasz beköszöntével az első lépés a téli köpenyek nyáriakra történő cseréje, ez akkor esedékes, amikor az átlaghőmérséklet tartósan eléri a 7 Celsius-fokot.
Kósa Ákos ezúttal tormakrémlevest készít. Kattints a play gombra! Elindult az Éva Konyha videócsatorna, amelyben Kósa Ákos bemutatja saját alkalomhoz illő, mégis különleges receptjeit az Electrolux konyhájában. Nézd meg a videókat és kövesd a praktikus instrukciókat az Éva magazin első receptvideókat tartalmazó youtube-csatornájában! Ákos ezúttal tormakrémlevest főz, amelyhez nem mást, mint…
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jegybanktörvény alapján előírhatja igazgatási szolgáltatási díj megfizetését a hatáskörébe tartozó, kérelemre indult eljárásokban, a díjak kiszámításának szabályait pedig az illetéktörvény szabja meg - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
Kósa Ákos ezúttal tormakrémlevest készít. Kattints a play gombra! Elindult az Éva Konyha videócsatorna, amelyben Kósa Ákos bemutatja saját alkalomhoz illő, mégis különleges receptjeit az Electrolux konyhájában. Nézd meg a videókat és kövesd a praktikus instrukciókat az Éva magazin első receptvideókat tartalmazó youtube-csatornájában! Ákos ezúttal tormakrémlevest főz, amelyhez nem mást, mint…
Néhány tucatnyian tüntettek a szabad véleménynyilvánításért és a gyülekezési jog biztosításáért, a sajtószabadságért elnevezésű demonstráció résztvevői az Országház előtt, a Kossuth téren
Idegenbeli győzelemmel hangolt a jövő hétvégi, Újpest elleni derbire a Ferencváros, amely a bajnokságban 12, összesen 20 tétmeccs óta veretlen. A fővárosiak a középcsapat Puskás Akadémiát verték 2-1-re péntek este.
Budapest – Május elején érkezik haza háromszoros olimpiai bajnok kajakosunk, Douchev-Janics Natasa (32) Mexikóból, aki saját bevallása szerint kezd egyre jobb formába lendülni.
Az elmúlt héten a válogatott mérkőzése miatt nem játszottak NB I-es mérkőzéseket, most azonban folytatódik a játék a pályákon és itt nálunk, a Blikk.hu-n is. A mostani forduló pénteken a felcsútiak csúfos vereségével indult. Összefoglaló lejjebb!
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) pénteki közgyűlésének döntése értelmében Ducsai-Oláh Zsanett a részvénytársaság új vezérigazgatója - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.
Egy közúti ellenőrzéskor mintegy 3,8 millió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak egy személyszállító kisbusz dupla padlólemezébe rejtve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárás.