Kansas - Zavarba hozta Németh Krisztiánt, a Kansas City focistáját a Sporting Kansas City hivatalos televíziójának csinos riporternője - írja az origo.hu.
Február végéig 6,4 milliárd fontos adózás előtti veszteséget jelentett a Tesco - írja a BBC. Az előzetes elemzői várakozások 4-5 milliárd font közötti veszteséget valószínűsítettek
Az EUROFEDOP és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) is szolidaritását fejezte ki a JNT-s dolgozók felé. Bíznak abban, hogy az akció eredményes lesz, eléri célját.
Shenzhen - Dermesztő videó került fel a világhálóra, amin kínai munkások egy különös, ijesztő teremtményt emelnek ki a vízből a kínai partoknál - közölte a Daily Mail.
Bár a társadalom számára nélkülözhetetlen és rendkívül fontos munkát végeznek, anyagilag egyáltalán nincsenek megbecsülve a bölcsődei dolgozók. A Magyar Nemzet úgy értesült, a dolgozók háromnegyede még mindig a két évvel ezelőtti létminimum alatt keres.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke úgy véli, Budapest erős kandidáló lehet a 2024-es olimpiára, mert Magyarország az utóbbi időben nagyot lépett előre a sport infrastruktúrája terén - erről a közmédiának nyilatkozott a sportvezető.
Magyarország szimbólumát jelenleg kerítés védi, még nincs hír arról, hogy mikor kerül sor a jubileumi, negyvenenharmadik ünnepélyes átadásra. Mindenesetre a munkások már levonultak a terepről, és leadták a védőfelszerelést:
Ezért is ajánlom minden rajongónak a Napi.hu interjúját Scheer Sándorral, aki Orbán Viktor haverja, Garancsi István cégének, a Market Zrt-nek társtulajdonos-vezérigazgatója.
Nem a kórházi ágyak száma határozza meg az egészségügyi ellátás hatékonyságát, hanem az, hogy mennyi pénzt szán a kormány az ágazatra - mondta el Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Hír TV...
Ferenc pápa fogadta azt a homoszexuális diplomatát, akit Franciaország nagykövetnek jelölt a Vatikánba, és megerősítette előtte, hogy nem hagyja jóvá a kinevezését - értesült szerdán a Le Canard Enchainé című francia szatirikus hetilap.
Az MNB felfüggesztette a BTel részvények, határidős kontraktusok és kötvények kereskedését. A Magyar Nemzeti Bank a Business Telecom törzsrészvényeinek, a részvényekre vonatkozó határidős...
A reggeli emelkedés után elromlott a hangulat az európai részvénypiacokon. Középpontban a mai és a pénteki Görögország és EU közötti találkozók vannak, amik meghatározhatják a nemzetközi hangulatot....
A jelenlegi magyar kormány meg akarja tisztítani a Horthy korszakot a rárakódott szennytől, mondta Ara-Kovács Attila az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A török kormány a Szíriába és Irakba tartó külföldi szélsőségesek valóságos rohamával küzd, ezért a többi ország segítségét kéri feltartóztatásukhoz - jelentette be helyi idő szerint kedden Washingtonban a török külügyminiszter az amerikai kollégájával tartott találkozóján.
Az alapvető jogok biztosa szerint az emberi méltósághoz való jogot sérti a mozgássérült emberek lakásának akadálymentesítési támogatásával kapcsolatos eljárás egy része.
Unortodox módon akar a nagy jegybankok sorába lépni az MNB: ellentétben például a Fed vagy az EKB utalásaival azonos értelmű szavak felcserélésével akar üzenni a piacnak. Persze eddig is volt példa arra, hogy az MNB és más közhivatalok nyelvészkedni próbáltak - kevés sikerrel.
Washington – Vlagyimir Putyin orosz elnök Steven Seagalt tenné meg Oroszország és Washington közötti közvetítőként – írja négy volt és jelenlegi amerikai tisztségviselőre hivatkozva a Buzzfeed az MTI híre szerint.
A washingtoni Fehér Ház az örmények törökországi lemészárlásának 100. évfordulójával kapcsolatban ismét elkerülte a népirtás szó használatát, annak ellenére, hogy Barack Obama elnök a 2008-as választási kampányban ígéretet tett erre.
A Netrisk.hu adatai szerint az idei negyedév végén átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés 2013 január elsejei bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Jelentősen, 43 százalékkal visszaesett tavaly a cégfelvásárlások összértéke a felzárkózó európai országokban – derül ki a CMS nemzetközi ügyvédi iroda, az AIG Biztosító, valamint az EMIS Feltörekvő Európa riportjából. Az elemzők ugyanakkor emelkedést várnak idén, aminek egyik jele, hogy meglódultak a felvásárlási kockázatokra kötött garancia biztosítások.
Budapest - Hosszan leste a látássérülteket a Vakok Állami Intézete közelében az a 14 éves fiú, aki elhatározta, hogy könnyű, ám gyomorforgató módon jut pénzhez: megtámadja a védekezni képtelen embereket.