Spanyolországból eddig 115-en csatlakoztak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezethez és utaztak a konfliktusövezetekbe, hogy részt vegyenek a harcokban - közölte Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter csütörtökön Madridban, ahol kétnapos, terrorizmus elleni konferenciát tartanak 19 ország részvételével.
Karbantartás miatt üzemszünet lesz a teljes HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszerben április 26-án, vasárnap hajnali 1 és 3 óra között - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A Cardiffi Egyetem kutatói együttműködve a Londoni King's College és az amerikai Mayo Egyetem szakembereivel megtalálták, mi okozza az asztmát és hogyan lehet az okot megszüntetni, felfedezésük nyomán öt éven belül gyógyíthatóvá válhat a világszerte 300 millió embert sújtó betegség.
A Lombard Lízing Zrt.-nek május elejéig kell visszafizetnie érintett ügyfeleinek azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Soron kívüli törvényességi ellenőrzést kér az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ) a kormány azoknál az önkormányzatoknál, amelyek befektettek brókercégeknél - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János arról is beszámolt, hogy április végéig kapja meg a Költségvetési Tanács a jövő évi büdzsé főszámait.
Saját forrásaiból háromszorosára emeli a tankönyvfelelősök juttatását a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello), és ezentúl intézményenként állítják össze a tankönyvcsomagokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön egy írásbeli kérdésre válaszul.
Florida- Különös és egyben életveszélyes ötlete támadt pár fiatalnak, akik egy floridai tóban úszkáltak, amikor észrevettek egy mérges kígyót. A srácok elhatározták, hogy selfie-t készítenek az állattal.
Jól indult a kereskedés az amerikai részvénypiacokon, a vezető tőzsdeindexek mindegyike a pozitív tartományban van. Pedig a makrogazdasági adatok inkább rosszabbak lettek a vártnál, a gyorsjelentések...
A jó kormányzás ellenére nincs igazán jól működő kormányzati és pártkommunikáció - mondta a házelnök, a kormánypárt választmányi elnöke csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában. Kövér László hangsúlyozta: nincs törésvonal a Fideszben és a kabinetben.
Valótlanságnak nevezte Győr polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter állítását, miszerint a győri önkormányzat pénzt fektetett Quaestor-kötvényekbe.
A magyar jégkorong-válogatott a hajrában szerzett gólokkal 4-2-re legyőzte az ukrán csapatot a krakkói divízió I/A-világbajnokság csütörtöki, negyedik fordulójában, így szombaton a feljutásért játszik majd a lengyel együttessel
Kevesli a Fideszben a generációs konfliktusokat az Országgyűlés elnöke, a Fidesz országos választmányának elnöke. Kövér László erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
A bértárgyalások folytatásának feltétele a munkáltató JNT Security Kft. részéről, hogy az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDSZ) dolgozói befejezzék a sztrájkot - mondta...
Hatvan, nukleáris területen dolgozó kommunikációs szakember vett részt a világ számos pontjáról azon a háromnapos paksi konferencián, amely a nukleáris létesítmények külső és belső kommunikációjáról, az atomenergia békés célú felhasználása minél szélesebb körű elfogadtatásáról szólt.
Kedves Doktornő, mit tehetnek a családtagjai azért a 78 éves férfiért, aki napi 4-6 üveg sört, 3-4 felest iszik, ettől rendkívül agresszívé és önveszélyessé válik. Ő maga nem ismeri be, hogy problémáit az ital okozza. Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Valótlanságnak nevezte Győr polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter állítását, miszerint a győri önkormányzat pénzt fektetett Quaestor-kötvényekbe.
Az Európai Beruházási Banknál (European Investment Bank, EIB) arra számítanak, hogy az aláírt szerződések magyarországi volumene idén megduplázódik a tavalyi 756 millió euróhoz képest, mert a 2014-2020-as költségvetési periódus uniós támogatásainak kiegészítő finanszírozására 2015-ben kötik meg a szerződéseket - mondta Baranyay László alelnök csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Lemondott tisztségéről Dzsomart Otorbajev kirgiz miniszterelnök csütörtökön, miután a parlamentben bírálták amiatt, hogy nem sikerült megállapodást kötni az ország legnagyobb aranybányáját üzemeltető kanadai Centerra Gold céggel
Nem az az igazi csoda, hogy Salgótarjánban győzni tudott a baloldal, hanem az, hogy a kormány nem csinált semmit az elmúlt egy évben, mégis elveszített több mint egymillió szavazót és három időközi választást - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke egy lakossági fórumon csütörtökön Salgótarjánban.
Viszonylag közismert, hogy a NAV nyilvántartást vezet az eladott ingatlanok értékéről és ez alapján választja ki ellenőrzésre azon tranzakciókat, ahol feltételezhetően az illetékkiszabásra bejelentett érték alacsonyabb, mint a valós piaci érték. Azt már kevesebben tudják, hogy ebből a nyilvántartásból, csupán 7 500 forintos alapdíjért az adózók is kérhetnek információkat.
A természetvédők idejétmúlt és tudományosan igazán sosem alátámasztott elvek szerint kezelik a vadvilág Disneylandjeit, ahelyett, hogy a valódi természetre figyelnének: a városokat meghódító állatok és növények új életközösségére, a jelen igazi vadonjaira.
Kihirdették a Velencei-tó északi partján megvalósuló Bence-hegyi kilátóra kiírt, összesen 1 millió forint díjazású építészeti ötletpályázat eredményét csütörtökön Budapesten.
Szentté avatták csütörtök délután az 1915-17-es örmény népirtás 1,5 millió áldozatát az örmény egyház székhelyén, a Jerevántól mintegy 20 kilométerre található Ecsmiadzinban.
Csütörtök este Brüsszelben EU-csúcstalálkozón beszélik meg a kontinens vezetői, hogy mit lehetne tenni a Földközi-tengeren Európa felé tartó menekültcunamival. Egyszerű és gyors megoldás nincs, se a kontinens határait nem lehet lezárni, se hazazavarni mindenkit. Szerencsére a józan ész és az érző szív is ugyanazt javasolja.
A kormány mint befektetéssel bánik az uniós fejlesztési forrásokkal; a középpontban a hazai vállalkozások fejlesztése és növekedésük elősegítése, a munkahelyteremtés és a magyar ipar fejlesztése áll - hangsúlyozta a versenyképességi uniós programokról rendezett kétnapos budapesti konferencián Rákossy Balázs, a Nemzetgazdazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős…
Rendkívüli sajtótájékoztató keretében reagált Borkai Zsolt győri polgármester Lázár János csütörtöki kijelentésére. Ezek alapján valakinek nincs igaza. Lázár János csütörtöki szokásos...