A gyermekétkeztetés körülményeinek és feltételeinek javítását célzó fejlesztések támogatására egymilliárd forint keretösszegű pályázatot írt ki a kormány az önkormányzatok számára - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Németországban a Deutsche Bahn (BD) vasúttársaság mozdonyvezetőinek szakszervezete (GDL) szerdán kiterjesztette sztrájkját a személyszállító vonatokra.
Ha valahol világításra van szükség, Orbán vejének a cégére lehet számítani. Ha az új stadionokról van szó, akkor is. És gyepszőnyegre is megvan az alkalmas cég.
Dávid Zsolt fehérvári vállalkozó nagy lelkesedéssel kezdte szervezni a székesfehérvári futsalklubbot három éve. Első évükben egyből Szijjártó csapata mögött végeztek a másodosztályban, de most bejelentette, hogy mégis kiszáll, mert nincs értelme.
Pécs - Nem is 12, hanem 15 és fél millió forintba került az új luxusautó, amelyet közbeszerzésen vettek a pécsi városvezetőnek - írja a Pecsistop.hu, a lap szerint a hivatalos kommunikációból valahogy kihagyták az áfát.
Egy vagy két templom ellen tervezett merényletet egy 24 éves informatikus-hallgató, akit vasárnap tartóztatott le a rendőrség Párizsban - jelentette be szerdán a francia belügyminiszter.
Folytatja a Lidl két évvel ezelőtt elindított programját és továbbra is várja a kiváló minőségű termékeket előállító hazai termelőket, vállalkozásokat.
Hozzávalók: A teljeskiőrlésű pizzatésztához: 3 dl tej 5 evőkanál olívaolaj 50 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 2,5 dkg friss élesztő 1 kávéskanál kókuszcukor 1 kávéskanál só A mexikói húsos raguhoz: 50 dkg csirkehús vagy pulyka apróhús 1 evőkanál kókuszzsír 1 kisebb fej lilahagyma 3 db zöldhagyma 1 kisebb fej vöröshagyma 1/4 chili 1 nagy paradicsom 5 db koktélparadicsom 1 nagyobb paprika 1…
A Felsőoktatási Kerekasztal ülésén született jó kompromisszumnak köszönhetően a jövőben is megmarad a nemzetközi kapcsolatok szak a felsőoktatásban - jelentette ki Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Ferenc pápa fogadta azt a homoszexuális diplomatát, akit Franciaország nagykövetnek jelölt a Vatikánba, és megerősítette előtte, hogy nem hagyja jóvá a kinevezését - értesült szerdán a Le Canard Enchainé című francia szatirikus hetilap.
A munkabeszüntetés szerda hajnali 2 órakor kezdődött és 43 óra után, csütörtök este 21 órakor ér véget. A teherszállítási ágazatban már kedd délután óta sztrájkolnak.
Az Európai Bizottság szakemberei 53 pályázatot vizsgáltak meg a 2007-2013-as ciklus Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának (GOP) ellenőrzése során és ebből 19 projekttel kapcsolatban találtak...
A Manchester United megtette első, 30 millió eurós ajánlatát Mats Hummelsért, a Borussia Dortmund 26 éves, világbajnok középhátvédjéért - írja a Sport Bild szerdai számában.
Ennek a szörnyű helyzetnek vetett most véget a kormánypárt budapeszti vezetése azzal a radikális megoldással, hogy egyszerűen feloszlatja a XV. kerületi leányvállalaltot, és újat alapít helyette.
Ismét felfüggesztette a Business Telecom (BTel) Nyrt. tőzsdei részvényeinek és kötvényeinek kereskedését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdától, mert a kibocsátó a jegybank kötelezései ellenére sem tette közzé 2013. évi, könyvvizsgáló által auditált konszolidált beszámolóját. A felfüggesztés ezúttal határozatlan időre, a beszámoló közzétételéig marad érvényben.
Las Vegas – Az évszázad ökölvívó-mérkőzésének tartott csata három világbajnoki címért zajlik, a Bokszvilágtanács (WBC) trófeája 3000 smaragddal és aranyozott plakettekkel van díszítve.
Kína – Xie Hong Feng-et (†45) egy liftakna alján fekve találta holtan a rendőrség. A jelek szerint kétéves kisfia lökhette be a nőt, miközben az a kulcsát kereste, ami az aknába esett - írja a mirror.co.uk.
A tulajdonos csődje miatt 200 millió forintos köztartozást felhalmozó NB I-es futballklub egy egyelőre ismeretlen külhoni céggel folytat tárgyalásokat.